129. oldal - Bezzeganya

2016 márciusában szültem a szegedi klinikán.

Kedves szülőtársak, szurkolótársak!

28. hét?

Hát úgy tűnik, hivatalosan is óvodás lett a fiam, legalábbis tegnap volt az első igazi napja – már nem beszoktatásnak hívjuk, és fizetünk is érte. Nagyon büszke vagyok rá.

„Anya, mi történik az emberrel, ha lenyel egy fémgolyót?” - kérdezi tőlem a kisfiam. Csütörtök délután van, épp pakolászok a szekrényben, automatikusan mondom a választ: „Meghal.” Rémült szemek támadnak rám. „Miiiiii???? Akkor meghalok?!?”

2016. március 3-án – két héttel a kiírt nap előtt – este 10 óra körül éreztem az első fájást, majd körülbelül 20 perc múlva a következőt. Éjfél körül már 15 percesek voltak, s mikor hajnali 2 órára már 10 percenként jöttek, rájöttem, hogy ennek fele sem tréfa. Első gyerek révén persze nem nagyon tudtam, hogy akkor ezek tényleg az igazi fájások-e, így az orvosom tanácsára meleg vízzel tusoltam jó hosszan (még hajat is mostam, nehogy már csapzott hajjal menjek szülni…). Háromnegyed 3 körül végeztem, ekkorra már kicsit erősödtek a fájások és 5 percenként jöttek. Felébresztettem a férjemet, és mondtam neki, hogy úgy néz ki, itt az idő. Kicsit még vártunk, hogy erősödjenek és sűrűsödjenek a fájások, mert a lehető legkevesebb ideig szerettem volna a kórházban vajúdni. Végül fél 4 körül értünk be – még meg is dicsértük a babánkat, hogy milyen ügyesen jön, mert így hajnalban biztos lesz helyünk a kórház melletti néhány ingyenes parkolóhelyen.

Gyakran előfordul, hogy poszt, vagy komment tartalmát nem sikerül megérteni, esetleg szándékosan sikerül félreérteni, de ritkán lesz ez olyan mértékű, mint a legutóbbi posztom alkalmával. A legszebb az egészben, hogy a posztban leírt eljárást „félreértők” végül saját kútfőből eljutottak addig a megoldásig, amiről a posztban írtam, azzal a különbséggel, hogy ők a szülők Facebook profiljára akarták az infókat küldeni, és nem e-mailben. A lényegen ez szerintem nem változtat.

Csak egy szokásos hétvége. Bevásárlás, főzés, játszótér, barátok. Barátok mégse, mert nem érzem jól magam. Talán a fáradtság. Éjszaka se tudtam aludni, a Kicsi nyűgös, fogzik, bújik, mindenhová cipelem magammal a lakáson belül és odakinn is. Ja, hogy babakocsi? Persze, van. Csak nem marad meg benne ilyenkor a szentem. Szóval fáradtság, talán. De ha vírus, akkor jobb, ha a barátok kimaradnak belőle. Ők is kisgyerekesek, a Naggyal majdnem egyidős a lányuk. Nem hiányzik nekik, na. Telefonálok. Barátnőm első kérdése: nem vagy terhes? Elnevetem. Ugyan mitől? Aztán elkezd járni az agyam.

„Nem engedi fel a buszokra a babakocsis kisgyerekes nőket egy buszsofőr Veszprémben, mondván hogy ki kellene venniük a gyereket a babakocsiból. Ha nem teszik meg, otthagyja őket a buszmegállóban. Több nővel is beszéltünk, akik így jártak több különböző időpontban. Télen is, nyáron is hagyta már ott őket a sofőr, hiába próbált nekik segíteni a többi utas is. A sofőr és a forgalmi ügyeletes azzal érvel, hogy a szabályzatban benne van, hogy össze kell csukni a babakocsit. A bökkenő csak az, hogy ilyen nincs a szabályzatban”, olvasható a Tények oldalán. Rengeteg komment érkezett a hírre a Facebook oldalunkon, ezekből szemezgettünk.

27. hét

Eltelt fél év azóta, hogy megírtam a félelmeimet a gyerekvállalással kapcsolatban. Azóta túl vagyunk a férjemmel rengeteg beszélgetésen, és jelentem, végre bele mertünk vágni életünk nagy kalandjába!

(X)

Eljött ez a pillanat az életünkben, hogy a 27 hónapos kisfiam óvodába megy hamarosan, itt Angliában.

illusztráció

Illusztráció

Az utóbbi években egyre nagyobb öröm gyerekeinkkel együtt beülni a moziba: minden animációs film éppúgy készül a felnőtteknek is, mint a fiataloknak. A sok rejtett poén és kétértelmű utalás miatt a gyerek sokszor nem is érti, miért mulat olyan jól a szülő.

Előzmények

Kedves Régi Énem!

26. hét

( Kahlil Gibran: A Próféta)

Sziasztok! Két kisfiú boldog édesanyja vagyok. A nagyobbik 2015 szeptemberében kezdte az ovit. Ekkor a kicsi még csak 8 hónapos volt. Mivel felszabadult egy kis időm, egyre nagyobb szükségét éreztem a mozgásnak és annak is, hogy közösségbe járjunk.

2012 nyár elején kezdtük el a babatervezést a párommal, de valamiért arra voltam felkészülve, hogy nem fog rögtön összejönni. 34 éves voltam, a környezetemben rengeteg eset volt, hogy küzdeni kellett a babáért. Kb. fél évvel korábban abbahagytam a fogamzásgátlót. A ciklusom nehezen rendeződött, volt néhány furcsa periódus, előfordult, hogy 14 naponta menstruáltam, volt 25 napos ciklus is (ami egyébként nálam teljesen normálisnak volt mondható, inkább 24-25 napos ciklusaim voltak a fogamzásgátló előtti időszakban is). Felkerestem a nőgyógyászt, hozzáteszem, hogy magán, nem olcsó nőgyógyászt. Már régóta jártam hozzá, de a kapcsolatunk receptírásra és az éves rákszűrésre terjedt ki. Nézegette egy darabig a naptárat, amit elé tettem, majd megvonta a vállát, hogy szerinte majd rendeződik. Javasolta, hogy fogyni kellene (megjegyzem, lehet, hogy nem voltam nádszál karcsú, de 5 kilónál több súlyfelesleg semmiképpen nem volt rajtam...). Majd mondta, hogyha összejönne a baba, szüljek nála, de ő csak magánkórházban vállal szülést, úgyhogy úgy készüljek majd. Nem is szóltam semmit, fizettem, eljöttem, de tudtam, hogy nem fogunk többet találkozni.

A gyerekneveléssel, háztartással, párkapcsolattal, egészséggel, családdal, munkával kapcsolatos nehézségekről könyveket lehetne teleírni. Már korán reggel felbosszant a gyerek, mert nem akar öltözni, kiborul a kávéd, késésben vagy, felszalad a szem a harisnyádon, dugóba kerülsz, idióták a munkatársaid, egyest kap a gyerek, kapar a torkod, vitatkozol a kamasz gyerekeddel/férjeddel/anyáddal, és különben is minden, de minden kiborít. Estére annyira beszippant a sok szar, hogy már nincs kedved kijönni belőle. Úgy tűnik, hogy minden egyre rosszabb, nincs kiút. És reggel minden kezdődik elölről.

Hol is tartottunk legutóbb? 2015 januárjában arról írtam posztot, hogy végre megvan a megfelelő pasi, a megfelelő idő, a megfelelő élethelyzet, jöhet a baba.

Bence kisfiunk 2015 november 5-én látott napvilágot. 11-re voltam kiírva, s az utolsó pillanatig azzal riogattak, hogy császár lesz, mert nem fordult meg a kicsi. A 36 hetes kontrollon is így váltunk el az orvosommal, ami engem nagyon elkeserített. Nem szerettem volna!

Többen kérdeztétek mi van velünk. Íme:

A lányom majdnem két évvel fiatalabb a fiamnál, így akkor kezdte az elsőt, amikor a fiam a harmadikat. Vegyes érzelmekkel indultunk neki az évnek, mivel a fiam új tanár nénikhez került, akiknek a képességivel kapcsolatban voltak kétségeink (később kiderült, nem alaptalanul), de a régi, nagyszerű páros viszont kézbe vette a lányomat. Ez így egyszerre volt öröm és üröm is egyben.

Július 3-án Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park az esti koncertek mellett ismét a csöppségek birodalmává változik. A Pöttömkert újfent számos, az apróságok és a szülők számára egyaránt szórakoztató játékkal és bemutatóval várja a látogatókat, a havonta megújuló programban ezúttal például lovaglást, gipszszobrászkodást, csillámtetoválást, Eszter-lánc mesezenekart és vizes népi játékokat is találhatunk – mindezt ingyen.

Harminchét éves vagyok, nyolc éve ismerkedtem meg a nálam három évvel fiatalabb párommal. Nagyon jó a kapcsolatunk. Harminchárom éves voltam, amikor már beszéltünk a gyerekvállalásról. Elmentem nőgyógyászhoz, minden szép és jó volt. Próbálkoztunk, de nem jött a baba. A nőgyógyász azt mondta, ne várjunk, irány egy meddőségi klinika. Ott kivizsgáltak, igazán nem találtak semmit, de ők is azt mondták, ne várjunk, ne fussunk felesleges köröket, vágjunk  a közepébe. Sajnos édesanyám, aki nagyon várta, hogy kisbabám legyen, időközben elhunyt. Nagyon megviselt.