129. oldal - Bezzeganya

Egyedülálló írásos hagyatékot talált Budapesten három fiatal történész. Egy zsidó kismama naplója került a kutatók kezébe, mely 1944-45 között keletkezett Budapesten. Dévényi Sándorné, Anna feljegyzései egy várandós anya nézőpontjából láttatják hazánknak a német megszállás utáni tragikus helyzetét, különös tekintettel az izraelita honfitársainkét. Huhák Heléna, Szécsényi András és Szívós Erika történészek kitartó, aprólékos munkával tárták fel és gondozták a nem mindennapi szöveget. Ők készítették el a kritikai kiadását, rendezték sajtó alá, látták el kommentárokkal, az olvasót segítő jegyzetekkel a több mint hetven éve íródott anyagot.

Általános iskolai tanárként és egy kisember anyukájaként pedagógusi és szülői szemmel néztem körül, amikor Londonban részt vettem egy iskolalátogatáson, valamint a „BETT show” kiállításain és előadásain. London nyugati részében az „Ark Swift” iskolahálózat egyik tagját látogattuk meg. Mottója: Dream, Believe and Achieve.

A Zika-vírusról és a betegség következményeiről a mai napig nagyon keveset tudunk. Bár az Egészségügyi Világszervezet, a WHO januárban vészhelyzetet hirdetett, naponta egymásnak ellentmondó friss hírek jelennek meg, amik a feje tetejére állítanak mindent, amit eddig feltételeztünk. Az elmúlt pár napban kapták fel a hírportálok azt a hírt, mely szerint lehetséges, hogy nem is a szúnyogok által terjesztett Zika-vírus felelős a kisfejűségért, azért a komplikációért, ami a járványt a reflektorfénybe helyezte, hanem a szúnyogirtást szolgáló egyik vegyi anyag, a pyriproxyfen, amit a brazil hatóságok a vízbe raknak. Ha ez igaz, akkor nemcsak a világméretű páni félelem indokolatlan, hanem egyenesen bűntényről van szó.

Az emberiség megérett a pusztulásra, állapítottam meg ősszel, amikor balszerencsénkre a glamúrnapok táján vettük észre, hogy a Nagy minden szóba jöhető őszi és téli kabátját kinőtte, a meteoromókusok szerint meg jön a hideg. Elnéztük a próbafülke és a pénztárak előtt hosszan kígyózó sorokat, mintha ingyen adnának mindent, az előttünk álló jólöltözött huszonéves srác például két farmerral és három inggel vonult, talán kirabolhatták a lakását szegénynek.

2014 októberében döntöttünk úgy a párommal, hogy jöhet a baba. Teljesen őszinte leszek, kicsit már besokalltam a munkahelyemen, és szerettem volna minél előbb eljönni táppénzre. Az orvos ki is írt 9 hetesen. Igaz, akkor azért megijedtem, hogy ilyen hamar – gondoltam azért 3-4 hónapig dolgozni fogok. De elég sok nehéz fizikai része is van a munkámnak, és a műszakvezetőm csak annyit mondott: kerüld a fizikai részt. Na, most akkor a nyolc órából kb. hatot végigálltam volna egyhelyben, semmit sem csinálva.

Az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy kihűlt a házassága. Hogy már nem vágyik a meghitt együttlétekre, hogy már nem fűti a vágy a párja iránt, hogy már beszélgetni is egyre kevesebb kedve van, hogy egyre több minden idegesíti a társában. De ez nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Hosszú évek alatt, észrevétlenül távolodnak egymástól a felek, míg végül azt veszik észre, hogy szinte egy idegennel élnek együtt. De vajon mikor kezdődik a folyamat? Meg lehet előzni? Meg lehet állítani?

2015 márciusában született meg kislányom a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban. A kórházban szerzett tapasztalataimról szeretnék beszámolni.

A gyereked biztos, hogy akkor kezd el sírni, amikor

Emberi blasztociszta (forrás: BBC)

A babaipar olyan, mint az esküvő, ha meghallja a kedves szolgáltató, akkor máris van egy jó ajánlata, ami valószínűleg másfél-kétszerese a standard áraknak.Ezt az elmúlt másfél hétben volt módom megfelelően megtapasztalni, és most szeretném veletek megosztani. 30/31 hetes terhesként most már jónak látom, hogy ha a dolgokat szépen sorban beszerezzük, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen valakit ugráltatnom, hogy „légyszilégyszi szaladj már el ezt meg azt venni”.

A napokban a félévi bizonyítványosztás és a felvételik kavartak fel sok port. Felmerül a kérdés, hogy mennyiben reális a gyerek hanyagságát a tudásának mértékét jelző érdemjegyekben megjeleníteni. Nos, szerintem semennyire.

Azt se tudom, hogyan kezdjem. Talán valahol a legelején. Mi nem azon párok közé tartozunk, akik hónapokat, esetleg éveket várnak a picire. Párommal 2015 február 14-én jöttünk össze. Én több éve már fogamzásgátlót szedtem, eddig nem is volt vele semmi bajom. Márciusban nem jött meg, ráfogtam arra, hogy új munkahely, új légkör, felfázás. Amikor már áprilisban sem jött meg, kezdett gyanús lenni a dolog, de ekkor már volt időpontom a doktor úrhoz egy rutinvizsgálatra. Keresztanyum cseszegetett, hogy ő ugyan jót mosolyogna azon, ha közölné velem a doki, hogy anyuka, maga bizony kisbabát vár. Vettem egy tesztet, ami már akkor pozitívat mutatott, amikor csak éppen beletettem a vizeletbe. Kikerekedett a szemem rendesen. Aztán elmentem orvoshoz, ő pedig megerősítette, hogy tízhetes terhességről beszélünk. Öröm és boldogság volt annak ellenére, hogy rögtön az első hónapban megfogant a mi kis csodánk gyógyszer mellett.

Menza

Van, aki ujjongva szalad a párjához a pozitív terhességi tesztet lobogtatva, van, aki felhívja a leendő apát és telefonon közli a Nagy Hírt, van, aki sejtelmesen célozgat. Van, aki előre megtervezi, hogyan fogja közölni élete párjával, hogy apa lesz, és van, hogy a tervek másképp alakulnak. Folytatjuk a Hogyan mondtam el, hogy terhes vagyok? című sorozatunkat.

A budapesti MÁV kórházban szültem a kisfiamat 2015 szeptemberében. Hogy van-e szülésfelkészítő tanfolyam, fogalmam sincs, de mivel második baba, már sejtettem, mire számíthatok, úgyhogy nem is igényeltem volna.

Milyen lehet úgy együtt élni valakivel, hogy az illető bizonyos szempontból teljesen idegen marad számunkra hosszú évek, sőt évtizedek után is? Mi van akkor, ha ráadásul mindennél jobban szeretjük az illetőt és a vele való közös életünket?

Nemrég beszámoltam itt, a Bezzeganyán, hogy tizenhárom éves lányomnál asztmát diagnosztizáltak. Akkor megígértem, hogy orvosi szempontból is megközelítem a témát, így személyesen beszélgettem a gyermekgyógyintézet egyik pulmonológus főorvosával, Dr. Zsigmond Györgyivel, aki további információkat osztott meg az asztmával kapcsolatban.

Egy a múlt év végén leközölt, többszázezer újszülött fejlődését követő kutatás azt vizsgálta, hogy a császármetszés módja milyen hatással van a kicsik későbbi egészségére, és nagyon meglepő eredményeket hozott. Nemcsak a laikusok, de gyakran az orvosok között is az az általános elképzelés, hogy az előre eltervezett időpontban végrehajtott császármetszés, az úgynevezett programcsászár, jobb a gyereknek, mert kontrollált körülmények között, kapkodás és másodpercek alatt hozott döntések nélkül, nyugodtan zajlik. De a nagyon nagy mintát, 321.287 szülés következményeit megvizsgáló szakértők ennek pont az ellenkezőjét fedezték fel Skóciában: azok a babák voltak később egészségesebbek, akiknek a születése természetesen indult be, és sürgősségi császárral végződött.

Hóban-fagyban - Plútó és Áfonya

A lányom szétszórt. Nem kicsit, nagyon. Az üzenő hátulján egyre telnek a rubrikák: otthon maradt körző, füzet, földrajzi atlasz, tornazokni, bizbaszok, leckehiány, esetleg a tíz feladatból egyet nem oldott meg-hiány, ésatöbbi. Van, hogy csak jelzésértékű, hogy még jobban kell(ene) figyelni (igyekszem én is, de én sem vagyok sajnos a tökéletesség mintaképe), de a legtöbb esetben 3 (ha szerencsénk van, 5) hiányért egyes jár, ami természetesen beleszámít a tantárgyra adott félévi és év végi jegybe. Jól van ez így?

Én a harmadik szülésem történetét szeretném elmesélni. Az első gyermekem 5, a második 14 nappal jött előbb világra a várnál, így eléggé tartottam attól, hogy ha folytatódik a tendencia, a kislányom akár koraszülött is lehet. Ugyanakkor alig vártam, hogy végre kibújjon, de ahhoz ideális körülmények kellettek, pl. hogy a legnagyobb gyerekem nyári szünet lévén elutazzon a mamához.

Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az interneten a legizgalmasabb terhesnapló jelenleg egy ausztrál kismamáé. Ugyanis a 26 éves Kim Tucci, aki férjével és két meglévő kislányával Perthben lakik, természetesen fogant ötösikreket vár, akik most már bármelyik pillanatban megszülethetnek.

Carl-Johan Forssén Ehrlin: Aludj el szépen, Bendegúz!

A Péterfy Sándor utcai Kórházban szültem 2014 októberében. Terhesgondozásra nem a kórházba jártam, volt fogadott dokim, a vérvételeket, ultrahangokat és a ctg-ket csinálták ott. Mindig az osztályra kellett menni, szólni a főnővérnek, és ő intézte a vérvételt. Ügyes és nagyon gyors volt. Az ultrahangra telefonon lehetett időpontot kérni, öt percnél többet sose vártam. Alaposak és korrektek.

Amióta csak az eszemet tudom, a karácsonyokat - pontosabban a szentestéket - gyerekkorom óta a szüleimnél tartottuk. Mivel csak nekik voltak gyerekeik a szűkebb rokonságból, mindig nálunk gyűlt össze a népes vendégsereg: nagyszülők és nagynénik mindkét oldalról, később egyéb rokonok és csatolmányok. Volt év, amikor 17-en ültük körül az ünnepi asztalt.

És akkor feladva minden reményt, mégis úgy döntött ez a lélek, hogy lejön hozzájuk. Magától. A születése karácsonyi ajándék lett volna. Ha időben jön. De nem bújt ki.  Vártak, vártak, tolták az indítást. Végül eredménytelenül zárult a kísérlet, császármetszéssel jött világra a kisfiú. De kalandosan ám! Mert a műtét napját is eltolták, aztán adott napon anyukát még a műtőből is kitolták előkészítve, mert kellett a hely másnak. Két hét túlhordás után végre megszületett az, akinek orvosilag nem lehetett volna. Sürgősségi császárral, leállt szív miatt. De megszületett, és makkegészséges. És már akkor  felülírt mindent, amit csak lehetett. Teltek-múltak az évek, a Kisfiú szépen és jól fejlődött. Talán túl jól is. Vagy rosszul. Nem szeretett mozogni, nem járt a többiekkel játszótérre, nem kötötte le az, aminek le kellett volna kötnie az óvó nénik szerint. Viszont olvasott. Négyévesen már folyékonyan. Fejjel lefelé. És jegyzetelt a kis agyába. Mindent, amit olvasott és látott. - Rossz ómen lesz ez az iskolában! - hangzott az óvó nénik szájából. És bizony az is lett. A falusi iskola első osztálya túl sok újat nem tudott neki mutatni. Ami meg új volt, az nem érdekelte. És ő ilyen: ha azt mondja, nem érdekel, akkor nem lehet rávenni semmire. Ha azt mondja, nem áll be az osztályképre, nem áll oda. Ha azt mondja, a hat feladatból csak hármat ír meg, akkor annyit is ír meg, hiába tudna brillírozni. Ha azt mondta, nem megy ünnepségre - akkor ugyan ment, mert lecipelték, de végigvisította az egészet.

Az egész 2015 júniusában kezdődött, amikor úgy döntöttünk, hogy az akkor húsz hónapos lányunk mellé szeretnénk még egy kis csodát. Szerencsénkre nagyon hamar, a második hónapban már meg is lett a pozitív tesztünk. A 12. hétig minden rendben is ment, persze megvolt a hányinger és a félelem, de a boldogság ezt mind felülírta, ráadásul pont apa születésnapjára lettünk kiírva. A 12. heti ultrahangunk egy pénteki napon volt.  Rövid várakozás után be is hívtak minket. A boldogságom nagyon hamar félelemmé és kétségbeeséssé alakult át. Az első, amit az orvos megjegyzett, hogy a baba kisebb, mint lennie kellene, persze, lehet elszámolás is. A másik, hogy furcsa a méhlepény, mintha hólyagok lennének rajta. De mi is lehet ez? A válasz: parciális mola. Sosem hallottam még róla addig, fogalmam sem volt mi lehet, és milyen következményekre számíthatok.

Az előző írásom óta eltelt fél év történeteit szeretném megosztani veletek. A házassági évfordulónkon konzultáción voltunk, A Tanár Úrról sok rosszat hallottam, főleg a modoráról, hát nem tudom, velem kifejezetten kedves volt, viccelődött, mosolygott. Elmondta, hogy az inszeminációt tartja a jó megoldásnak, véleménye szerint mivel fiatalok vagyunk, nem lát semmilyen problémát (a prolaktin szintem is rendeződött), így ő maximum három inszeminációt csinálna, és ha szükséges, utána újra beszélgetünk.

Fél 7-re kell mennünk, így időben felkeltem. Szerencsére a „szépítkezést” már előző este elvégeztem, így csak öltözni kellett és indulni. Férj nagy álma is teljesült: BKV-val megyünk szülni. 40+1 napos vagyok, szülésnek sok jele nincs, de az előző napi vizsgálat szerint egyujjnyira nyitva. Ma kapok zselét, mindenképpen szeretném megadni az esélyt a hüvelyi szülésnek, aztán meglátjuk, mi lesz a vége. Vagyis hát gyerek az mindenképpen lesz.