Az énekesnő immár két éve él szingliként, és igazság szerint nagyon jól megvolt egyedül, most mégis szintet lép: ha belépne az életébe a nagy Ő, nem fogja elkergetni.
Hajdú Pétert és menyasszonyát, Esztert eddig nem hordozták a tenyerükön az égiek. A 25 éves szépség ugyanis kétszer is teherbe esett az elmúlt 8 hónapban, de mindkétszer elvesztette magzatait. Tavaly augusztusban ráadásul ikerbabákat vártak...
Hajdú Pétert és menyasszonyát Esztert eddig nem hordozták a tenyerükön az égiek. A 25 éves szépség ugyanis kétszer is teherbe esett az elmúlt 8 hónapban, de mindkétszer elvesztette magzatait.
Khloe Kardashian ügyvédi gárdája most éppen azon dolgozik, hogyan tudná leszedni a világhálóról a botrányhősnő fotóját, amit az asszisztense véletlenül osztott meg róla.
Öt hónappal ezelőtt hunyt el Benkő László, de rajongói máig nem feledik az Omega zenészét. Nem csak zamárdi otthona, hanem a Tabán is zarándokhellyé vált, ahova évekkel ezelőtt születésnapja alkalmából saját kezűleg ültetett fát.
Az Apostol együttes énekese már csak arra vár, hogy újra színpadra állhasson, hiszen mindkét koronavírus elleni védőoltását megkapta. Meződi József úgy érzi, talán ezáltal végre ismét visszatérhet az élete a régi kerékvágásba.
Megérintette a halál szele Zsidró Tamást, aki a poklok poklát járta meg a betegsége alatt. Lázasan, levegő után kapkodott, s már nem látott más kiutat, csak a lélegeztetőgépet...
Mi az oka annak, hogy egyre többek küzdenek függőséggel és hogyan védekezhet ellene az, aki úgy véli, túl sok pornófilmet néz? Hevesi Kriszta elárulta.
Három hónap után újra magához ölelhette szerelmét Móricz Dani, aki alulmaradt az Imreh Balázs elleni párbajon. Az országúti kerékpáros nem éli meg drámaként a kiesését, és nagyon hálás, hogy részese lehetett az Exatlon kalandnak.
Igencsak kínos helyzetbe hozott pár hírességet Iggy Azalea. A dögös rapper ugyanis felfedte: nem egy sztár könyörgött nála egy kis légyottért – méghozzá a lehető legkínosabb módon.
Már nem először fordul elő, hogy csalók élnek vissza magyar sztárok fényképével, nevével. Most éppen hamis Cooky-profillal akarják átverni valakik az embereket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.