A Megasztár alatt 130 kilósként megismert énekesnő egy műtét segítségével győzte le több évtizedes túlsúlyát. Tóth Vera félt ugyan a beavatkozás komplikációitól, mégis bevállalta, mert nem tudott volna tovább kövéren élni.
Keleti Andrea kíváncsi volt, két koronavírus elleni védőoltása után mennyire ellenálló a szervezete. Akkor derült ki, hogy újabb lépést kell tennie egészsége megóvása érdekében.
<p>Rózsa György ma ünnepli 74. életévét. A júliusban történt combnyaktörése után az idei évforduló egy új élet kezdetét jelenti számára, mégis úgy érzi, már sosem lesz a régi az eddig megszokott élete. Komoly döntést hozott.</p>
<p>A júliusban történt combnyaktörése után az idei születésnapja egy új élet kezdetét jelenti Rózsa György számára, mégis úgy érzi, már sosem lesz a régi az eddig megszokott élete. Épp ezért komoly döntést hozott.</p>
<p>L.L. Juniort elfogultság miatt kizárták kisfia gázolásának ügyéből, ezért mindössze a hallgatóság soraiban foglalhat helyet a gyászoló anya bírósági tárgyalásán. Napokon belül fordulat állhat be az ügyben, készülnek a bírósági papírok. </p>
<p>Tegnap még úgy tűnt, Galambos Lajos felesége fellélegezhet, és végre kikerül a neve férje áramlopási ügyéből, mégsem múlt el a rémálom. Az ügyészség közleményt adott ki, melyben súlyosabb büntetést kérnek a vádlottakra, így...
Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: az idő őket igazolta, amikor az orosz és a kínai vakcinát is engedélyezték...
Nemcsak 50 millió forintot, hanem még annál is többet fizethet a józsefvárosi önkormányzat, mert a polgármester, Pikó András tavaly önhatalmúlag döntött a kerületi közétkeztetésről és eközben hat jogsértést követett el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.