Novák: januártól havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Novák: januártól havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

kedvezmény
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 27. 16:35
Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.
Bors

Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény - fejtette ki.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően - a jövő évi költségvetést is számítva - már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg - akár már a jövő év első negyedében - a családok támogatásáról szóló további döntések - fűzte hozzá.

Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.