Sokáig nem térhetnek haza a gyerekek, akiknek nyaralás közben hunyt el az édesanyjuk

Sokáig nem térhetnek haza a gyerekek, akiknek nyaralás közben hunyt el az édesanyjuk

barátok
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 21. 18:00
Bors

Egy hatéves angol kisfiú és nyolcéves nővérkéje rekedt Új-Zélandon, miután egy szörnyű autóbalesetben október végén elveszítették édesanyjukat nyaralásuk során.

Az anya, Kerry Sargent azonnal meghalt a balesetben, 49 éves partnere Jules életveszélyes sérülésekkel ugyan, de életben maradt. Eltört a gerince, a bordái, lába és súlyos fejsérülést is szenvedett. Most már jobban van, de túl gyönge még ahhoz, hogy a kicsik gondját viselje.

A két gyermekre egyelőre a család barátai vigyáznak, akikhez kiutaztak Új-Zélandra, de ők olyanok nekik, mintha idegenek volnának, hiszen sohasem találkoztak velük azelőtt.

Borzasztóan nehéz időszak vár most rájuk. Nem elég, hogy elveszítették anyukájukat és számukra ismeretlen emberek veszik őket körül, míg szeretett – másik – nevelőanyjuk a kórházban lábadozik, még az ünnepeket is távol kell tölteniük az otthonuktól. Egyelőre ugyanis semmi esély nincs arra, hogy a gyermekek a következő hetekben hazautazhassanak.

Ezt ugyanis csak a nő orvosai engedélyezhetik, akik szerint akár egy évig is elhúzódhat a lábadozási idő olyan súlyosak sérülései.

A tragédia sújtotta család kétségbeesett barátai egy adománygyűjtő oldalon keresztül próbálják támogatni őket, hiszen rengeteg pénzt kell fizetniük a kórházi kezelésekre, valamint a gyermekek ellátására. Mindent megtesznek azért, hogy amennyire csak lehet, elfeledtessék velük a borzalmakat, és egy kis örömöt csempésszenek szívükbe.

(via Metro)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.