Úgy tűnik, valóban megváltozott Széki Attila, alias Curtis. A zenész a Csak show és más semmi adása után arról mesélt a Borsnak, hogy 29 évesen készen áll a családalapításra.
<p>Az énekes három hónapja lett édesapa, kislánya úgy érkezett a családba, hogy szülei mellett két és fél éves kutyusuk is várta. De hogyan sikerült nekik olyan szuperül az összeszoktatás, hogy már az egy ágyban alvással is megpróbálkoztak,...
Ügyvéd nagybátyja ismét védhetné a VV Fanni meggyilkolásával vádolt unokaöccsét. A vizsgálat ugyanis kiderítette, hogy dr. Brodmann Péter DNS-e nincs azon a kötélen, amellyel a lányt meggyilkolhatták.
Egy stúdióban a volt férj és a jelenlegi? Aki már vált, az tudja, hogy egy ilyen szituáció mennyire kényelmetlen minden szereplő számára. Nem úgy Liptai Claudia családjában.
Hollywoodi forgatókönyvírók sem tudnak olyat kitalálni, mint amit az élet produkál. Zalatnay Sarolta énekesnőnek, bár szerette volna, nem adatott meg, hogy gyermeke születhessen. Örökbe fogadott lányát imádja, de amit mond, az több mint...
<p>Egyetemi katedrát kapott egy délutánra Stohl András. A színészt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kérte fel, hogy beszéljen bűnről és bűnhődésről, de az előadása megrázóbb lett, mint...
Alisdair Cameronnak azt mondták az orvosok, hogy betegsége teljesen sterilizálta őt, így már nem lehet gyermeke. Aztán felesége egy szépen becsomagolt, masnival átkötött kis ajándékot adott át a férfinek, ami mindent megváltoztatott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.