„Felöltözhet, anyuka, ez abortusz lesz”

Régóta várt terhességet viseltem, túl voltam a hányós részen, boldog voltam. Emlékszem, kifejezetten vidáman mentem be a vizsgálóba a 12. heti ultrahangra. Tíz perc alatt zuhantam akkorát, amiről el sem tudtam képzelni, hogy lehetséges. Adott egy kifejezetten nyers modorú ultrahangos doktornő, aki áthívja a másik vizsgálóból is a nőgyógyász főorvost, és a fejem felett beszélgetnek latinul, miközben minden lehetséges módon és irányból vizsgálják a babámat. Néztem a monitoron, kalapáló kicsi szívét, mocorgó karjait, és végtelenül szerettem. Akkor a doktornő végül úgy döntött, hogy engem is bevon az eseményekbe, és szólt, hogy

Hygroma colli

Leolvadtam, köpni-nyelni nem tudtam, valahogy átbotorkáltam. Az öregúr legalább mutatott némi empátiát, elmondta a diagnózist is: hygroma colli. Beutalót írt a Bajcsy genetikájára, elmondta, hogy ez önmagában nem rosszindulatú dolog, de sosem jó jel. Ha már tudok beszélni, hívjam fel a Bajcsyt, kérjek időpontot. Önmagam összeszedése és a genetika között felástam a internetet, és – részben – ezért írom a történetet: nulla értékű információ lelhető fel magyarul.

Amit megtudtam, azt főleg amerikai és angol szakirodalomból bogarásztam ki. A hygroma colli, vagy cisztikus hygroma egy jóindulatú nyirokciszta, amely szinte mindig nyaktájékon alakul ki. A nyirokkeringés rendellenessége hozza létre, amely elenyésző (2 százalék körüli) esetben lehet spontán is, de az esetek kb. 90 százalékában valamilyen, keringési rendszert is érintő genetikai betegség jele. Edwards-, Patau-, Turner- vagy Down-szindrómákról beszélünk, emiatt a genetikai beutaló. Ha a genetika jó, akkor még mindig nagy a valószínűsége szív-érrendszeri fejlődészavarnak, ezért a hibátlan genetikájú hygromás babával hetente diagnosztikai ultrahangra kell járni, bár általában olyan súlyos keringési probléma áll a háttérben, ami élettel összeegyeztethetetlen. De reprezentatív (nyilván nem hazai) kutatásokban is van átlag 1-2 százalék egészségesen megszületett baba.

Valóban, ha abortuszra kell sor kerüljön, akkor fontos minél kisebb magzati életkorban, de úgy gondolom, egy ultrahangos orvos nem veheti ki az anya kezéből a döntést azzal, hogy erről a nagyon pici esélyről elfelejti tájékoztatni. Ha nem tudok angolul, sosem tudom meg, hogy akár egészséges is lehetett volna a babám. A Bajcsyban egyébként egész más volt a hozzáállás, a nagyon alapos diagnosztikai ultrahang alatt végig azon volt a hangsúly, hogy figyelni kell, nő-e a ciszta a gyerekkel együtt, vagy sem, mert a testarányaihoz képest hatalmas volt. A mintavétel (CVS) egy héttel később volt, és mindössze öt nap alatt kaptam eredményt: genetikailag egészséges kislány. Az újabb diagnosztikai ultrahang a 14. héten viszont már mutatta azt a komplex fejlődési rendellenességet, amely mellett a növekvő ciszta is csak melléklelet volt, és amely miatt a gyermekem soha sem lehetett volna egészséges, ha egyáltalán meg tud születni.

Tulajdonképpen eddig voltam partner a saját történetemben, attól a perctől kezdve, hogy az abortusz mellett döntöttem, inkább csak biodíszlet. Nem volt fizetett magánorvosom, mert attól még akarhat gyereket az ember, hogy nem tud megfizetni egyet. És ez a másik ok, ami miatt leírom. Társadalombiztosított esetben ez a folyamat így néz ki: a genetikai záróval a nőgyógyászatra, a nőgyógyászati beutalóval a körzetileg illetékes kórház betegfelvételére kell jelentkezni. Ha van egy kis szerencséd, a betegfelvételes érti a szituációt, és nem kell a fél kerület előtt elmagyarázni az üvegen át, hogy nincs időpontod, mert beutalód van, ennek ellenére fekvőbetegként kell felvennie az osztályra, mert járóbetegként nem kapod meg azt a ragaszthatós papírt, amivel az osztály fel tud venni fekvőre. Nekem nem volt szerencsém. A rendelőben még félnapos kórházi tartózkodásról beszéltek, én végül öt napot töltöttem ott, mondjuk nem a rendszer hibájából.

Protokoll szerint befektetnek a nőgyógyászatra, aznap valamikor felraknak egy méhszájpuhító tablettát. Onnantól nem szabad enni-inni, mert altatásban végzett küret a műsor vége. Este rakják fel a tágító pálcikákat, ezzel kell aludni. A felrakás kellemetlen, utána simán el lehet lenni. Másnap reggel leszedik ezeket, és burkot repesztenek, majd bekötnek infúzióba valamit, ami méhösszehúzódásokat, görcsöket generál. És innentől várjuk a görcsöket. Esetemben napokig. Ezt az időt a szülészeten kell eltölteni, néha feléd néznek, de amúgy lehet hallgatni, ahogy sorra születnek babák, miközben a sajátod haldoklik éppen. Vizitnél 14 (megszámoltam) köpeny jegyzetel, miközben valaki jópofizva kotorászik bent. Ezen a ponton túl már nincsen többé emberi méltóság. Háttérben lehalkítva szül valaki, míg te hallgatod, ahogy a köpenyek brainstormingolnak (mintha ott se lennél), hogy hat óra alatt el kellett volna vetélni, hogyhogy még görcs sincs? Én három napig bírtam, aztán kikészültem annyira mentálisan, hogy elengedtek a szülészetről végre, lehettem a nőgyógyászaton is, de meg kellett esküdnöm, hogy azonnal nővért hívok, ha megérzek egy görcsöt.

Mire valahogy vége lett, olyan mélyen belém ágyazódott a szégyen, hogy kiégett belőlem a gyász. Megkönnyebbültem, és ezért is szégyent éreztem. A rendszer, a protokoll elembertelenít. Nem tudtam már hallgatni a kórházban egy idő után a csivitelést arról, hogy kinek hogyan csúszott be az a baba, amit elvetet éppen. Akkor sem szemléztek volna meg többen közelről, hümmögve, ha a Keleti lépcsőjén vetélek el. Nem tudom rászánni magam a hathetes nőgyógyászati kontrollra. Azt hiszem, a kislányomat már meggyászoltam, a saját emberi méltóságomat még nem.

Azt hiszem, ilyen lehet erőszak áldozatának lenni.

TC

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?