J-Lo bár mindent megtett, hogy megmentse a kapcsolatát Alex Rodriguezzel, végül a szakítás mellett döntöttek. A színész-énekesnőnek úgy fest, nincs szerencséje a szerelemben, a legtöbb férfi megcsalta.
Horváth Éva nagyon aktív kismama. Amellett, hogy kisfia majd’ minden percét lefoglalja, kedvenc hobbijára, a kertész- kedésre is tud időt szakítani. Izgatottan várja, hogy megérkez- zen második gyermeke, ám párjával nem hívei az apás...
A tanyavilágba született, egy darabig ott is nevelkedett, előbb hentesmester, majd ünnepelt színész lett. Idén március 15-e alkalmából pedig megkapta a Kossuth-díjat is.
Az egykori modellt lassan egy éve tiltották el a vezetéstől, miután egy rendőrségi ellenőrzés során gyorshajtáson kapták. Azóta Katie többször is szabályt szegett és jogsi nélkül vezetett.
Ahogy a színpadon, úgy szerelmi életében sem volt hétköznapi nő a péntek hajnalban, 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari. Nagy szerelmein keresztül emlékezünk rá.
A hét hónapos Lilinek igazán különleges élete van. Gügyögni már tud, és a jelek szerint előbb énekel majd, mint beszél. Az apukája legalábbis mindent megtesz az ügy érdekében.
Az Osvárt lányok, Andi és Judit közös projekten dolgoznak, ami nem meglepő, hiszen a modell és a design magazinokat főszerkesztő újságíró hasonló érdeklődési körrel bírnak.
A Kossuth-díjas énekes nem tudja megérteni az oltásellenes embereket. Szerinte mindenki csak addig tart ki a véleménye mellett, ameddig valamelyik családtagja nem kapja el a vírust.
Nem tudták áthozni múlt hétről a nyerő szériájukat a pirosak. A Nemzetek Viadalán a törökök ellen még jól teljesítettek, ám elbukták a Bajnokok a végjáték elsô fordulóját és a Dominika elleni visszavágón is csak egy pontot tudtak hozni .
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.