Megeszi a fogaimat a gyerek

Megeszi a fogaimat a gyerek

terhesnapló
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 19. 08:00
16. hét

Borzasztóan gyorsan telnek a hetek. A héten meg is lepődtem, hogy mindjárt vége a negyedik hónapnak. Nem tudom, hogy minden második gyereknek ez-e a sorsa, de sajnos kevesebb időm jut rá. Néha a nap végén leülök, és csak akkor jut eszembe, hogy basszus, öt hónap múlva megszületik. Ráadásul semmire sem gondoltam még. Az első gyerekkel megvoltak a szép listáim, olvastam a fórumokat, lestem, hogy mik ajánlottak. Egyelőre ebből semmi sincs. Persze a dolgok egy része alapból meglesz már, de így is kell majd vásárolni. Főleg, ha fiú lesz. Éjjel még adhatok rá majd pink pizsamát, de nappal már nem járhat majd a nővérétől örökölt szép ruhákban.

Meglett közben a második nagy ultrahang ideje, pont hat hét múlva lesz. Akkor elvileg kiderül a neme is. Ami végül is nem egy kardinális kérdés, de a nevekkel hadilábon állunk. A lányunknál egyszerű volt, a férjemnek volt egy kedvenc lányneve, ami ráadásul nemzetközi volt. Fiúnévben akkor sem tudtunk megegyezni. Pedig akartam egy alternatívát, hátha a doki elnézte.

Megjártam az ehavi körömet a dokinál és a szülésznőnél. A szülésznő tájékoztatott, hogy a jelenlegi szabályozás szerint, ha problémamentes a terhesség, elég trimeszterenként egyszer dokihoz menni (plusz természetesen az ultrahangok), de javasolta, hogy kérdezzem meg a dokimat, mit gondol róla (kicsit régi vágású doki, viszont nagyon alapos és kedves). Természetesen a doki javasolta, hogy azért menjek havonta, ránéz a méhszájra, hogy zárva van-e, és ha bármi van, rögtön tud segíteni. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy biztosan jól jön a havi összeg, amit a biztosítóm fizet neki, minden egyes látogatásért. Nekem meg az a havi 20 perc nem egy nehezen teljesíthető cél.

Átbeszéltem vele a baktériumos dolgot is. Egyelőre abban maradtunk, hogy nem avatkozik be antibiotikummal, mivel a baktériumszámon kívül semmi sem utal gyulladásra. Egyelőre marad a kéthetente való ellenőrzés.

Voltam fogorvosnál is. A terhesség előtt már voltam, ahol betömték, amit kellett az első terhesség után. Csak egy fog kérdéses volt. A doki nem volt biztos benne, hogy szükség lesz-e gyökérkezelésre. Ezért abban maradtunk, hogy várni fogok és kontrolláljuk. Mázlim van, mert nincs szükség a beavatkozásra, és be is tömték. Viszont megjelent két pici lyuk a fogaimon, úgyhogy novemberben még vissza kell mennem. Remélem, nem romlik a helyzet. Alapjáraton rossz fogaim vannak, kb. minden évben van tömésem, már kétszer is gyökérkezeltek. A terhességgel, terhességekkel kapcsolatosan nem voltak reményeim, azt hittem, hogy bele fog kerülni egy-két fogamba.

Elnézést, hogy múlt héten lagymatagul sikerült követnem a kommenteket. Sikerült benyalnom egy megfázást és torokgyulladást. Szerencsére a férjem itthon tudott maradni pár napot velünk, úgyhogy a gyereknek nem kellett a Youtube előtt lógnia naponta ötször. Nagyon lassan akar múlni a köhögésem, egyelőre csak természetes cuccokkal próbálkozom. A kisasszony pedig valami csodával határos módon megúszta a betegséget, pedig a lelki szemeim előtt láttam már az orrszívó használatát. A betegség hatására elkezdtem bébisintért keresni, csak hogy legyen a biztonság kedvéért. Meglátjuk, hogy hogy sikerül majd a keresés.

Pubi

Kérdésed van? Nem tudsz megoldani egy problémát? Ötleteket gyűjtenél? Tapasztalatot cserélnél más anyukákkal? Csatlakozz a Bezzeganya zárt Facebook csoportjához, ahol segítséget kaphatsz. Szeretettel várunk!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.