Február közepén már biztosra tudtuk, hogy velünk van a mi kis Pöttyünk. Hamar elkezdtük a tervezgetést, hol lesz a szobája (részemről inkább MILYEN lesz a szobája), mit hol fogunk beszerezni, mi kell, és persze azt, hogy mi lesz a neve. És ugye a nevéből adott a kérdés: vajon milyen nemű?

Azt tudtuk/tudjuk biztosan, hogy mindkét fajtából szeretnénk legalább egyet. Így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk nem megtudni a nemét. Mert (főleg első babás „kisszülőként”) rájöttünk, hogy annyira mindegy a neme, legyen egészséges, mert mi így is, úgy is nagyon várjuk.

A család ennek nagyon örült, bár némely tagja néha pedzegeti, hogy nem akarjuk-e esetleg mégis megtudni, egyszerűbb lenne neki vásárolni. De így is könnyű: uniszex. Amúgy sem szerettünk volna rózsaszín/kék pompát, inkább a letisztult színeket szeretjük, majd maximum a születése után kap lányos/fiús kiegészítőket (szoba/ruhák/kiegészítők: PIPA).

A barátaink közül egyesek viszont egyenesen bolondnak néznek minket. Sokan terhesek/nemrég szültek a baráti körünkben, és mindenki megtudakolta a nemét, amint lehetett. Nem hiszik el, hogy kibírjuk.

Bevallom, az ultrahangok alkalmával nem tudom nem nézni, hogy mi lehet ott neki középen, de szerencsére tök hülye vagyok hozzá (az első ultrahangon a szikhólyagot simán benéztem a fejének). A neveket már kitaláltuk, még mázli, hogy a monogram ugyanaz lesz (monogramos kiegészítők/mégis hívjuk már valahogy: PIPA).

Nemsokára megyünk az első 4D-re. Na, az lesz még szép, hogy ott ne bukjon le. Az orvosunknak így is elmondjuk minden ultrahang előtt, hogy még mindig nem szeretnénk tudni a nemét. Ő tuti tudja már (mázlista).

Sokan nem értik, hogy a mai modern világban, ilyen technológiai fejlettség mellett (és ilyen fiatalon) miért dönt valaki úgy, hogy nem akarja megtudni. Vannak, akik elfogadják és izginek, jónak találják a döntésünket. Viszont kaptunk már a fejünkre, hogy ez milyen butaság, hát így hogy lehet készülni egy baba fogadására?! Pedig akkor már mondhatnánk, hogy lányunk/fiunk lesz, stb…

Valóban nehéz sokszor, de úgy vagyunk vele, hogy az a pillanat, mikor megszületik, először a kezünkbe adják, és azt mondják: „Gratulálok, kisfiú/kislány!”, az majd mindent felülmúl, és majd kárpótol pár hónap tudatlanságért, mi pedig büszkék leszünk a lányunkra/fiunkra, akit már a 9 hónap alatt is szerettünk már pusztán csak azért, mert létezik.

Szana

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Nem akarjuk tudni a baba nemét