36. oldal - Bezzeganya



Bella vízben szül néhány perc alatt

Bella vízben szül néhány perc alatt

Hát kérem, mivel a szüléstörténetek folyama kissé elakadt (küldjetek szüléstörténetet!!!), addig nincs más hátra tényleg, mint bemutatni Bellát, a belugát, amint minden erőlködés nélkül, a fajtájára jellemző mosollyal a fején megszül a tengervízben.
Romlik a gyerekek és kamaszok mentális állapota a pszichológusok szerint

Romlik a gyerekek és kamaszok mentális állapota a pszichológusok szerint

Szinte egyszerre írt a gyerekek romló mentális állapotáról a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia, és az az iskola- és óvodapszichológusok közössége. Az utóbbiak egy  szakmai állásfoglalást tettek közzé a gyermekek mentális egészségéről. Az állásfoglalásnak közel 300 aláírója van jelenleg.
Iskolai, ovis, bölcsis Menza: a vacak és kevéstől a kiválóig

Iskolai, ovis, bölcsis Menza: a vacak és kevéstől a kiválóig

Még szeptemberben kérdeztük Facebook-oldalunkon, hogy vagytok megelégedve a bölcsiben, oviban, iskolában kapható menzai koszttal. Hát, nagyon eltérő válaszok érkeztek, a rajongástól az utálkozásig. Nehéz volt ebből bármilyen következtetést levonni, de úgy tűnt: minél inkább helyben főznek, annál valószínűbb, hogy ehető, sőt finom az étel. Minél nagyobb a szállító, annál kevésbé vannak megelégedve vele. És mintha a kisebbekre jobban odafigyelnének: a bölcsis, ovis ételeket jobban dicsérték, mint amit az iskolában adnak.
Buli van! Kinek milyen végkifejlettel....

Buli van! Kinek milyen végkifejlettel....

Hogy hogy áll a fogyikúrám? Az köszöni jól. Nem éppen a tervek szerint, de nem nyafogok. Fel tudom venni a régi ruháimat és jól is állnak, még ha nem is annyira jól, mint mondjuk két éve.
Rovarvilág: az élet csodái

Rovarvilág: az élet csodái

Nektek is van olyan gyereketek, aki kiskorában legszívesebben minden rovart kiirtott volna, a szúnyogok és legyek "bűnei" vagy irtózás miatt? Nekik IS ajánlom ezeket a könyveket.
Eszik, bőg, eszik, bőg, én meg kérem vissza a régi életem

Eszik, bőg, eszik, bőg, én meg kérem vissza a régi életem

Én akartam gyereket. Én úgy kerestem az életemben férfit, hogy alkalmas legyen apának, a baba tervezett volt, vártuk, örültünk, amikor megszületett, egészséges, és most 5 hónappal a születése után ott tartok, hogy én mégsem ezt akartam. Én mégsem akarok édesanya lenni! Kövezzetek meg érte, de nem akarok anya maradni.
Az első tíz életév segít átvészelni  a következő tízet

Az első tíz életév segít átvészelni  a következő tízet

Ha kutyánk nincs is, van helyette kis droidkutty. Legalábbis ahogy PiciLány tapizik ide-oda, az nekem pont arra hasonlít. Komótosan, merev mozdulatokkal halad előre. Nagyon cuki. És nagyon boldog ettől az új tudástól. Kicsit nyugisabb is vele az élet, mert lefoglalja magát. Nekem elég a szemem csücskéből nézni, ahogy molyol valamivel. Közben tudok tevékenykedni. Élvezem ezt a rövid időszakot, amíg rá nem jön hogyan nyílik a szekrényajtó meg a fiók.
34. héten, makkegészségesen született a kislányom

34. héten, makkegészségesen született a kislányom

2020 12.29-én este 6 óra felé elmentem megfürdeni. Körülbelül fél órát áztattam magam, mikor végeztem, bementem lefeküdni. Nagyjából húsz perc múlva egy pukkanást hallottam, és már folyt is a magzatvizem. Semmi fájásom nem volt, és februárra voltam kiírva. A párom épp dolgozott, de szóltam neki hogy mi is történt. És persze a mentőket is értesítettük, akik kb.  tíz perc alatt kint is voltak.
12 éves a Bezzeganya!

12 éves a Bezzeganya!

MInden különösebb csinnadratta nélkül: ma 12 éve, hogy elindult ebben a formában a Bezzeganya. Azóta megélt ezt-azt. Köszönjük azoknak, akik velünk voltak a "hőskorban", amikor akár négy poszt is megjelent egy nap. Amit javarészt az olvasók írtak, akkor is. Köszönjük a kitartó olvasóknak (és kommentelőknek), és azoknak, akik nemrég csatlakoztak hozzánk.
Nyakon szúrta - a háttér: kortárs bántalmazás

Nyakon szúrta - a háttér: kortárs bántalmazás

Napok óta vezető hír a budapesti tinédzser késelése. Az újságírók csámcsognak rajta, minden szösszenetre ráugorva újra és újra írnak az esetről. Szenzációhajhászás megy szokás szerint. És az olvasóknak van véleményük. Sokan hangot is adnak véleményüknek. Zömmel a bántalmazott gyereket sajnálják, az elkövetőre meg rohadjon rá a lakat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.