Komoly döntést hozott az egykori Nagy Ő

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 19. 18:30
Az egykori Nagy Ő már a nyáron jelezte, hogy új életet fog kezdeni, és ennek érdekében fenekestül felfordít maga körül mindent. Molnár Anikó a jelek szerint most bele is vágott a nagy terv megvalósításába.

A Bors írta meg elsőként, hogy Molnár Anikó az emelkedő energiaárak miatt komoly döntésre szánta el magát: megpróbálja még hatékonyabbá tenni a családi megtakarításokat, ezért megválik a telke felétől. 

Molnár Anikó
Molnár Anikó eldöntötte, hogy eladja a telke felét Fotó: Facebook 

A Pomáz egyik felkapott részén fekvő ingatlanban ő és az édesanyja laknak kettesben (több kutyussal és macskával együtt), és bár a ház kettejüknek tökéletesen elég, a hozzá tartozó hatalmas, több bejárattal is rendelkező kert kihasználatlanul áll. 

Új gazdája lesz Molnár Anikó kertjének

Az egykori Nagy Ő hirdetésére a hírek szerint már több érdeklődő is jelentkezett, ha minden jól megy, akkor heteken belül gazdát is cserélhet a telek. A híresség azonban itt még nem állt meg, eladásra kínálja a régi gépkocsiját is. A 18 éves autó hét évig volt Anikó tulajdonában, és szinte összenőttek, így fájó szívvel válik meg tőle. 

– 7 évig volt imádott társam a mindennapjaimban, de eljött az idő, hogy elbúcsúzzak tőle és egy új "gazdihoz" kerüljön. Boldog lennék, ha mihamarabb megtalálnám azt az embert, aki ugyanúgy szeretné, mint én és aki ugyanúgy élvezné a tető nélküli autókázás örömét, mint ahogy én élveztem – írta Anikó az Instagramon a hirdetéséhez. 


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.