A csinos műsorvezető a Borsnak elmondta: húsvéti nagypénteken vette fel a koronavírus elleni első vakcináját. Horváth Éva második trimeszterében jár. Elárulta, hogyan érzi magát az oltás után.
Egymás után veszíti el a hozzá legközelebb álló embereket a Bajnokok csapatában Kocsis Lilkó. Legutóbb Móricz Dani távozott, ami összetörte a lányt. Most Imreh Balázs próbálja felvidítani.
Gáspár Bea és Győzike között folyton kialakul valamiféle vitás szituáció, hiszen ők ketten képesek összeveszni szinte bármin. Most egy kiránduláson pattantak össze...
Sosem fogja elfelejteni az idei húsvétot Körtvélyessy Zsolt. Imádott öccse vasárnap éjszaka feladta a küzdelmet a koronavírussal szemben, és csendben elment. Erről a Borsnak beszélt először.
Ákos egy a YouTube-on közzétett videóban árulta el rajongóinak, hogy ő maga hat hosszú és kegyetlen héten át küzdött a koronavírussal. Akad olyan ismerőse, akiért még aggódnia kell...
Öt gyermeke van, a három kisebbet feleségével nevelik, azonban amikor kamera elé ül, a legapróbb jele sem mutatkozik a fáradtságnak. Rónai Egonnak azonban nem csak a nagy családdal, néha az elégedetlen tévénézőkkel is meg kell birkóznia.
Minden eddiginél több nézőt ültetett a képernyő elé a LifeTV, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorának április 2-i epizódja, melyben Pataky Attila volt a talkshow-reality vendége.
Először szólal meg a színész a négyes karambollal kapcsolatban. Azt mondja, az internet népe nekiesett, hogy felelőtlen alak, amiért veszélybe sodorta a terhes párját.
Mihalik Enikő egész életében azt hallotta orvosaitól, teherbeeséséhez féléves hormonkezelés szükséges. Épp ezért érte váratlanul, amikor megtudta, kisbabát vár.
Rengeteg elismerést kapott már életében Bodrogi Gyula, és a Szenes Iván tér című albumért idén a Fonogram – Magyar Zenei Díjat is bezsebelheti. A Nemzet Színésze boldog, hogy barátja életművét a halála után is elismerik.
Feltalálta magát a járvány idején Ambrus Attila: kis csoportoknak kerámiafoglalkozást tart a műhelyében. A létszám szigorúan tíz fő alatt van. Hatalmas az érdeklődés, alig néhány nap alatt májusig minden hétvége betelt.
Akár még egy táncversenyen is elindulna, annyira jó a ritmusérzéke Weisz Fanninak. Siketsége ellenére szívesen bizonyítana a TV2 táncos műsorában is, ha a csatorna felkérné.
Egy kismamának nyugalom és idill járna, ám Dér Heni boldog várandósságába halálos üzenetek rondítanak bele. Az énekesnő büntetné a kommentelőket, az ügyvéd szerint pedig erre minden esélye megvan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.