Svéd gyermeklíra magyar köntösben

A szövegértés-fejlesztés szempontjából a leginkább fontos ezekben a szövegekben, hogy teljesen új konstellációba állít hagyományos műfaji elemeket és így egy újfajta befogadót kreál meg magának. Ezek a szövegek nem a hagyományos, Weöres Sándor által fémjelzett rímes-dallamos-meseszerű értelmezését kínálják a világnak, hanem szikár, fanyar és egyúttal gyermeki ártatlanságú ráeszmélést követhetünk figyelemmel, ha olvassuk. Ezek a szövegek azért fontosak, mert felkészítenek a felnőtt szövegvilágra, mert több rétegük van.

Segítenek, hogy tudatos olvasókat nevelhessünk a gyerekekből. A legtöbb szöveg egyaránt íródott felnőtteknek és gyerekeknek is. Nem úgy, hogy egyik fele ennek, másik annak a tábornak vagy, hogy a sokféle közönségből, amit célul tűztek ki végül egy se valósul meg, hanem a szövegeknek egyaránt több rétege van. Habár közös mindhárom kötetben, hogy gyermek narrátorról van szó, nagyon talpraesett szülői-pedagógusi hátteret kíván az értelmezése.

Elsőként Krusovszky Dénes: Mindenhol ott vagyok című kötetéről írnék néhány gondolatot. A három fejezetre osztott, negyven szabadverset tartalmazó kötet a szerző első, gyermekeknek szánt kötete. Bevallottan saját élményeiből is táplálkozott az alkotás folyamán, ez azonban kiegészült egy fiktív karakterrel is. Rendkívül érdekes kérdés, hogy érződik-e valahol a szövegekben, hogy hol van a saját élmény és a fikció határa… Ezeknek a szövegeknek a feldolgozását nem érdemes a „Mi tetszett benne/Mi nem tetszett benne és miért? // Ki volt a kedvenc karaktered és miért? vagy Hogyan tudnád a lényeget összefoglalni egy mondatban?” stílusú kérdésekkel kezdeni. Egyáltalán itt a „feldolgozás” nem tűzhet ki eleve olyan célokat maga elé, mint egy hagyományos történetet elmesélő próza esetében és nem csak a műfaji eltérések miatt.

Itt leginkább a szövegértés-fejlesztés azt jelenti számomra, hogy hogyan tudunk diskurzust generálni az olvasottak alapján a gyerekekkel. A szövegértés itt kifejezetten eszköz a világmegértéshez és egy személyiség (narrátor és saját magunk) megismeréséhez. A szöveg nem elsősorban lexikai ismeretet bővít, vagy gyorsolvasási képességet fejleszt. A narrátor kisfiúról mozaikos ismereteink vannak, azt látjuk, amit ő enged láttatni magából. Az élete töredékekben tárul fel. Az olvasónak a feladat ezekbe a hézagokba „belefúródni” az azonosulás segítségével. Hogy tudunk azonosulni? Egy felnőtt olvasónak talán magától értetődő, hogy szereti-e vagy sem az adott karaktert, egy gyereknek azonban ez nem ilyen természetes mindig a válasz. Rá kell vezetni kérdésekkel, hogy ő volt-e már hasonló helyzetekben, mint amit leír a narrátor, hogyan viselkedett, mit érzett szemben a narrátorral vagy éppen úgy reagált-e. Az azonosulás egy pillanatnyi érzelmi átélést jelent és utána egy döntést eredményez: kedvelem-e a karaktert vagy sem, vagy éppen ambivalens számomra. De mi alapján hoztam meg a döntést? Az izgalmas rész itt következik, ha tudatosítjuk ezt a fiatal olvasókban.

Az egyik kedvenc példám a kötetben szereplő kisfiúról, amikor megtudjuk, hogy nevet, amikor a néni elesik az utcán vagy az anyja tüsszent. Leszidják, de valójában fogalma sem volt, miért nevet. Tipikus esetnek is mondhatnánk: egy gyermek kínjában vagy éppen zavarában nevet egy olyan helyzetben, ami inkább együttérzést, csendes szemlélődést vagy éppen sírást kívánna meg a konvenciók szerint. Egy kisgyermek sokszor maga sem tudja, miért nevet, miért épp így viselkedik egy helyzetben, majd következik valamiféle büntetés és az elvárt viselkedés tudatosítása. Ez a szocializációnak egy fontos eleme, azonban érdekes, hogy a büntetés ilyen helyzetekben igazságos-e. Kiválóan lehet a gyerekekkel beszélgetni erről.

A másik kedvenc példám a költészettel foglalkozó szöveg. Ez is megmutatja, hogy a kötetben szereplő szövegek hogyan generálhatnak diskurzust a gyerekekkel fontos kérdésekről. A kisfiú nem érti, miért kell megtanulni szövegeket, ha egyszer le vannak írva. Nem akarok hosszan elmélkedni a memoriterek szükségességéről vagy éppen feleslegességéről (szerintem szükségesek), mindazonáltal ez nem csak a fejből tanulást jelenti, hanem sok más megismerési formát. Kiválóan lehet beszélgetni arról a feldolgozás során a gyerekekkel, hogy hogyan hagyományozódik, öröklődik a tudás generációról generációra és mi alapján szortírozódik, kinek a feladata a tudás örökítése.

Egy harmadik példában a másik oldalát láthatjuk az aktuális vámpír-őrületnek:

„… még a paradicsomlevet is utálom,

ráadásul a fogorvoshoz is

biztosan sokkal többször kéne mennem,

szóval nem szívesen lennék vámpír…”

A szövegek viszonylag egyszerű nyelvezetűek, de sokszor egyetlen hosszú körmondat az egész vers, ez okozza a nehézséget, viszont kárpótol a bennük tükröződő egyedi felfogás.

Egy negyedik példát említenék még röviden: a Két apa/Két anya című szövegben egy ellentmondás tárul fel gyermeki szemmel: a tanító néni szerint a család egy apa és egy anya, de a kisfiú szülei szerint két apa és két anya gyerekkel is egy család. Tipikus normaközvetítő ellentmondás: kinek higgyen? Szülőként és pedagógusként is érdemes lenne felvállalni az eltérő látásmódok kezelését érintő kérdéseket… Ahogy említettem a szövegek többrétegűségét, itt a gyereknek egy újfajta családmodellről való ismeretet jelent a szöveg. A szülőnek vagy pedagógusnak, tehát a felnőtteknek a figyelmét viszont az erről való beszédmódra irányítja.

A következő posztban ehhez kapcsolódóan Oravecz Imre: Máshogy mindenki más és Kukorelly Endre: Samunadrág című köteteit fogom elemezni.

Szalíz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?