A fekete bárány effektus, avagy miért büntet a közösséged, ha önmagad vagy? Pszichológus válaszol

Amikor a lojalitásunk és a saját igazságérzetünk egymásnak feszül, akkor azt érezhetjük, hogy bárhogy döntünk, nem tudunk olyan irányt változtatni, ahol ne árulnánk el magunkat vagy a közösségünket.

• Az evolúció során a túlélésünk a csoportunk egységén múlt, ezért büntetjük keményebben a különcködőket, mint a külső ellenfeleinket.
• Ha megszólalunk, kiközösítenek minket; ha hallgatunk, csalónak érezzük magunkat, akik csak egy maszkot mutatnak a világnak.
• A szégyenünk érzése eredetileg arra szolgált, hogy jelezze nekünk, ha veszélybe került a helyünk a közösségünkben.
• Ahhoz, hogy önmagunk tudjunk lenni, valamit fel kell áldozni, de a felismerés az első lépésünk a szabadság felé a pszichológus szerint.

Tegyük fel, egy egyetemista aláír egy petíciót, csak mert a saját közössége nyomást gyakorol rá, de egyébként mélyen nem ért egyet. „Ártasz a mi ügyünknek, ha nem teszed” – mondják neki, ő pedig behódol, majd hónapokig hordozza az ebből fakadó belső feszültséget. Nem egyedi eset ez, hiszen statisztikák igazolják, hogy az emberek gyakran érzik úgy: a társadalmi elvárások belénk folytja a véleményünket.

Miért súlyosabb az árulás bűne, mint egy külső támadás?

A Psychology Today cikke szerint az őseink számára egy megbízhatatlan szövetséges sokkal nagyobb kockázatot jelentett, mint egy ismert ellenség. Az ellenségről tudtuk, hogy keresztbe akar tenni, de a szövetségesünkre az életünket is rábíztuk. Ha ő beadta a kulcsot, az az egész törzs vesztét okozhatta. Ezért van az, hogy ha egy kívülálló kritizál egy olyan állítást, amit a közösség elfogadottnak tekint, az csak egy vélemény, de ha mi tesszük ugyanezt a saját közösségünkben, az már árulásnak minősül. A modern pszichológia ezt a „fekete bárány effektusnak” hívja.

A szégyen, ami életben tart... és ami megfojt minket

Amikor elnyomjuk a saját véleményünket és behódolunk a többség akaratának, akkor szégyent érzünk. Ez az érzelem eredetileg azért jött létre, hogy érzékelni tudjuk, mennyire értékelnek minket mások. Ha úgy érezzük, csak azért kedvelnek bennünket, mert eltitkoljuk a véleményünket, akkor hiába vannak körülöttünk sokan, belül nagyon magányosak leszünk. A csoportok, amelyek a legnagyobb védelmet adják nekünk, egyben a legnagyobb konformitást is követelik tőlünk. De ha rájövünk, hogy ez egy génjeinkben kódolt evolúciós minta és nem egy átok, talán könnyebben merünk majd néha mi is fekete bárányok maradni.

Mit tehetünk a kiközösítés ellen?

De vajon mit tegyen az, akit kiközösítettek, hogy visszafogadják? Megkérdeztük Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust, aki szerint ha valaki azért kerül perifériára, mert kicsit másként viselkedik, mint az adott társaság, akkor alapvetően a megoldás a másikra való ráhangolódásban és az alkalmazkodásban lehet. 
„Az egy dolog, hogy az én személyiségem olyan, amilyen, és akár ki is lógok a sorból, de azt nem szabad elfelejteni, hogy társas lények vagyunk. Csoportokban élünk, kapcsolatokban működünk, és jobb esetben nem magányosan éljük az életünket. Éppen ezért fontos megtanulni egy kicsit a másik ember fejével is gondolkodni. Kell egyfajta belátás ahhoz, hogy ha két személyiség találkozik, akkor energiát kell fektetni abba, hogy kialakuljon valamiféle közös nevező.

– fogalmazott a szakember.

Mi is a szégyen igazából és hogyan kell kezelni? Kiderül az alábbi videóból:

Ezek a cikkek is tetszeni fognak: