Katalin hercegnő magánhelikopterrel repült, Erzsébet királynő vonattal zötyögött azonos úti cél felé az adófizetők pénzéből. A két út természetesen nem ugyanannyiba került az országnak.
Kiss László szövetségi kapitány Hosszú Katinka Facebook-oldaláról hétfőn értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és a kapitány arról sem kapott tájékoztatást, hogy...
Igazán mozgalmas évet tudhat maga mögött a filmügyi kormánybiztos felesége, aki az elmúlt 12 hónapban nem fogta vissza magát, ha költekezésről volt szó.
Szombat délelőtt Finnair AY-753-as járatával érkezett Helsinkiből Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás. - közölte facebook oldalán a Budapest Airport.
Csak látszólag készül a szokásos módon a fociválogatott. A nagy meccs előtt – 44 év után újra Eb-résztvevők lehetünk – csomagolás közben leptük meg Nagy Ádámot.
Az egykori V-Tech együttes énekese, Kefir és Mariann már másfél éve, hogy egy párt alkotnak. Kefir korábbi sikertelen kapcsolatai után, most úgy érzi, hogy Mariannban megtalálta azt a nőt, aki talán életre szóló társa is lehetne.
Nem érdekli, ki mit gondol róla. Számára csak az fontos, hogy jól érezze magát a bőrében. Most nincs ez így, ezért önkéntes száműzetésbe vonult Indiába. Reméli, sikerül rálelnie a helyes útra.
Nyugdíjasként is szorgosan dolgozik Juhász Józsefné, aki alig várja, hogy a tiszaugi Pegasus Hotelben tölthessen el egy hosszú hétvégét szintén dolgozó lányával.
Az egykor ünnepelt tinisztár néhány éve már inkább a nyilvánosságtól visszavonulva, fotózásból él. Éder Krisztián tökéletesen elégedett a mostani életéven, de akkor miért kell az agyturkász?
Fodor Zsóka élete eddig is bővelkedett kalandokban, de amit néhány hete átélt, az nála mindent vitt! Akkor nem nevetett, de ma már kellő derűvel gondol vissza az embert próbáló útra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.