Összeütközött két személyautó a 441-es úton Cegléd és Nagykőrös között kedd reggel, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Gyomorforgató tettel vádolnak egy ceglédi házaspárt és az apai nagyszülőt. A család perverz vágyai kielégítésére használta a hatéves kisfiút és háromesztendős húgát.
“Fizetünk havonta 5000 Ft körül, de ezt a semmiért, mert a gyerek nem hajlandó megenni a sz**t, amit elé raknak!” “Épp akkor akarták megsemmisíteni a romlott élelmiszert - gyenge duma!” “Nem szabad feladni, mert ez nem normális dolog!”
Fejlemény a ceglédi romlott hús-ügyben! A konyhán a húselőkészítőben a mosogatóba a szennyvíz elvezetője csepegett, a raktárban közvetlenül a padlózaton tárolták az élelmiszereket.
Több mint két mázsa húst és egyéb élelmiszer foglaltak le egy közétkeztető cég ceglédi főzőkonyhájának raktárában a NÉBIH ellenőrei, majd rögvest elrendelték annak megsemmisítését.
Egy tizenhat éves kamaszlány összeveszett 25 éves élettársával, majd a vita hevében egy késsel mellkason szúrta a párját. A fiatalember a helyszínen belehalt sérülésébe
Élete legnehezebb szakaszán van túl a fiatal ceglédi anyuka, Judit. Az asszonytól el akarták venni egyetlen gyermekét, azonban közbenjárásra története szerencsésen alakult: hazavihette csecsemőjét barátjával közös albérletükbe.
Ujjnyi horganyzott csavarokat és gémkapcsokat rejtő virslidarabokat szórtak ki ismeretlenek egy ceglédi kutyaiskola közelében – számolt be a Ceglédi Panoráma.
Leitatta, majd egy parkba csalva megerőszakolta fiatalkorú áldozatát az a három férfi, aki ellen most emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség. Az eset még novemberben történt, az erőszaktevők azóta is letartóztatásban várják ítéletüket.
Szombaton Cegléden cigányellenes szervezetek tagjai csaptak össze helyi romákkal. Hogy pontosan mi történt, arról igencsak megoszlanak a vélemények. A helyzet tegnap is feszült volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.