34. oldal - Bezzeganya

18. hét – Mindjárt félúton vagyunk. Már legutóbb is megfigyeltem, hogy az első trimeszter lassú vánszorgása után a másik két trimeszter valahogy olyan gyorsan lepereg, hogy észre sem veszem. Talán mert az elsőben még inkognitóban van az ember lánya, nem sokan, vagy éppen senki sem tudja, hogy mi zajlik odabent, pedig nagyon szívesen világgá kürtölné.

Hétfő este: Édi ( majd megszokjátok, sorry Ladies :D ) és én is fullba toljuk a parát, de nem stuffoljuk egymást attól csak rosszabb, az amúgy is fusztrált állapotban lévő testünknek-lelkünknek tekintve az 5 napos kényszermegvonást.. de hát amit meg kell tenni meg kell tenni mindent a célért ugyebár. :D

It's the final countdown

A kórház neve: TritonLife Róbert Magánkórház

Lehet, hogy észreveszed, hogy a magzat lejjebb és lejjebb ereszkedik a hasadban: ha minden rendben folyik, a kisbaba közvetlenül a szülés előtt beilleszti fejét a medencédbe. Ez a szülés előtt hetekkel, de van, hogy csak órákkal következik be, és van, akinél egyáltalán nem. A méhszáj megkezdi a megnyílást: ezt a jelenséget sem fogod tudni magadtól észrevenni, de egyes orvosok az utolsó hetekben a látogatásaid folyamán ellenőrzik a méhszájat.

Pénteken este 9 körül értem haza a nagyobbik lánnyal anyuméktól, akkor már picit rosszul éreztem magam, hányingerem volt, szédültem és iszonyat fáradt voltam. Elmentem pisilni, és akkor láttam, hogy egy kisebb darab nyákdugó távozott.

Itt van az ősz, itt van újra, nem csak a hulló levelekről látjuk, hanem onnan, hogy a gyerek tavaszi zárt cipője szoríííít, a lány szoknyája szét akar repedni a fenekén, a fiú melegítőnadrágja meg valahol féllábszár táján lengedez, hasonlatossá téve a viselőjét a Pál utcai fiúk gyerekszereplőihez.

17. hét – Már érzem a mocorgást. Olvastam és mondták is, hogy nem első babánál hamarabb felfedezhető a mozgás, leginkább mert emlékszünk, hogy milyen érzés. Vártam már nagyon, mert egyrészt jó érzés (most még, bár nyilván később is jó, csak azért amikor úgy rúg egyet a gyermek, hogy kb. 5 másodperced van kiérni a mosdóba, mielőtt bepisilnél, az annyira nem vicces), másrészt jó visszacsatolás, hogy igen, minden rendben odabent.

Itt az ősz, amit úgy vártál, ha nem bírod a hőséget, és alig vártad, hogy kicsit levegőt kapj.

Valahogy kevesebb balhéval indult a hét, mint amire számítottam. Persze van egymás nyesztetése, de jobban megy a szabályok betartása.

Színházban jártunk. Megnéztük az Emma csöndjét a Kolibriben. Emma csöndje a Kolibri színházban A Kolibri színház 2019-ben lezajlott meghívásos pályázatának díjnyertes darabja, Gimesi Dóra író, Kuthy Ágnes rendező, Sáry Bánk zeneszerző, Michac Gábor látvány-és bábtervező produkciója. Bemutató: 2021. 09. 25. Főszereplőnk, Emma hétéves. Egyszerre látjuk kék földgömbhasú, törékeny babaként, és élő szereplőként is a színpadon. Az én hétévesem szerint Emma mint baba ijesztő volt, zöld színével és szomorkás arcával. Nem véletlenül. Emmában egy rettegő, rejtőzködő kisembert ismerünk meg, aki csak pár napja jár iskolába, de máris nehezen viseli. Emma utálja a hangos világot, ami körülveszi. Az iskolába érve kétségbeesetten fogja be a fülét, láthatóan szenved. Tengeri uborka vagyok, egy láthatatlan, csendes kis tengeri uborka, mondogatja. Különös különlegessége miatt bántják a többiek, ekkor viszont kitör belőle a dühe, és igazi vadócként vág vissza, földre teperve osztálytársát. Általában a gyerekeknek muszáj iskolába járniuk. Emmának viszont nem muszáj, az első iskolai verekedése után nem is kell többet mennie, szülei munkahelyén tölti idejét, pszichológusi engedéllyel. Kérdezte is a lányom, hogy ő hol tudna beszélni egy ilyen nyájasan metronómozó bácsival mielőbb. Na igen, ebből a szempontból veszélyes a darab, egyszerűen kiveszik a kislányt az iskolából, és utalás sincs arra, hogy bármilyen kapcsolatban maradnának az intézménnyel. Szóval a gyerekeknek ez talán tetszeni fog. Emma tengerbiológus szülei úgy gondolják, értik a lányukat és ismerik őt. Igazából sosem figyelnek rá, kapkodnak, felületesek vele. Engedékenyek, de hanyagok. Sok a dolguk. Sérült állatokat gyógyítanak és rehabilitálnak, egy akvárium-kórházban.  Alaposak, mindent tudnak ezekről az állatokról. Legalábbis azt gondolják. Igazából csak Emma tud róluk mindent, beszélni tud hozzájuk, amit végre szívesen tesz. A tengeri állatok ugyanis nem kérdeznek felesleges dolgokat, ahogy a felnőttek szoktak. Ezekre a kérdésekre egyébként ő nem is válaszol, pontosan úgy, ahogy a hétéves nekem sem szokott, viszont fejben mindketten tudják a válaszokat. Átlagon felüli képességeik ugyanakkor rejtve maradnak - vagy egy iskolában, vagy egy hatalmas akváriumban, kinek hol. A gyógyuló állatok sorra bemutatkoznak a nézőknek: van itt traumatizált fehér cápa, egy nagyon izgulós narvál, akit Rozinak hívnak, és Pepe, a végtelenül kedves lamantin, aki szigorúan  lamantin és semmiképpen sem fóka – Emma elmeséli, hogy első szava négy évesen éppen emiatt tört ki belőle: egészen addig meg sem szólalt, de azt már nem állhatta, hogy valaki lefókázzon egy lamantint! Egy nap egy súlyos állapotban lévő kardszárnyú delfin kölyöknek kér segítséget egy bambán szelfiző pár. A srác a jelenet végén még a petpalackot is eldobja, amivel újra kiváltja Emmából a benne lakozó dühöt. Emma a nézők felé fordulva, összeszorított fogakkal sziszegi, hogy legszívesebben a szájába tömné a palackot. Itt nagyon erősen megjelenik Greta Thunberg alakja, Emma hasonlóan dühös és hasonlóan elveszett kis-nagylány képében szónokol. Emma tehát szenved, dühét általában elfojtja mélyen magában. Érezhető a feszültség, ki kell jutnia ebből az örvényből. Amíg a biztos közegében – a csendes vízben – bujkál, nem fog tudni.  Az új lakó, a kis kardszárnyú delfin érkezésével azonban minden megváltozik… A környezeti katasztrófával, amit mi életünknek nevezünk, folyamatosan és drasztikusan szembesít minket az előadás. Malvin, a polip hasából például komplett társasházi szemétadagokat műtenek ki egy igen plasztikus jelenetben. A kórházat lakó állatok is beszélgetnek a problémáról, a vízben úszó mikroműanyagok többször is beborítanak minket, nézőket is, szinte úgy érezzük. Remek zenei elemek vezetik végig az előadást. Ha kell, fülsüketítően hangosak, ha kell sejtelmesek. Ezek a hangok részben élőek, a szereplők csinálnak zenét bádogdobozok és flakonok segítségével. A főszereplőt Alexics Rita bújtatja felnőttes kislányba, egyetlen egyszer mosolyog, mégis szerethető karakter, a maga békétlen küzdelmében, bátortalan sztrájkjával és végül azzal a kiállással, amivel egyszerre mindenkit meggyógyít. Apát, anyát, kemény szívű orvosokat, beteg és kiszolgáltatott állatokat, és ami a legfontosabb, önmagát. Héttől százkilencvenhét éves korosztálynak ajánljuk, érzékenység jeligére, a folyamatosan forrongó hűs tengerben való elmerüléshez. Néző (fotó: Kolibri színház)

Az iskolakezdés megáll egy százasból? Idén várhatóan 40 – 50 %-al drágul az iskolakezdés, főleg a tankönyvcsomagon felüli, kiegészítő papíráruk áremelkedése miatt, melyeket főleg importból tudunk megvásárolni. Érdemes körülnézni lakhelyünk városvezetésénél, mert „Az önkormányzatok jellemzően 5-20 ezer forint közötti támogatást adnak a diákoknak a tanévkezdés előtt - van, ahol csak általános és középiskolások, máshol egyetemisták, főiskolások is pályázhatnak…” - írja az eduline.hu. Na meg itt volt az augusztusi duplán utalt családi pótlék, amely egy kietlen szeptemberhez vezet ugyan, és általában jellemzően azért nem / vagy nem kizárólag a gyerek iskolakezdésére költik a nehéz helyzetben lévő, szegénységben élő szülők a hó végén jött „extrát” - mégis itt volt, megkaptuk. Kis körséta: ’Tanszerárak az egyes áruházaknál

Június 20-ra voltam kiírva, de igazából volt előtte 16.-a és 18.-a is. 20-án tök idegesen mentem NST-re, ott a hölgy kizavart, hogy menjek egyek, sétáljak. A párom jött be velem mentősbe hogy valakit kérdezzünk már meg mi lesz velem. Ugyanis nem volt fogadott orvosunk. Azt mondta ő nem fizet, csalódott már bennük eleget, amit megértek. Engem sem érdekelt. Úgyhogy így mentem első szülésre. Páromat is felhúztam a pánikolásommal. Ő is veszekedett velem, úgy szaladgáltam körbe a kórház udvarát ő meg jött utánam. Aztán mivel vasárnap is volt, más épületbe is voltunk, más volt az nst-s, de végül összeszoktunk és jó lett. Aztán jött az ügyeletes orvos, akit néha láttam és mondtam, hogy ő normális. Később ő szülést vezetett. Ultrahangozott, elment szülést vezetni, vissza jött és belém túrt azzal a csavarintós mozdulattal. Aztán hazamentünk.

16. hét – Végre elkezdhettem a kismama jógát. Nem kismamaként is jártam jógázni, bár inkább csak időszakosan, de aztán a kisnagyfiammal rendszeresen, a 36. hétig. Akkor nagyon szerettem, így most is alig vártam, hogy zöld utat kapjunk és újra gyakorolhassunk.

A cikk előzményét itt olvashatod el !

Kamaszok leléptek. NagyLány annyira felhúzta magát, hogy én kiáltottam utána, hogy

A kórház neve: Petz Aladár Egyetemi oktató kórház, Győr

A szülés szakaszai A filmekben a szülés szinte soha nincs úgy bemutatva, ahogy az a valóságban történni szokott. Hollywood előszeretettel leegyszerűsíti az egész folyamatot. A nő egyszer csak kijelenti, hogy „Eljött az idő!”, besiet a kórházba, és perceken belül néhány nyomás után a karjaiban tartja a kisbabát (aki mellesleg úgy néz ki, mint egy több hónapos gyerek a valóságban). Ez bizony távol áll a valóságtól: a szülés a többségnél egy hosszú-hosszú folyamat, amit több, egymástól jól elkülöníthető szakaszra szoktak osztani, általában háromra: a tágulási, a kitolási és a lepényi szakaszra. Tágulási szakasz

A negyedik x felett találtam meg az igazit, a szerelmemet, akivel vágytam arra, hogy család legyünk.

Férfinak és apának lenni Könyvajánló Jesper Juul dán családterapeuta izgalmas könyvét kaptuk meg a Móra Kiadó jóvoltából tanulmányozásra, és el vagyunk ájulva tőle!

15. hét – Kisfiúnk lesz! Tegnap kaptuk kézhez a nem invazív magzati triszómia tesztünk eredményét, amelyben ott volt a számunkra oly kedves sor is: „Y chromosome: detected”. Na, persze volt ott még sok másik fontos sor is, „low risk” és „not detected” eredménnyel, de azokat valahogyan természetesnek vettük.

Álmodtam valamit. Megálmodtam azt, hogy hat évvel ezelőtt senki nem mondott ki a családban olyan mondatokat, amikkel aztán itt állok most a jövőben, és dolgom van velük. Amiket nem kell ide-oda tekergetni és utólag kendőzni ahhoz, hogy békében lehessen élni velük. Vissza a jövőbe. Történt pedig, hogy nagyiéktól a fiam miatt átköltözött hozzánk egy Jena márkájú, Zeiss optikás, 8X30 –as nagyítással dolgozó távcső. Nagyítás. Évek szálltak el és a kölcsönadott távcső csak ott maradt nálunk. Hordtuk a Balatonra, német turisták hátbekenéseit vizsgáltuk vele, meg a vitorlás hajók számát nézegettük. Egy-egy kiránduláson is velünk volt, de különösebb jelentőséget nem nyert, egy idő után a fiókba került. Próbálok visszaemlékezni, miért nem adtuk vissza, de szerintem azért nem, mert minden olyan gyorsan és szarul történt, hogy nem foglalkoztam vele. Nekem lányom született, de Isten, (vagy egy "felsőbb erő", ahogy tetszik) hogy kiegyenlítse az arányokat – nehogy túlságosan körül legyek véve szerettekkel – készült elvenni az apámat. Mi akkor már kétlaki életet éltünk a gyerekekkel, itt is, ott is voltak holmik, apukámnál is bőven. A távcső is ott volt. Bizonyára. Napfivér, Holdnővér. A haldoklóhoz és ahhoz, akire úgy törtük rá az ajtót utolsó otthon töltött délelőttjén, a földön találva rá, eszméletlenségben, nem intéztem olyan kérdést, hogy merre is van a távcső, azt sem tudtam, hogy mi hol vagyunk éppen. Keringtünk egy sürgősségi tumormarker festőállvány kortárs, maszatos rengetegében, tessék, mentőszolgálat. Ha otthon lett rosszul, ápolják. Nem, nem visszük be. Már jobban van, hiszen látja, átmeneti minden, ez is, ágy sincs, hova vihetnénk, vigyázzanak rá. Ha már bejutottam abba a szobába, ahova utána már soha többet nem akartam belépni, sűrű elnézéseket kérek, de nem kutakodtam. Ha újra kellett volna mennem, az már egy kemény expedíció lett volna. Nem vállaltam. Sztalker. Apukám rendes volt, gyorsan meghalt. Előtte képes volt még egyszer rámszólni a kórházban, hogy a hét hónapos unokáját ne hagyjam üvöltözni a folyósón, mert itt béke van. Azt szerintem nem tudta már felmérni, hogy a hét hónapos unokáját ellentmondást nem tűrő határozottsággal vittem be magammal, mert nem akarták engedni. És én úgy vagyok vele, hogy ha már szemtelen vagy, csináld rendesen, tehát bejutottunk, énekelünk, csip, csip, csóka. Szóval elveszekedgettünk utoljára, vidáman. Becéző szavak. Terms of Endearment. Épphogy meghalt. Még nem temettük el, még csak hivatalos levelet kaptam arról, hogy menjek be a papírjaiért és intézkedjek végre felnőtt módjára. Fura, hogy a kék golyó kifejezés engem folyton a földi életre emlékeztet, mégis, a fél Budapest ott hal meg, abban az utcában. Szóval autózom éppen a kislányommal, aki kiflivéget majszol. Oktogon. És akkor felhívnak a nagyszüleim. Sokmindenről esik szó, az esetlenségemről is, ugyanis már régen intézkedni kellett volna. Lenyelem, mert persze ők mennyire kétségbe lehetnek most esve, nem szokványos rendben történnek a dolgok, a fiú gyerek itthagyta őket, előbb ment el. De akkor szóba kerül a távcső. Hogy azt keressem meg és vigyem vissza, mert az értékes. Akkor én elképzelem, hogy az autó felemelkedik, átúszunk az Oktogonon, fel a háztetők felett, lehúzzuk az ablakokat és elengedünk egymillió kiflimorzsát a város fölé. Lentről mindenki integet, apukám egy hangosbemondóból beszél nekem, óvatosan kislányom, óvatosan, a lebegésnek is vannak szabályai. Színes lufik között úszik az autó az égen, soha nem volt ilyen szép idő, Budapest felett minden tiszta, újra vannak évszakok és kalapos úrfik, asszonyságok a tereken, csavaros fagyi, vidám felvonulások, galuskás egytálételek. Gramofon és ölelkezős harci indulók. Úgy süt a nap, mint ha kötelezték volna erre, kormányrendeletben. Megáll az idő.

Azt hittem, a tatai kiruccanás lesz a nyár fénypontja, de az ugye csak valami pislákolásféle dologra sikerült. Ez a hét viszont jól indult! Első és legfontosabb, hogy hétfőn tizenhat éve, hogy 15:15-kor anya lettem. Szívecskék meg csillámpónik. Nem biztos, hogy NagyFiú is ezt érezte, mikor "hajnali" fél 8-kor KicsiFiú elbégette neki a szülinapi jókívánságot, de hát már nagyon mehetnékje volt, és gondolta, ha ez is kipipálva, akkor már indulunk is a Mamához. PiciLány jófej volt, mert a buszról leszállva aludt el, ezzel mérhetetlen szabadságot adva nekem. Két gyerek otthon, kettő lepasszolva, egy meg alszik. Használjuk ki! Kicsit kóvályogtam a környéken. Igazából nosztalgiáztam. Itt dolgoztam és azelőtt Kedves is itt lakott. Leszerveztem néhány villámrandit, bevásároltam, parkban szoptattam miközben kicsit kinyafiztam magam. Cserébe meghallgattam, hogy hülye vagyok és használjam a tükröt és mivanveled te pozitívcsaj!??? Meg higgyem el, minden rendben lesz! Az Isten is úgy akarja, hogy kimenjek a Szigetre. Ámen.

Fél év telt el csendben. A Férfit békén hagytam a rá vonatkozó vizsgálatokkal egy kicsit. Először csak egy hónapról volt szó, de aztán mindig volt valami, ami miatt nem került napirendre. Tanfolyamon voltam, államvizsgázott, komplex vizsgáztam… és megjött a hőség.

Eljött az első ultrahang napja. Rettenetesen izgultam, hogy mit fog látni az orvosom. Ráláttam a monitorra, és meg is láttam a két világító pöttyöt. Ép petezsák, 4 mm-es szikhólyag, és 2 mm-es embrió. Viszont szívműködés csak sejthető. Ebben a ciklusban próbálkoztam az ovulációs tesztekkel, így sejtettük, hogy később foganhatott. Két hét múlva legyen kontroll, azt beszéltük meg.

Itt meg kell említenem Apukát, aki a szülés előtt eltörte a lábát. és mégis az egész szülés alatt melletem volt. Akkor még nagyon friss volt a törése és rettenetesen fájt is a lába, egy kis kényelmetlen széken ülve 24 órát. Ráadásul, ha pisilnie kellett, le kellet bicegnie az alsó szintre fél lábbal. Lift nem volt. Mankóval ment és senki sem segítet neki. Még be is szóltak neki, hogy hát jobb lenne ha haza menne, de ő maradt, mert tudta, hogy nagyon nagy szükségem van rá. Eközben a lányomra otthon vigyázott anyósom, akinek pedig a karja volt törött. Úgy fürdette, pelenkázta, etette. Még élek soha el nem felejtem, mit meg nem tett értünk.

Mondják, hogy "Ez a Sziget már nem az a Sziget"

14. hét

Csicsergő, Sakura fa virágzó május vége, munkahely megint nincs, a kislányuk három hónapos. Ja, igen. Ilyenkor, amikor Zakharnak hirtelen nem lesz munkahelye, vagy addig a nyolc hónapig, amíg ugyan volt, de közmunkás fizetést kapott érte, szóval ilyenkor és mindig a két oldalról nagyon lelkes és rendes szülők segítenek. Tolják a pénzt a háztartásba, Vilnius apja, Zakhar anyja, hogy nekik semmiben ne kelljen hiányt szenvedni. Legyen Zakharnak új cipőre, motorra, mindenféle tabletre és telefonra, minden olyan dologra, amiket hazahord úgy, hogy senkinek sem szabad róla beszélni és semmi másra nem is marad pénz. Vilnius előre retteg az iskolakezdéstől, és utólag szégyenkezik a nagyfia miatt, akinek már a végén egy zoknicsomag vásárlásakor is hárítania kell a verbális balegyeneseket a büszke családfő részéről.