Programajánló: Friss hús rövidfilmfesztivál

Programajánló: Friss hús rövidfilmfesztivál

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 28. 09:40
Tegnap kezdődött és vasárnap estig tart a Friss Hús Budapest rövidfilmfesztivál, amelyet a Filmszemle helyett rendeznek meg idén második alkalommal Budapesten. Az Origo Filmklub így ír a fesztiválon  bemutatott filmekről: "mi már láttuk a második Friss Hús filmfesztivál felhozatalát, és határozottan állíthatjuk, hogy a szervezők idén is rengeteg szuper rövidfilmet szedtek össze".

jelenet az idei Friss Húson bemutatott Hátsó lépcső című filmből

Ha a moziba nem juttok el, a tavalyi, nagy sikerű fesztivál filmjeiből online is látható hat remek alkotás ingyen, április 1-ig. Megnézhető például Nagy Dénes tavaly Cannes-ban is bemutatkozó, többszörösen díjazott alkotása, a Lágy eső, vagy az Angelina Jolie által is méltatott Körforgalom, Nagypál Orsolya filmje.

A Filmklub tavalyi összeállításában ilyesmiket olvashatunk a filmekről:

Lágy eső "A Tar Sándor novelláján alapuló, keményen naturalista film nem rinyáló vegetáriánusoknak való, az egyszer biztos. (...) A félórás filmben nagy erő van, és végig sikerül tartani a feszültséget, de mégsem tragédia felé megyünk."

Én is téged, nagyon "Egy remek ötletet visz végig a lendületből és az izgalmasságból huszonöt percig mit sem veszítve Papp Gábor Zsigmond: egy filmrendező telefonjára érkező SMS-eket tolmácsolják a küldők. "

Körforgalom "A Körforgalom egy középkorú, házas bosnyák férfira hirtelen rátörő kapuzárási pánikot meséli el iszonyatosan viccesen. "

Kispárizs "Egy bála úgynevezett géprongy érkezik az ibusári gyárba, más szóval mondva használt francia ruha; álmélkodva bukik rá a ládára a falusi asszonynép, hiszen eddig ilyet még újságban se láttak. (...) Erős hangulat, ötletes látványvilág, tehetséggel és humorral megírt forgatókönyv - sehol egy túlzás."

Harmadnapon "A Harmadnapon jól átad egy intenzív, elnyújtott pillanatot, amelyben a lány arra vár, hogy kiderüljön: az anya melyik gyermekét szereti jobban."

A Friss Hús Classics filmjei itt tekinthetők meg.

Több információ a fesztiválról itt olvasható.

dzs

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.