117. oldal - Bezzeganya

Három hét telt el azóta, hogy az előző bejegyzésemet elküldtem, ez alatt az idő alatt sok minden történt velünk.

Ha a baba a vártnál korábban jön a világra, rengeteg kérdés és aggodalom jelenik meg a szülőkben, hiszen gyakran, számukra addig ismeretlen problémákkal kell szembenézniük. A koraszülöttekről, ellátásukról és utókövetésükről beszélgettünk Dr. Szabó Hajnalkával, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet neonatológus főorvosával.

Ennek a posztnak az elején szemléltető ábra helyett szeretnék veletek megosztani egy gondolatot tavalyról. Elsősorban azoknak szánom, akik még az út elején érzik magukat, illetve akik távolabbi családként, ismerősként váltak érintetté.

Többször ígértem már nektek, hogy a gyógyulásom kapcsán mesélek egy kicsit részletesebben arról a szemléletmódról, amely segített abban, hogy egy új életem legyen. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy ezt hogyan tudom nektek röviden és érthetően átadni, végül a legegyszerűbb módot választottam: személyesen beszélgettem Csattos Ilonával, a szemléletmód „tanítójával” az alapokról.

A múlt heti posztban szó esett a mozgásról, ennek kapcsán elmélkedtem, ezt szeretném megosztani veletek. Úgy tűnik, hogy az olyan „egyszerű” kérdések, mint étrend, mozgás, szokások, stb. elég bonyolulttá válnak, ha az ember jobban belegondol.

Ahogy korábban írtam, a pozitív tesztem után az orvosom azt mondta a telefonba, hogy két hét múlva mehetek hozzá. Nos, letelt. Kis kitérő: a mi városunkban két nőgyógyász rendel, de annyira unszimpatikusak, sőt bunkók, és böszmék, hogy mivel a rákszűrés is esedékes volt már, ezért magánrendelésre mentem.

Két kisfiam van, mindkettő Franciaországban született. Mivel a francia rendszer eléggé eltér a magyartól, a Magyarországon megszokotthoz képest viszonylag korán visszamentem dolgozni, a gyerekfelügyeletet pedig bölcsivel oldottuk meg. A nagyobbikomnak ez már a második éve, így arra gondoltam, leírom az eddigi tapasztalatainkat, illetve azt, hogy hogyan működik az itteni rendszer.

November 24-én lesz egy éve. El se hiszem. Olyan sebességgel repült el ez az egy év, hogy ha űrhajón lettem volna, már biztos, hogy egy másik univerzumban lennék. Ezért is érzem úgy, hogy a második kicsi lányom születése is megérdemel egy posztot, főleg, hogy az elsőszülöttem története bekerült abba a bizonyos Szüléstörténetek című könyvbe. Ezzel örök nyomot hagyva nekem és neki is.

Létezik az ideál optimál állapot. Ami szerint a nagy gyerek alszik a saját szobájában, a mini gyerek a mini ágyban a mini hálószobánkban, mi meg a saját ágyunkban. Álom, álom, édes álom. Nem mondom, hogy nem volt erre példa valaha, de az oly elenyésző alkalommal történt meg, hogy ezt be sem számítom a variációk sorába.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy belevágjak-e az írásba, betekintést adjak-e másoknak életünk egyik legintimebb időszakába – a gólyavárásba és remélhetőleg a mihamarabbi babavárásba –, de aztán arra az álláspontra jutottam, akárhogy alakuljon a sorsunk a babavárás terén, egy kis támogatás nem fog ártani és tán jól lesz kiírni magamból az érzéseimet, gondolataimat.

Ovis integrálás témában történt velünk a következő eset pár hete.

Mivel sokan vagyunk ezen a blogon, akik külföldön neveljük az alapvetően magyar anyanyelvű gyerekeinket, úgy gondoltam, tudtok tanácsot adni, mert nektek talán már több  tapasztalatotok van a témában, mint nekem.

Harmincegy éves, naptár szerint 23 hetes várandós vagyok, egy kisfiút hordok a szívem alatt. Angliában élek, ahol egy kissé más a terhesgondozás, mint otthon. Bár most azt mondhatom, ha gond van, szemmel tartanak a szakavatottak.

5. rész

Nagyon szeretem ezt az oldalt, kedvenceim a saját történetek, ezen belül is szívem csücskei a babavárással, szüléssel kapcsolatos történetek.

A múlt heti poszt után élénk kommentelés alakult ki, észrevettem néhány beásott szöveg-lövészárkot és elrepült néhány vélemény-bomba is. Elgondolkodtató, hogy mennyire másképpen látjuk a dolgokat, nem? Úgy értem, ha valaki félreteszi a szemellenzőjét, pozitívan áll hozzá a dolgokhoz, és értő szemmel olvas, akkor a kommentek 98 százalékában talál hasznosat, de legalábbis látja a hozzászóló jó szándékát.

Vörös hajú lányok cicákkal. Sünik az őszi avarban. Fájdalomcsillapító nyuszi. Ha semmilyen kemikália nem használ éppen. Egy mackó... dehogy mackó, komoly medve, komoly téli méz-készlettel és színes sállal. Tündérarcú kicsi lány magzatpózban, kilesve a képből, nagyobbacska, szitakötőszárnnyal. És persze manók, szélfútta mesevárosok, egy színes ház, egy nagyon valóságos anya-lánya páros, és persze Perec, a nagyfülű cica, aki alkotója vállán üldögél a Facebook-oldalon. Perec cica, aki életre és sorozatra kelt, hiszen nemcsak a Roger nyúlban érnek össze rajzok és valódi emberek.

2016.10.23-án délután fél egykor szállította mentő a 21 hónapos kisfiamat a nagykanizsai gyermekosztályra, mivel itthon alvás közben sokkos görcsrohamot kapott. Vizsgálatok, vérvétel, számos kérdés kisfiammal kapcsolatosan. Elmondtam, hogy nyűgös, ingerült volt már egész éjszaka és aznap délelőtt is. Azt is elmondtam, hogy előző éjszaka óta csak ivott (kb.2liter) és nem evett. Laboreredmény: nagyon alacsony a nátriumszintje. Más eltérés nem volt. Kihelyezték a megfigyelőbe és közölték, hogy további vizsgálatok lesznek esetleges fertőzésre, veleszületett ioncsere-zavarra. Eközben ismételt görcsös rohamot kapott. Bevitték a kezelőbe, ahonnan kb. egy óra elteltével kijött a doktornő. Közölte, hogy ne ijedjünk meg, több orvos fog érkezni, mivel nincsenek jó helyzetben, és segítséget kellett kérniük. Ez idő alatt kisfiam hangját nem hallottuk.Tehát magához nem tért.

Orchidea kiállítás a Vajdahunyadvárban

Invagináció. Milyen jó volt nekem, amíg erről nem tudtam!

Késő este 11 óra van, lázasan pihegsz a karomban. Ovis nővéredtől elkapott futó nátha, én persze ettől is idegbetegre aggódom magam, 38,3, még csak most kezd hatni a lázcsillapító. Sehogy sem jó, ficeregsz rajtam, hintaszékbe helyezkedünk, már bújsz is a cicikhez a megnyugvásért. Letakart sólámpa és a konyhából beszűrődő kislámpa gyenge fényénél csak nézlek ringatózás közben. Gyönyörű vagy. Tökéletes. Rádöbbenek, milyen ritkán vagyunk kettesben, igazán kettesben. Simogatom a hátad, érzem az illatod,a tekintetem közben újra és újra az arcocskádra téved, icipici orrocskád, apró füleid, lehunyt szemeid, hosszú szempilláid, szőke alighajad… és a szívem túlcsordul. Maholnap egy éves leszel, és a születésedre emlékezem.

Kedves hallgatók, mai témánk a mese és a mondóka. Igen-igen ősi műfaj mindkettő, szájrul szájra szállt, ami azt is bizonyítja, bármilyen generáció életében abszolút aktuális volt. Mesét és mondókát találni a nép ajakárul, illetve írták ún. költők meg írók is, de ha már a szüleink is mondták, mi is mondjuk, és a dédunokánk is tudja totyogós korától kezdve vénségéig, halála napja előtt egy héttel is hibátlanul elmondva, akkor kijelenthetjük: pont azt a szerepet tölti be, mint a hajdani népköltés. Ezek a művek általában gyakorlati haszonnal és mélyreható tanulsággal bírtak, ezt érdemes belőlük kiszedegetni.

Bár lány vagyok, tudjátok meg: van nekem két bátyám, ne féltsetek, jól megélek én a jéghegy hátán!

Ahogy írtam az előző posztomban, az autizmus számtalan formában és tünettel jelentkezik. Ezt a sérülést egy háromszög segítségével szokták megmutatni, amit a mára választott képemen is láthattok.

8. hét helyett...

Először is: jobban vagyok. Másodszor: Anyu is. Köszönöm szépen a jókívánságaitokat, biztosan elérte őt a pozitív energia-hullám, mert csütörtökön már haza is engedték a kórházból és sokkal jobban van, testileg-lelkileg (a vizesedés a keringés elégtelensége miatt van, ezen tudnak segíteni).

Mindig megrázó a gyereksír látványa, a vadi új gyereksíré különösen, csakhogy ez nem lehet vadi új, egy olyan temetőben, ahová negyven éve nem temettek senkit. De akkor...?

4. rész

2016.09.09-én született meg a kislányom Pécsett a Szülészeti Klinikán.