Aktuális

Ceglédi gyermekgyilkosság - János szerint jó anya a párja!

BLN

Létrehozva: 2016.11.01.

Döbbenetes indokkal magyarázta tettét az a 31 éves nő, aki vasárnap úgy megütötte kisfiát ceglédi otthonukban, hogy a gyerek azonnal éle­tét vesztette. Úgy tudjuk, a másfél éves Gy. Danika édesanyja azt vallotta: a gyermek hisztériás rohamot kapott, ő pedig ideges­ségében ütött. B. Mónika a rendőröknek beismerte tettét.

– Soha nem ütötte meg a pi­cit. Nem szándékosan tette. Csak hirtelen felindulás lehetett. Kérem, ne ítéljék őt el, ne bántsák, mert nagyon jó anya – mondta elcsukló hangon a Borsnak párjáról Danika édesapja. Gy. János nemrég ért haza a rendőrségi kihallgatásról. Észreveszi a házuk ablakába helyezett mécseseket, elérzékenyülten megköszöni, bárki is tette oda.

– Tíz éve együtt vagyunk jó­ban-rosszban. Ha voltak is gondjaink, megoldottuk. Mostanában mégis gyűltek a problémák. A munkahelyemet el kellett hagynom önhibámon kívül, ne­héz időszak volt. De már ismét dolgozhatok – mondja János, aki a tragédia idején is épp munkába indult. Aztán jött a telefon a szörnyűségről és visszafordult.

– Móni értesítette a mentőket. Azt mondta, a pici kapott egy hisztirohamot, nagyon hisztis volt, majd elájult. Ennyit tudok – mondja a tragédiáról az apa, és ezen a ponton könnyek törnek elő a szeméből. Jánosék két gyermeket neveltek, az el­hunyt Danika mellett a három­éves Jánoskát. Jelenleg nagyszülei vigyáznak rá, az édesapa nem szeretné, hogy bármit tudjon a tragédiáról. Párja ráadá­sul újra várandós, hét hónapos terhes.

– Hogy mit érzek? Fájdalmat és hiányt. Fogalmam sincs, mi lesz, ha börtönbe csukják – tárja szét karját a férfi, akinek legna­gyobb félelme, hogy születendő gyermeküket és Jánoskát is elveszik tőlük. Búcsúzáskor még nyo­matékosítja: – Higgyék el, nem vagyunk rossz emberek! Bármi történjen, megbocsátok a páromnak és várni fogom.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt nyomoz az ügyben. Az igazságügyi boncolás azt állapította meg, hogy a kisfiú halálát több, a fejére mért ütés okozta. Kezdeményezik B. Mónika előzetes letartóztatását.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185190_auto_resized.jpg
vg.hu

Alighogy elkészült az M6-os autópálya, most újabb, gyorsforgalmihoz kapcsolódó fejlesztést adnak át

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák