2017. 05. 25.
Nyolc hónapig éltem sztómazsákkal a hasamon
Mint előző történetemben megírtam, szülés után közvetlenül tehermentesítő műtéten kellett átesnem, ami azt jelentette, hogy sztómát kaptam, kivezették a vastagbelemet a hasfalamra. Az indok IV. fokú gátrepedés volt, ami a „ volt orvosom” szerint kb. az én testi adottságom miatt történt, tehát a gátmetszés után szétrepedt odalent minden. Egybeszakadt a hüvely a végbéllel. Ezt így kimondani és leírni is elég szörnyű, míg átélni megfogalmazhatatlan érzésekkel, lelki fájdalommal bír. Akkor azt mondogatta a nőgyógyász, hogy szerető családom van, túl fogom élni az egészet, és három hónap múlva vissza lehet rakni, ő nemzetközi szinten utánaolvasott. Reménykedtem benne, hogy így lesz, bár a sebész, aki a nőgyógyászati részt is varrta össze és a sztómát is, minimum hat hónap-egy évet mondott. Ez akkor még az egész lelkivilágomra rányomta a bélyeget. De talán az még jobban, amikor is ezt a helyzetet meg kellett tanulnom kezelni, együtt élni vele, megpróbálni „elfogadni”.
szülés