Valójában ki irányítja az életedet? A kvantumelmélet szerint lehet, hogy a másik éned dönt helyetted?

PUBLIKÁLÁS: 2026. május 15. 16:45

Vajon tényleg működik a manifesztáció? Nos, van egy rossz hírünk: a kvantumfizika szerint nem mi vagyunk az univerzum főszereplői, csupán mellékszereplők egy végtelenül bonyolult interakció-sorozatban. Egy elmélet szerint a döntéseinket nem mi, hanem egy párhuzamos univerzumban élő alteregónk hozza meg. Vajon tényleg így van?

Pópity Balázs

A szerző cikkei

Vajon csak bábuk vagyunk a saját életünk sakktábláján, miközben az igazi döntéseket egy párhuzamos univerzumban lévő hasonmásaink hozzák meg? A kvantumfizika legvadabb elmélete szerint ez nem is annyira sci-fi, mint amennyire elsőre gondolnánk.

Kvantumfizikai kettős élet. — A kvantumfizika szerint egy másik dimenzóban élő másunk is befolyással van a döntéseinkre. Fotó: Space Wind / Shutterstock

Döntéseink és a kvantumállapotok közötti összefüggések.
Hogyan működik a szuperpozíció a mindennapjainkban?
Mi köze a szabad akaratunknak a fizikai törvényekhez?

Vajon mitől lehet az a furcsa érzés, amikor egy sorsfordító döntés előtt álltunk? Lehet, hogy a kvantumfizika egyik legalapvetőbb, mégis legbizarrabb jelensége áll emögött? Egy elmélet szerint a párhuzamos dimenzióbeli énünk. Sokkal jobban befolyásol minket döntéseinkben, mint hinnénk. Lényegében ezt az érvelést fejtette ki Vlatko Vedral fizikus a Popular Mechanics című folyóiratban, a kvantumfizika elméletének segítségével lerombolva azt az elképzelést, hogy az emberi tudat képes befolyásolni a valóságot.

A kvantumfizika furcsább lehet, mint a megfigyelőhatás

A megfigyelőhatás az az elképzelés, hogy pusztán a megfigyelés vagy mérés is elkerülhetetlenül megváltoztatja a dolgok állapotát. Egy klasszikus példa erre a gumiabroncsnyomás mérés. A gumiabroncsnyomás ellenőrzésével kis mennyiségű levegő távozik; így pusztán a megfigyeléssel/méréssel megváltoztattuk a megfigyelés tárgyát. Vedral szerint a megfigyelőhatást évtizedek óta torzítja az internetes filozófia és a kvantummechanika tudományos értelmezését. Az egyszerűsített változat szerint a részecskék több állapotban léteznek, amíg valaki meg nem figyeli őket, aminek következtében a valóság egyetlen eredményre „omlik össze”.

Az elképzelés annyira népszerűvé és széles körben elfogadottá vált, hogy még a New Age spiritualitásba is leszivárgott. Az emberek abban a hitben próbálnak pozitív rezgésekkel gazdagságot teremteni, hogy pusztán az akaratukkal befolyásolhatják az univerzum kifürkészhetetlen útjait.

A manifesztáció gondolata arrogáns a kvantumfizika nézőpontjából

Habár sokan szeretik azt hinni, hogy a gondolatainkkal manifesztáljuk a valóságot, mintha az atomok csak arra várnának, hogy a tekintetünkkel parancsoljunk nekik. Ez a fajta emberközpontú arrogancia Vedral szerint teljes képtelenség. A fizikai valóság nem attól változik meg, hogy egy emberi agy észleli. Ahhoz valamilyen fizikai kölcsönhatásnak kell történnie – legyen az egy foton és egy lencse találkozása, vagy egy elektron ütközése. Az univerzumot nem érdekli, hogy figyelünk-e: ő teszi a dolgát, mi pedig csak sodródunk az árral.

Képzeljük el, hogy egy foton éppen eltalálja a napszemüvegünket. Ebben a pillanatban a valóság kettéhasad: az egyik ágon a fény áthalad és eléri a szemünket, a másikon pedig visszapattan a lencséről. Mindkét verzió létezik, és mindkét ágon létezni fog egy verzió belőlünk. Nem mi döntjük el, melyik történjen meg, hanem mi magunk válunk az egyik lehetséges kimenetel részévé.

Hasonmásaink a párhuzamos világokban

Ez a szemlélet teljesen kifordítja a szabad akaratról alkotott képünket. Ha minden egyes apró interakció – amiből másodpercenként milliárdnyi ér minket – újabb és újabb verziókat gyárt belőlünk, akkor ki is ül valójában a volánnál? Vedral szerint ezek az alternatív valóságok nem tűnnek el nyomtalanul, sőt, bizonyos körülmények között még hatással is lehetnek egymásra. Szóval ha legközelebb megmagyarázhatatlan késztetést érzünk valami iránt, lehet, hogy csak egy párhuzamos énünk rángatja a láthatatlan pórázt.