117. oldal - Bezzeganya

Mindenre van társasjáték - és a jó társasok akkor is fejlesztenek, ha elsősorban szórakozásra találták ki őket. Lencse Máté-interjúnk második része következik, arról, mitől segít jól egy segítő, baj-e a társasozás végén hisztiző gyerek, és mi lehet a gond a látszólag tökéletes megoldásnak tűnő Skype-korrepetálással. Több helyen olvastam, hogy a pedagógiai eszköztár egyik sikertörténete a táblás társasjátékok használata. Mire jó a társasjáték?

18. hét

Közkívánatra létrehoztunk egy "fórumbejegyzést", mely kikerül a többi beszélgetős "topic" közé, a jobb oldalra. Itt lehet beszélgetni edzésekről, sportról, beszámolhattok, ki hogyan oldja meg a rendszeres testmozgást, ötleteket, tippeket adhattok egymásnak, mely kiegészülhet táplálkozási tanácsokkal is.

A PISA-teszten jól teljesítő országok esetében sok pontatlan információ látott napvilágot az utóbbi hetekben. A sokat emlegetett és mostanában kissé leszerepelt finn iskolarendszert nem ismerem, de a japánt, ahol 15 éve élek, annál inkább. Az oktatás terén éllovas Japán a 2000-es években egyre rosszabb teljesítményt nyújtott, majd egyes reformok következtében újra előretörőben van: a 2012-es teszten holtversenyben a 3. lett Dél-Koreával, most 2. helyezett Szingapúr után.  Ha figyelembe vesszük az országok populációja közti hatalmas különbséget (5,6 milliós Szingapúr szemben a 127 milliós Japánnal), ez az eredmény még kiemelkedőbb. Halkan megjegyzem, hogy Shanghai sokáig vezető pozíciót töltött be, míg Kína az országos méréskor már nem tudott jó eredményeket produkálni.

A fenti tárgyszöveggel kaptam nemrég emailt az elsős lányom iskolai levelezőlistáján. Először csak meresztgettem a szemeimet, és már attól féltem, hogy ez a lista is áldozatául esik azon anyukáknak, akik nem tudják helyén kezelni a lehetőséget, hogy minden szülőt elérnek egyszerre (az oviban volt, hogy különböző lájkgyűjtésekkel és egyéb, az ovis élettel kapcsolatban érdektelen témában küldözgettek leveleket). Aztán – a csatolt fotón jól látszott –, hogy egy plüssállatról van szó, amelynek lába kelt az iskolában.

A terhességem nem volt nehéz, bár sokat aggódtunk, mivel itt a terhesgondozás elég gyér, hozzám a terhesség negyvenedik hetéig nem is értek, ctg a szülésig nem volt. Mégis, a genetikai ultrahang hiánya zavart legjobban (itt nincs, mivel az abortusz minden esetben illegális), emiatt haza kellett utaznom kétszer is, mivel az epilepsziagyógyszerem miatt nagyobb volt a kockázat fejlődési rendellenességekre folsav mellett is. Saját orvos vagy saját szülésznő nincs, csak ha az ember privát kórházban szül, de itt az valami horribilis összegekbe kerül, és nem éreztünk szükségesnek pont a baba érkezése előtt egy ekkora kiadást.

Kittit néhány évvel ezelőtt ismertem meg az edzőteremben. Jelentős túlsúlya volt, hozzá képest jól néztem ki akkor. Kitartásának és erejének köszönhetően mára fordult a kocka. Ő mínusz 24 kilónál tart, én plusz nyolcnál. Nemrég beszélgettem vele, kíváncsi voltam, hogy mit csinált az elmúlt három évben, hogy sikerült neki az, ami nekem nem.

A következő néhány posztban az intézményekkel kapcsolatos jó és rossz tapasztalatainkról írok majd.

In medias res: állítsátok meg a földet, ki akarok szállni! Az elmúlt hetekben eljutottam oda, mea culpa, hogy irigy vagyok az éppen elválni készülő rokonomra, hogy de jó neki, egyedül lesz. Ez normális??? Nem. Nem az. Mondtam, mea culpa.

Eddig csak olvastam itt a bejegyzéseket, amiket nagyon szeretek olvasgatni, nagyon jó,hasznos, sztorik vannak itt. De most úgy döntöttem, hogy én is megosztom veletek az én történetemet. 15-16 évesen sokszor felfáztam, begyulladt a petefészkem. Majd késett a menstruációm. Amikor elmentem nőgyógyászatra, azt mondta, hogy most vállaljak gyereket, mert később természetes úton nem fog sikerülni.

Szeretnék nektek a terveinkről írni. Miért is érdemes eljönni?

17. hét

Eltelt az első edzős hónap! Mielőtt beszámolok az eredményekről, szeretnék reagálni egy-két dologra az elmúlt néhány poszttal kapcsolatban.

Hogy milyen az élet a „börtönben”? Elmesélem az én szemszögemből…

Egy félig-meddig szakmai kudarc kapcsán szeretném kikérni véleményeteket. Tanár vagyok egy általános iskolában, egy hatodik osztályban osztályfőnök-helyettes. Az osztályunkból egy diák (illetve a szülő), minden előzmény (tényleg minden előzmény!) nélkül átkérte magát az évfolyam másik osztályába (b-ből a c-be). Az indoklás az volt, hogy a gyerek nem érzi jól magát az osztályában, nincsenek igazi barátai. A szülő egyenesen az iskolavezetéshez ment, nagyon határozottan közölte a kérést, ők pedig engedélyezték. Az adott diák hétfőtől a c-be jár.

Előzmények: 2011 októberében a bal petefészkemben egy 4X5 centis ciszta volt. 2012 januárjában megoperáltak: ekkor már 6X7 centis volt a ciszta, ún. csokiciszta, a diagnózis szövettan nélkül is kimondható volt – endometriózis. A hasfalamban, a méhemben, a jobb petefészkemben nem voltak elváltozások, csak a bal petefészkemben volt ez az emberes méretű ciszta. Műtét után fél évig injekciókat kaptam, majd 2 évig gyógyszert szedtem: ezek kiütötték a peteérést, mesterséges klimaxot előidézve, így nem vált le minden hónapban a méhnyálkahártya, azaz ha bárhol máshol voltak ilyen elkóborolt nyálkahártya darabok (endometrikus szövetkék), nem gyulladtak be hónapról-hónapra, nem fejlődhettek ki csokiciszták.

12. rész

Mi a titok, hogy máshol akár "taníthatatlannak" nevezett gyerekek itt érdeklődve direkt kérik a matekfeladatokat? Van-e olyan módszer, ami bármelyik gyereknél sikerre vezethet, függetlenül a társadalmi helyzetétől vagy az eddigi iskolai teljesítményétől?

Előzmények itt >>>

16. hét

A 3. edzős hét! Lassan megszerzem a jogot, hogy elmondhassam: szoktam edzeni. A héten sajnos a keddi alkalom kimaradt, mert megbeszélésem volt, ennek meg is éreztem a hatását. Bár eleinte örültem, hogy több napot pihenhetek, csütörtökön elég kínkeserves volt, de szerencsére a kezdeti izomláz nem tért vissza.

Szeretnék úgy írni, mint aki tud. Tudom, sokan mondják, légy önmagad, ne foglalkozz azzal, hogy ki mit gondol vagy mond rólad, de nekem fontos. Szeretném, ha szeretnének, ha elfogadnának. Így van ez akkor is, amikor klaviatúrát ragadok. Most, először. Négy gyermekem van, és rengeteg időm. Negyvenéves múltam, így fontosnak érzem, hogy összegezzek.

A mesék gonosz varázslatai igenis léteznek. Megcsörren a telefonod, és a következő pillanatban csendben vagy nagy robajjal porrá omlik mindaz, amire addig azt hitted, az életed.

Hosszú-hosszú évek várakozása után született meg a kisfiam, akinek az érkezése történetét osztom most meg. Igazándiból semmi különlegesség nem volt a szülésemben, talán csak annyi, hogy míg közvetlenül utána körbetelefonáltam minden még potenciális anya-jelölt ismerősömet, hogy ragaszkodjanak körmük szakadtáig a császármetszéshez és/vagy altatásban szüléshez, ma már alig várom, hogy megismételhessem, és életem egyik legszebb élményének tartom a szülésemet.

Tisztelt Címzettek!

Hosszú évek óta, amióta követem ennek a blognak a történéseit, olvasom és amióta kommentelem a posztjait, újra és újra felmerül, de jó lenne találkozni, személyesen is beszélgetni, tanácsot és segítséget kérni egymástól, megvitatni dolgokat, alaposan körüljárni egy témát. Létre is jöttek személyes találkozások, zárt Facebook-csoportok, amiken tartjátok egymással a kapcsolatot, beszélgettek személyesen. Most itt a lehetőség, hogy szervezett, rendezett formában is együtt lehessünk, beszélgethessünk személyesen. Februárban, Budapesten indul a Bezzeganya Klub. Minden héten más és más témakör, jobbnál jobb beszélgetések várnak. Aki szeretné, megtarthatja az inkognitóját, aki felfedné, itt a nagy lehetőség.

Gondolom, sokan ismeritek azt az érzést év végén, hogy csak menjen le a karácsony, térjen vissza minden a normális kerékvágásba, mert a gyerek teljesen túlpörgött. „Ez kell, az tetszik, amazt is csináljuk”… stb. Nincs ez nálunk sem másképp. Ahogy már írtam, az év vége eléggé összejött. Látogatók, utazás, látogatók, Mikulás, karácsony (előtte karácsonyra készülés), betegség, látogatás, iskolakezdés… Pár hete már sejtem, mivel állunk szemben, és most szembejött egy igen jó összefoglaló a témában: Túlingereltség.

Először is szeretnék gratulálni mindenkinek, aki részt vesz az Offoldában szerveződő napi mozgásos mozgalomban! Szerintem ez nagy dolog és remélem, hogy egyre többen csatlakoznak majd. Ebből is lehetne amúgy egy jó poszt, én biztos, hogy szívesen olvasnék róla.

Ígértemnek megfelelően most a hazai SNI-s gyermekek helyzetéről szeretnék átfogóbb képet adni nektek, természetesen csupán az én látószögemből, a teljesség igénye nélkül.