Rubint Réka betegsége után Dióssy Klári is nyilvánosság elé állt küzdelmével, ami elképesztő érzelmi cunamit indított el, hiszen rajtuk kívül is rengetegen szenvednek daganatos megbetegedésben.

Rubint Réka interjúja a Naplóban megrázó őszinteséggel avatta be a nézőket az elmúlt négy évben folytatott küzdelméről, amely után saját bevallása szerint megkönnyebbült. Mint ismeretes, rengeteg kezelést kapott már, látható jelei azonban csak néhány hónapja lettek, amikor egy másik fajta kemoterápia miatt kihullott a haja és az emberek találgatni kezdtek, hogy miért hord parókát. Az ország fittnesz lady-je azóta büszkén vállalja, hogy nincs semmi szégyellnivaló ebben, ez most egy ilyen állapot és teljes erőbedobással megy előre a gyógyulás útján, miközben az edzéseket egyetlen percre sem hagyta abba. Schobert Norbert eleinte összetört a hír hallatán, de néhány nappal később összeszedte magát és mindenben támogatja Rékát. A hírre egyébként maga Orbán Viktor miniszterelnök is reagált, Réka közösségi oldalán, kommentben.

Dióssy Klári hosszú éveken keresztül vezette a Ridikül című műsort a Dunán. A csatorna Facebook-oldalán tette közzé, hogy a pénteki adásban Dióssy Klári először beszél majd súlyos betegségéről. A műsorvezető 2025 januárjában búcsúzott a nézőktől. Akkor úgy fogalmazott, hogy ötven év körül az emberben előjön egy érzés, hogy szívesen váltana, de valahogy mégsem meri meglépni.
Dióssy Klári életének elmúlt évei óriási küzdelmek közepette teltek. Miután sok évvel ezelőtt kislányát veszítette el leukémia miatt, most saját egészségéért kellett harcba szállnia. A műsorban most kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogyan kezdődött minden.
Nekem egy banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem. Egyszer csak leesett a tusfürdő, és ahogy lehajoltam, azt vettem észre, hogy más alakú a két mellem. Onnantól kezdve éreztem, hogy baj van. Ilyenkor az ember megijed, és így kerül orvoshoz
– mesélte, és hamarosan meg is tudta a lesújtó diagnózist. „Mielőtt bármit észleltem, az előző hónapokban éreztem egy lelki terhet, ami jelezhette, hogy lesz valami baj, ugyanis szerintem a lélek jelez.”
A nyomozók bejelentették, hogy hivatalosan is megtalálták A Nagy Ő sztárjának, Lovas Annabellának a holttestét. A 32 éves realitytévé-sztárra egy spanyol szigeten, Gran Canarián bukkantak. Annabella a Bachelor UK 2021-es magyar változatában szerzett hírnevet. A sztárt szerepelése után először 2024 novemberében jelentették eltűntnek, ám az ügy napokkal később megoldódott, amikor a rendőrség megtalálta egy apartmanban a Gran Canaria-i Playa del Inglés üdülőhelyen, és megerősítette, hogy biztonságban van. Tavaly március 6-án azonban egy holttestet találtak - Lovas Annabelláét - egy természetes medencében a közeli Berriel-szurdokban, az előző havi viharokat követően.

A televíziós sorozatokból ismert színésznőt, Subashini Balasubramaniyam-ot a rendőrség április 7-én találta holtan otthonában, Chennai városában. Az elsődleges információk szerint öngyilkosság történt, az ügyben vizsgálat indult, a holttestet pedig orvosszakértői vizsgálatra küldték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.