Te is napi 80 percet töltesz főzéssel??

Hetvenhat perc naponta - ennyi időt töltöttek a nők a konyhában a szocializmus idején és a
kétezres évek elején is. A főzésre fordított idő azóta sem csökken, ugyanakkor a fiatalabb
generáció egyre inkább elidegenedik az ételtől - nyilatkozták szakértők egy műsorban nemrég. „Hiába töltünk naponta közel másfél órát a konyhában, egyre jobban elidegenedünk az ételtől. (ez az állítás egyébként kissé mintha ellentétben állna a "gasztroforradalommal", a Covid alatt kezdődött őrült kenyérsütés-mániával, a főzős videók és gasztroműsorok népszerűségével. Az viszont igaz, hogy nem generációk adják egymásnak tovább a tudást, inkább youtube-videókat nézünk vagy gasztrobloggerekre hallgatunk...)

Elfelejtjük a főzés tudományát, technikáit és közösségformáló szerepét, amit így a következő generációnak sem tudunk átadni. Kevesen látják már például az anyjukat tésztát gyúrni” – mondta el Saly Noémi kultúrtörténész, Az Ínség Zavara egyik szakértője - no így már érthetőbb a dolog, nem is szólva arról, hogy a most ötvenes-hatvanas generáció nagy része menzán, üzemi ebédlőkben, gyorsétteremben töltötte az életének nagy részét, és az ő felnőttkorukra esett az az időszak, amikor egyre több félkész vagy kész ételt vettünk a boltban, amit csak kisütni, melegíteni kellett, vagy szószként, feltétként ráütni egy adag frissen kifőzött tésztára.

A KSH adatai szerint alig változott a főzésre fordított idő a rendszerváltástól a 2010-es évekig. Míg 1987-ben a magyar férfiak 9, a nők pedig 76 percet szorgoskodtak a konyhában, addig 2000-ben a férfiak 11, a nők pedig 76 percet töltöttek ételkészítéssel.

A folyamat nem most kezdődött: a szocializmusban a nőknek a munka mellett nem maradt idejük a főzésre, így divattá vált, hogy konzervekből, mirelit áruból ütötték össze a vacsorát. Időközben a készételek még jobban elterjedtek, így a tartósítás, a spórolás, a maradékok észszerű felhasználása már nem volt olyan fontos, és ma sem az. „Az étel egy kidobható fogyasztási cikk - sokkal könnyebben megszabadulunk attól, amit készen veszünk, mint amit mi készítünk” - tette hozzá a szakértő.

Egy - a járvány hatásait vizsgáló kutatás - kimutatta, hogy a karantén időszakban is lényegesen több időt töltöttek a nők gondoskodó munkával, mint a férfiak. Különösen igaz volt ez a magasan iskolázott, városi és kisgyerekes nőkre. A home office ugyan sok férfinak is meghozta a kedvét a főzőcskéhez (vagy a kényszerű bezártság hetei-hónapjai alatt muszáj volt). A főzés a választható otthoni feladatokból a kevésbé visszataszítóbbak közé tartozott, ahol át lehetett élni az alkotás örömét, és a családtagjaink örömét, mikor elfogyasztották, de sokan vagy boldogan tértek vissza az irodai menzára, vagy a "mézeshetek" után egyszerűsítettek a napi főzőcskén. Sose felejtem el annak a családapának az arcát, akit megkérdeztek valami tévéműsorban 2020-ban, mit fog csinálni elsőnek, ha feloldják a karantént. Gondolkodás nélkül vágta rá: ELMEGYEK EGY ÉTTEREMBE, ÉS ESZEM VALAMIT, AMIT VÉGRE NEM ÉN FŐZTEM.

És nagyanyámra is emlékszem, aki pedig azt jelentette ki határozottan, hogy megfőz ő bármit, csak valaki találja ki, micsodát, de lehetőleg olyat, amihez megvannak nagyjából az alapanyagok, és amit mindenki meg is eszik jó étvággyal. Ő teljesen egyedül vitte a konyhát, nagyapám egy teát nem főzött soha, igaz, mindent megevett, amit elé tettek. Csak a zöldbabnak morogta fojtott hangon néha, hogy "bár száradt volna le a töve is" - de azért bekanalazta azt is. Azóta sokkal több férfi tanult meg főzni anélkül, hogy profi szakács akart volna lenni - de a statisztika azt mutatja, még mindig nincsenek többségben, sokaknak még mindig alkalmi kreativitást jelent, nem a mindennapok kötelességét.

A kaját mindenesetre kevésbé vagyunk hajlamosak kidobni csak úgy,amióta nagyanyánk nyugdíját hat-hét tétellel ki lehet pipálni a boltban egy nagyobb bevásárlás alkalmával, és szaporodnak a mémek is, hogy "elviszem a nőmet egy piszok drága helyre", a kép pedig lelkes párocskát ábrázol a szupermarket megszokott polcai közt, félig rakott bevásárlókocsival.

Vakmacska