

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsEgy nagyjából 5300 évvel ezelőtt elhunyt férfi testét olyan jól konzerválta egy észak-olaszországi gleccser, hogy a tudósok máig képesek tanulmányozni a múmián és annak belsejében jelenlévő mikrobákat. Az 1991-ben talált, Dél-Tirol Régészeti Múzeum hűtőkamrájában elhelyezett Ötzi-leletből a kutatóknak négy élesztőtörzset sikerült kivonniuk 2019-ben, majd laboratóriumi körülmények között felélesztették azokat.

A projekt mögött álló tudósok az említett, Ötzi testébe a halála után bekerülő élesztőgombákat, valamint a fellelt tejsavbaktériumokat speciális táptalajon „ébresztették fel”, mire azok pontosan úgy kezdtek viselkedni, mint a mai modern kovász. Az életképességük tesztelésére nem tudtak jobb módszert kitalálni, minthogy kovászos kenyeret készítsenek belőlük. A sütéshez tönkölybúzát használtak, a beszámolók szerint pedig a végeredmény egy meglepően édeskés, sűrű és hihetetlenül aromás tészta lett.
A kutatók a sikeres sütést követően felvetették, hogy következőleg sört fognak készíteni ugyanezen élesztőgombák felhasználásával. A projekthez már felkeresték a Weihenstephan német sürfőzde szakembereit.
Ezek a cikkek is tetszeni fognak:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.