8-10 beépített focista jelentett a Fradiban

jelentés
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 05. 09:15
Az elhunyt FTC-focista, az állambiztonságiak által beszervezett Novák Dezső feleségétől tudjuk, hogy a 60-as években a zöld-fehéreknél egymásról jelentettek a játékosok. Ezt a Fradi korábbi támadója is megerősítette.
Sz. S.

Néhai Novák Dezső özvegyétől, Erzsébet asszonytól tudható, a Nemere néven beszervezett férjéről a szintén elhunyt középhátvéd, Mátrai Sándor jelentett. Az első, akit ennek kapcsán elértünk, Mátrai felesége volt. Ágnes asszony mit sem tudott ezekről a ügyekről, mert csak 1986 után élt együtt a játékossal, és a beszervezésről nem beszélt neki a férje. A zöld-fehérek egykori, neve elhallgatását kérő válogatott csatára elmondta: valóban volt Mátrai–Novák féle megfigyelés.

– Ezt azért állítom, mert engem is be akartak szervezni – mondta a nyolcvanon felüli támadó, akit annak idején egy állambiztonsági százados zaklatott. A tiszt azt ajánlotta: mivel a válogatottnál visszavonulóban volt Bozsik József csapatkapitány, ő lesz élete végéig a következő kapitány. A feltétel: rendszeresen jelenteni. A csatár ezt megtagadta, noha a tiszt felhívta a figyelmét arra, ha nem lesz ügynök, hosszú a kezük, és kettétörik válogatott karrierjét. Ketté is törték.

– Abban a Fradiban nyolc-tíz besúgó volt, s mindegyikről tudtam, mivel bízták meg – folytatta. – Igaz, a csapattársak a jelentéseikben nevetséges, használhatatlan dolgokat írogattak a másikról.

Géczi István kapus kizártnak nevezte egykori csapattársa állítását, szerinte tíz spicli nem volt az FTC-ben.
– Talán ha egy évtized alatt lehettek összesen ennyien – cáfolt a 70 éves Géczi. – Az 1965-ös nyári New York-i túra elő, majd az 1966-os angliai vb után próbálkoztak nálam is. Azt válaszoltam, ha külföldön vagyok, jelentgetés helyett a Fradi helytállása, az ottani látványosságok megtekintése, továbbá TF-tanulmányaim érdekelnek. Ajánlottam, ha majd befejeztem a főiskolát, térjünk vissza a kérdésre. Soha többé nem kerestek, igaz, a válogatottban 1966 és 1971 között szóba se került a nevem.

A 69 éves Juhász Istvánt 1966-ban és 1967-ben hat rangadó – ezeken a Fradi ellenfelei: Vasas, Ú. Dózsa, Bp. Honvéd, MTK – előtt behívták a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. Magnóról egy véresre vert ember jajgatását kellett hallgatnia, s közben valutacsempészéssel vádolták. Aztán előálltak a beszervezési ajánlattal.

– Ejtették volna a vádat, ha jelentgetek a társaimról – mondta Juhász. – Végül azt kértem, szálljanak le rólam, inkább abbahagyom a focit, és visszamegyek apám mellé dolgozni a földekre. Odabenn az egyik magas rangú tisztben a Fradi hokisszakosztályának elnökére ismertem.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.