178. oldal - Bezzeganya

Alig fért be a futár az ajtón, amikor a tesztelésre szánt okos sütőt hozta, és a macska is gyanakodva nézte a hatalmas dobozt, ami aztán a konyhakövön várta, hogy este megérkezzen az erős férfiember és a konyhapultra emelje.

Egy jófej férj és két nagyon helyes kisgyerek mellett némi gyakorlati érzékkel is meg vagyok áldva, amelyet közel öt éve tesztelek nap mint nap a család-munka-háztartás Bermuda-háromszögében. Minthogy egyelőre nem tűntem el benne (bár időnként közel vagyok hozzá…), afféle túlélőkalauz írására adtam a fejem. Üdv a fedélzeten!

Annyi szülésről olvastam, hogy gondolom én is leírom az enyémet, hogyan is zajlott és miként bántak velem. Angliában. Rémtörténeteket hallottam az angliai  terhesgondozásról, de miután átéltem azt kell, hogy mondjam, hogy újra  végigcsinálnám itt. A terhesség alatt nem fordítottak rám túl sok figyelmet, rendszeresen jártam szülésznőhöz akivel barátságosan elbeszélgettünk a közérzetemről, de soha nem vizsgált meg hüvelyen keresztül. Hallgattuk a baba szívhangját, a kötelező teszteket megcsinálta, elmentem 3 ultrahangra és slusszpassz. A 39 héten gyanúsnak vélték a magas proteint a vizeletben, a magas vérnyomást és vizesedést. 2-3 naponta mérték. Eljött a kiírt időpont. Semmi nem történt. A 40+6. napon (szerda) beküldtek a kórházba. Nagyon unatkoztam, de egész nap jöttek, méricskéltek, szívhangoztak és mindent rendben találtak. Pénteken azt mondták, beindítják a szülést.

Szkájpnagyi lettem, ezvan, huppan mellém a kocsiba Zsóka, akit persze nem Zsókának hívnak, de ő nagyon is létezik, ahogy a jelenség is.  Zsókának három gyereke van, mind felnőtt már, és egy se él jelenleg Magyarországon.  Legalább egy városban laknak és van munkájuk, ráadásul a szakmájukban, ahogy körülnézek, itthon ez egyáltalán nem biztos, hogy lehetne így.

"A különbség kisebb, mint gondolnád” jelszóval egy újabb megmozdulással szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a Down-szindrómára és a fogyatékkal élők elfogadásának fontosságára. A Down Egyesület és a Vígszínház igazgatója hosszú évek óta küzd azért, hogy a társadalom többsége legalább "eggyel több" megértést tanúsítson azok felé, akiknek a 21-es kromoszómából eggyel több jutott. "A kromoszóma eltérés ne csak számokban legyen mérhető, hanem pozitív hozzáállásban is." - írja az egyesület sajtóközleménye a Down Világnap alkalmából.

Több, mint 1300-an töltötték ki a Bezzeganya szoptatási-hozzátáplálási kérdőívét. Láthatóan sokaknak friss még az élmény (sokan írták, hogy van 1 éven aluli gyerekük), és azt is kijelenthetjük: aki tud, szoptat, még egyéves kor után is. Nemhogy a WHO által ajánlott féléves korig, de a kitöltők 32 százaléka szoptatta gyermekét 12-24 hónapos kora közt, 12 százalék pedig még kétévesen sem választotta el.

A harcoló alakulatok elvonulása után nem sokkal megérkeztek a megszálló erők. Főként idősebb 40-50 év körüli családos emberek jöttek, zömök tömött szőrű lovakon. A katonák tetvesen, éhesen érkeztek, a nagyobb parasztházakba szállásolták be magukat, így nagyszüleim tiszta szobájába négy katona is jutott.

"Az IKEA arra kér mindenkit, aki rácsos ágyak, illetve gyerekágyak fölé szerelhető baldachint vásárolt az IKEA áruházakban, függessze fel annak használatát, és hozza vissza a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a termék teljes vételárát."-   írja honlapján az IKEA áruházlánc, majd így folytatja:

Azzal búcsúztunk, ha majd egyszer lesz időm és kedvem, írjam le, mit csinálok.

19. hét

Az elmúlt 2 hónap volt életem eddigi legszebb, de ugyanakkor legnehezebb időszaka is. Anyuka lettem, ennek minden szépségével és árnyoldalával együtt. Sokszor járt a fejemben, hogy a terhesség alatt felkészítenek a szülésre, a kórházi időszakra, és az első pár napra. De arra ami utána jön, vagy arra, ha esetleg valami probléma adódik a gyerekkel, arra senki az égvilágon nem készít fel.

Ahogy én látom, az Asperger-szindróma és az autizmus enyhébb formái nemritkán egy életen   át rejtve maradnak, vagy rosszabb esetben az érintett kap valamilyen téves diagnózist és annak megfelelő kezelést és bánásmódot. Egyéb esetben az egyén által nyújtott teljesítmény fejében a többség „szemet huny” a „furcsaságok” felett, vagy nem – ekkor pedig jöhet a jól bevált kirekesztés, kiközösítés, stb. Fontos lenne, hogy a társadalom az állapotunkat a helyén kezelje és időben megfelelő szakemberhez jussanak az érintettek. Én is jobban boldogultam volna a jelenlegi plusz ismeretekkel.

Ingát egy orosz árvaházban választották ki amerikai örökbefogadó szülei  egy ügynökség közreműködésével. Az ügynökség nem mindent mondott el a lányról: valójában majdnem négy évvel volt idősebb annál, amit állítottak róla, nem közölték azt sem, hogy súlyos depresszióval küzd, alig tud írni-olvasni, poszttraumás stresszben szenved és dohányzik.  "Akartam családot, szülőket, barátokat, iskolába járni meg minden, csak épp fogalmam se volt, hogy kéne valaki lányának lennem"-  nyilatkozta évekkel később a lány, akiről már kevesebb, mint egy évvel az örökbefogadása után le akartak mondani a szülők, mert ekkora problémahalmazra nem voltak felkészítve.

Will Wildernek (Moritz Bleibtreu) nagyon rossz napja van. 40. születésnapja reggelén se flegma lánya, se hideg felesége (Patricia Arquette) nem köszönti fel, ahogy munkahelyén se fogadja ünneplő tömeg.

Murphy törvénye itt is működhet, jöhet olyan helyzet, amikor a terhességi teszt két csíkjának láttán az illetőnek akkor se őszinte a mosolya, ha egyébként szereti a gyerekeket, és akar szülni. Csak nem most és nem így. Szűkebb-tágabb környezetemből néhány példa, képzeld magad a helyükbe:

Tíz éve kezdődött egy baromi meleg júniusban az első fiam születése. 40+4 naposan közölte a dokim, hogy indítunk. Reggel felcihelődtünk az én drága 21 éves férjemmel (akkor én is annyi voltam), szinte sértve érezte magát, hogy nem magától jön a fia. Nem beszéltünk a kocsiban.

Március 15-e témájához korábban több posztot is kapcsoltunk, néhányat most felemlegetnénk, hátha érdemes elolvasni. Itt van például rögtön Juditty 2011-es posztja Szendrey Júliáról, akihez nem volt kegyes az élet, és az utókor is hajlamos volt elég méltatlanul bánni vele, elfeledve néhány kitűnő versét, vagy a tényt, hogy Hans Christian Andersen számos meséje először Szendrey Júlia fordításában jelent meg Magyarországon 1856-ban.

Ismét gondban voltam a heti poszt megírásakor, hogy milyen témát válasszak, mert most még nem igazán van semmi új, tavaszi zöldség vagy gyümölcs a piacokon, csak az ősz óta unásig fogyasztott gyökérzöldségek, citrusok, és ekkor jutott eszembe, hogy almás recepteket fogok hozni.

A majd 146 kilós Joanne Slater életének legnagyobb vágya a gyerek volt, írta korábbi cikkében a Daily Mail és a Daily Mirror. A biztosítási szakmában dolgozó brit nőnek ez csak úgy sikerült, hogy egy különleges gyomorműtéttel (amely a vékonybelet a gyomor egy speciális "zsebébe" vezeti, így szűkítve a gyomorméretet) fogyott le eredeti súlya kb. felére, 76 kilóra, mivel orvosai szerint is túlsúlya volt korábbi három vetélésének fő oka, de az összes kipróbált diéta teljesen hatástalannak bizonyult.

Azóta próbálok megfelelő jutalmazó-ösztönző rendszert kialakítani itthon, amióta új lakásba költöztem a három lányommal. Másfél éve fullad tehát kudarcba minden próbálkozásom – vagy mert én nem vagyok elég kitartó és következetes, vagy mert a gyerekek nem voltak motiválva eléggé.

Amíg a baba a kiságyban fekszik, nézelődik, alszik (vagy ordít), kevés az esélye annak, hogy baj éri. Amint megtanul átfordulni, a lakásban kúszni-mászni, majd felállva járni, a balesetveszély is megnő. Milyen veszélyek leselkednek otthon a totyogókra és hogyan lehet megelőzni ezeket? Kassai Krisztina védőnőt kérdeztük.

18. hét

Második gyermek, 24.hét. Eddig sem volt könnyű. Már rég nem dolgozom, itthon vagyok, vigyázok a babámra. És ráérek. Időm nagy részét egyedül töltöm: nagyfiam oviban van, készülünk az iskolára (ettől is kész vagyok, para, iskolások leszünk…) a papa is dolgozik. Ha mégis itthon van, a nyakán lógok, nagyon hiányzik. Délután már a fiam is itthon van, persze ő is hiányzik. Aztán gyorsan elmegy ám az idő, hamar eljön a reggel, a fiúk mennek dolgozni, én megint egyedül vagyok. A babaholmik természetesen öröklődnek a nagytól, még ráérek mindent kipakolni, babona.

Az Európai Unió euromilliókat szán arra, hogy megszerettesse a gyerekekkel és ismét népszerűvé tegye a tudományos pályákat. Egy korábbi cikk (ami szerzője szerint ma is épp olyan aktuális, mint akkor) szerint a mostani hazai módszerek többsége nem fog célra vezetni (sőt, lassan a tanárok is elfogynak....) - se az óraszámok vagy a tananyag mechanikus növelése, de még a tagozatos osztályok se feltétlenül.  De akkor micsoda?

2013. július 22.

Az ivóvízről írt poszt kapcsán megtanultam valami fontosat a kommentekből. Világossá vált előttem, hogy miért is működhet a víztisztító-biznisz. Néhányan írták, hogy nem igaz, hogy tiszta az ivóvíz, mert bizony mi minden fennakad a szűrőn. Csak valahogy az esik ki ilyenkor a tudatból, hogy az ivóvíz nem H2O, hanem H2O+oldott anyagok. Az oldott anyagok pedig nem színtelenek, ráadásul szilárd halmazállapotúak is vannak köztük. Ha az ivóvízből ezeket kiszűrjük, akkor magunkat fosztjuk meg a szükséges ásványi anyagoktól, és persze láthatóvá is válnak, így el lehet hitetni, hogy az ivóvíz nem tiszta. Remélem mások is szűrtek le tanulságokat.

A kisfiam négyéves múlt és Asperger-szindrómás. De ez a poszt most nem róla fog szólni. Hanem főleg arról, hogyan élem meg én, az édesanyja a diagnózist, a mindennapokat.

Ott kezdődött, hogy október 13-án hajnalban (miután már este is kicsit mintha hasmenés érzésem lett volna) arra keltem, hogy gyenge, ritmikus görcsök jönnek (mint az enyhe mensi) és aztán a vécén némi vért is felfedeztem. Ez utóbbi miatt aztán bekapcsolt a vészvillogóm és 6-kor felkeltettem a páromat, hogy „menni kéne”. Erre ő: „Hová, dolgozni?” (Ez azóta szállóige nálunk.) Mondtam, hogy oda is, de főleg a kórházba előbb. Így aztán minden eshetőségre készen bekocsikáztunk, ahol a vizsgálatok után kiderült, hogy ez még csak a nagy semmi. Így haza is kullogtunk szépen. És igen, a java csak azután jött.

A szülésem egyértelműen jó élmény volt, azonban az azt követő napok a gyermekágyas osztályon már sokkal vegyesebb képet mutattak. A nővérek velem kedvesek és megértők voltak, de láttam olyat, aki valóban elesett volt, és segítségre szorult, mégis türelmetlenül és kissé lekezelően bántak vele. A mai napig hálás vagyok a csecsemős nővéreknek, amiért olyan sokat segítettek a szoptatással kapcsolatban. Az utolsó óráim a kórházban mégis nagyon megkeseredtek. Pedig senki nem hibázott. Vagy mégis?