
A gyerekeket ért bullying nem mindig jár látványos jelekkel, kék-zöld foltokkal. Sokszor a lelki nyomás, a gúny, a kiközösítés vagy a megfélemlítés maradandóbb sebeket ejt, mint egy ütés. Ráadásul a gyerekek gyakran hallgatnak, mert szégyellik, félnek a következményektől, vagy egyszerűen nem tudják szavakba önteni, mi történik velük nap mint nap. Ezért fontos, hogy szülőként észrevegyük az első arról árulkodó jeleket, hogy valami nincs rendben az iskolában.
Ha a gyerek gyakran jön haza kék foltokkal, karmolásokkal, vagy rendszeresen eltűnnek a tollai, füzetborítói, esetleg ruhadarabjai, az nem feltétlenül a figyelmetlenség vagy szétszórtság miatt lehet. Azonnali leszidás helyett érdemes rákérdezni, mi történt, de csak óvatosan, hogy ne érezze vallatásnak. Az a gyerek, aki bizalommal oszthatja meg a vele történteket a szüleivel, nagyobb eséllyel talál megoldást a szociális elakadására, illetve a szülők is tisztába kerülnek a helyzettel, és elkezdhetnek gondolkodni azon, mit lehet tenni a zaklatások ellen.
Egy vidám, nyitott gyerek, aki egyik napról a másikra szorongóvá, kedvetlenné válik, vagy elveszíti az érdeklődését a kedvenc tevékenységei iránt, gyakran valamilyen bántás miatt változik meg. Ez a fajta viselkedésváltozás az egyik legerősebb árulkodó jel. Ruppert Petra ifjúsági coach szerint a bullying áldozata gyakran izolálódik, elcsendesedik. Előfordulhat, hogy a vacsoraasztalhoz sincs kedve leülni. A szokásváltozás a táplálkozásában is jelentkezhet.
Ha egy korábban szociális gyerek hirtelen nem akar találkozni a barátaival, nem szívesen megy születésnapi bulikra, vagy nem akar iskolába menni, akkor lehet, hogy a háttérben kiközösítés áll. A társas kapcsolatokból való kivonulás mindig fontos intő jel.
Ha a gyerek rendszeresen keveredik vitákba vagy veszekedésekbe, amelyekből legtöbbször vesztesen kerül ki, érdemes odafigyelni. Gyakori, hogy a bántalmazott gyerek a feszültséget másutt is levezeti – vagy éppen fordítva: ő az, akit újra és újra megtalálnak.
Ha a gyerek nem akar beszélni az iskoláról, kerüli a témát, vagy láthatóan feszültté válik, amikor az iskolai élet kerül szóba, az komoly gyanúra ad okot. Nem arról van szó, hogy a gyereknek részletes beszámolót kellene adnia minden napjáról, de ha hirtelen falat húz maga köré, az gyanús.
Sírásra, hasfájásra, fejfájásra panaszkodik a gyerek minden reggel, iskola előtt? Nem biztos, hogy szimulál. Sok gyerek így próbál menekülni a helyzetből, ha attól fél, hogy újra megalázzák, kicsúfolják vagy bántják.
A bullying, azaz a zaklatás vagy bántalmazás iskolai közösségekben gyakori jelenség. A fizikai zaklatás lehet ütés, rongálás, míg verbális bántalmazás online is érheti a fiatalt gúnyolódás, becsmérlés, sértegetés vagy fenyegetés formájában. Az online térben történő bántalmazásnak külön neve is van: cyberbullying. Szociális zaklatás alatt a közösségen belüli bullyingot értjük, erre példa a pletykák terjesztése, barátok elidegenítése és kizárás a közösségből. Szülőként fontos tisztában lennünk azzal a ténnyel, hogy gyermekünk osztályközösségének dinamikája az online térben non-stop, iskolai kereteken túl is formálódik
– hívja fel a figyelmet Ruppert Petra ifjúsági coach, mediátor, az OptimisTanoda alapítója. A szakértő a középiskolásokat ért bullyingról való árulkodó jelek kapcsán hozzáteszi, hogy esetükben jellemző lehet az iskolakerülés, lógás. Tanácsként megjegyzi, hogy érdemes jó kapcsolatot ápolni a nevelésben részt vevő felnőttekkel, pedagógusokkal, osztályfőnökkel, akik hiányzás esetén azonnal jeleznek a család felé.
Egy biztonságos közegben a pedagógusok gyorsan reagálnak minden jelzésre. Ide tartozik a helyzet feltárása, a szülőkkel való egyeztetés, és szükség esetén külső szakember bevonása. A jó gyakorlat része a helyreállító szemlélet, amely nemcsak az esetleges büntetéseket foglalja magában, hanem azt is, hogy a zaklató felelősséget vállaljon és lehetőséget kapjon a változásra. Minden közösséget érintő konfliktus magában rejti a fejlődés lehetőségét is.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.