Régóta várt terhességet viseltem, túl voltam a hányós részen, boldog voltam. Emlékszem, kifejezetten vidáman mentem be a vizsgálóba a 12. heti ultrahangra. Tíz perc alatt zuhantam akkorát, amiről el sem tudtam képzelni, hogy lehetséges. Adott egy kifejezetten nyers modorú ultrahangos doktornő, aki áthívja a másik vizsgálóból is a nőgyógyász főorvost, és a fejem felett beszélgetnek latinul, miközben minden lehetséges módon és irányból vizsgálják a babámat. Néztem a monitoron, kalapáló kicsi szívét, mocorgó karjait, és végtelenül szerettem. Akkor a doktornő végül úgy döntött, hogy engem is bevon az eseményekbe, és szólt, hogy
„Felöltözhet anyuka, menjen át a másik rendelőbe, ott megírják a papírokat, ez abortusz lesz.”
Leolvadtam, köpni-nyelni nem tudtam, valahogy átbotorkáltam. Az öregúr legalább mutatott némi empátiát, elmondta a diagnózist is: hygroma colli. Beutalót írt a Bajcsy genetikájára, elmondta, hogy ez önmagában nem rosszindulatú dolog, de sosem jó jel. Ha már tudok beszélni, hívjam fel a Bajcsyt, kérjek időpontot. Önmagam összeszedése és a genetika között felástam a internetet, és – részben – ezért írom a történetet: nulla értékű információ lelhető fel magyarul.
Amit megtudtam, azt főleg amerikai és angol szakirodalomból bogarásztam ki. A hygroma colli, vagy cisztikus hygroma egy jóindulatú nyirokciszta, amely szinte mindig nyaktájékon alakul ki. A nyirokkeringés rendellenessége hozza létre, amely elenyésző (2 százalék körüli) esetben lehet spontán is, de az esetek kb. 90 százalékában valamilyen, keringési rendszert is érintő genetikai betegség jele. Edwards-, Patau-, Turner- vagy Down-szindrómákról beszélünk, emiatt a genetikai beutaló. Ha a genetika jó, akkor még mindig nagy a valószínűsége szív-érrendszeri fejlődészavarnak, ezért a hibátlan genetikájú hygromás babával hetente diagnosztikai ultrahangra kell járni, bár általában olyan súlyos keringési probléma áll a háttérben, ami élettel összeegyeztethetetlen. De reprezentatív (nyilván nem hazai) kutatásokban is van átlag 1-2 százalék egészségesen megszületett baba.
Valóban, ha abortuszra kell sor kerüljön, akkor fontos minél kisebb magzati életkorban, de úgy gondolom, egy ultrahangos orvos nem veheti ki az anya kezéből a döntést azzal, hogy erről a nagyon pici esélyről elfelejti tájékoztatni. Ha nem tudok angolul, sosem tudom meg, hogy akár egészséges is lehetett volna a babám. A Bajcsyban egyébként egész más volt a hozzáállás, a nagyon alapos diagnosztikai ultrahang alatt végig azon volt a hangsúly, hogy figyelni kell, nő-e a ciszta a gyerekkel együtt, vagy sem, mert a testarányaihoz képest hatalmas volt. A mintavétel (CVS) egy héttel később volt, és mindössze öt nap alatt kaptam eredményt: genetikailag egészséges kislány. Az újabb diagnosztikai ultrahang a 14. héten viszont már mutatta azt a komplex fejlődési rendellenességet, amely mellett a növekvő ciszta is csak melléklelet volt, és amely miatt a gyermekem soha sem lehetett volna egészséges, ha egyáltalán meg tud születni.
Tulajdonképpen eddig voltam partner a saját történetemben, attól a perctől kezdve, hogy az abortusz mellett döntöttem, inkább csak biodíszlet. Nem volt fizetett magánorvosom, mert attól még akarhat gyereket az ember, hogy nem tud megfizetni egyet. És ez a másik ok, ami miatt leírom. Társadalombiztosított esetben ez a folyamat így néz ki: a genetikai záróval a nőgyógyászatra, a nőgyógyászati beutalóval a körzetileg illetékes kórház betegfelvételére kell jelentkezni. Ha van egy kis szerencséd, a betegfelvételes érti a szituációt, és nem kell a fél kerület előtt elmagyarázni az üvegen át, hogy nincs időpontod, mert beutalód van, ennek ellenére fekvőbetegként kell felvennie az osztályra, mert járóbetegként nem kapod meg azt a ragaszthatós papírt, amivel az osztály fel tud venni fekvőre. Nekem nem volt szerencsém. A rendelőben még félnapos kórházi tartózkodásról beszéltek, én végül öt napot töltöttem ott, mondjuk nem a rendszer hibájából.
Protokoll szerint befektetnek a nőgyógyászatra, aznap valamikor felraknak egy méhszájpuhító tablettát. Onnantól nem szabad enni-inni, mert altatásban végzett küret a műsor vége. Este rakják fel a tágító pálcikákat, ezzel kell aludni. A felrakás kellemetlen, utána simán el lehet lenni. Másnap reggel leszedik ezeket, és burkot repesztenek, majd bekötnek infúzióba valamit, ami méhösszehúzódásokat, görcsöket generál. És innentől várjuk a görcsöket. Esetemben napokig. Ezt az időt a szülészeten kell eltölteni, néha feléd néznek, de amúgy lehet hallgatni, ahogy sorra születnek babák, miközben a sajátod haldoklik éppen. Vizitnél 14 (megszámoltam) köpeny jegyzetel, miközben valaki jópofizva kotorászik bent. Ezen a ponton túl már nincsen többé emberi méltóság. Háttérben lehalkítva szül valaki, míg te hallgatod, ahogy a köpenyek brainstormingolnak (mintha ott se lennél), hogy hat óra alatt el kellett volna vetélni, hogyhogy még görcs sincs? Én három napig bírtam, aztán kikészültem annyira mentálisan, hogy elengedtek a szülészetről végre, lehettem a nőgyógyászaton is, de meg kellett esküdnöm, hogy azonnal nővért hívok, ha megérzek egy görcsöt.
Mire valahogy vége lett, olyan mélyen belém ágyazódott a szégyen, hogy kiégett belőlem a gyász. Megkönnyebbültem, és ezért is szégyent éreztem. A rendszer, a protokoll elembertelenít. Nem tudtam már hallgatni a kórházban egy idő után a csivitelést arról, hogy kinek hogyan csúszott be az a baba, amit elvetet éppen. Akkor sem szemléztek volna meg többen közelről, hümmögve, ha a Keleti lépcsőjén vetélek el. Nem tudom rászánni magam a hathetes nőgyógyászati kontrollra. Azt hiszem, a kislányomat már meggyászoltam, a saját emberi méltóságomat még nem.
Azt hiszem, ilyen lehet erőszak áldozatának lenni.
TC
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.