Kapócs Zsóka újra magyar földön van, és már itthon folytatja szabadságát. A színésznő hosszú hetekig tartó világjárása után múlt héten hazatért, de nem élvezte sokáig otthona melegét, mert újra csomagolt, és a Balaton felé vette az irányt.
Két alkalommal is oltár elé áll szerelmével az énekesnő. Csézy első körben egy kis szertartáson köti össze életét párjával, a nagy buli majd agusztusban lesz.
Három napos búcsúbulival akarta megünnepelni nőtlensége végét egy brit fiatalember, de akkora peche van, hogy nemcsak a saját legénybúcsúján nem vehet részt, de lehet, hogy még a Barbadosra tervezett nászútjáról is lemarad.
Hiába akar új életet kezdeni, ha a férje nem megy el a bontóperekre, nincs az a bíró, aki szétválaszthatná őket. Lélekölő várakozás elé néz Demcsák Zsuzsa, aki még hosszú évekig lesz K. József párja – papíron.
Radvánszky János 5000 kilométer és 50 nap tekerés után múlt pénteken érte el Európa legészakibb pontját, Nordkappot. Összesen 8000 kilométer után július közepére tervezi a hazatérést.
Zárug Zita és Harkányi Árpád három éve indult el a Hősök teréről, hogy fekvő kerékpárjaikkal megkerüljék a Földet. Kilométer-számlálójuk 25 700-nál tart, ők maguk pedig éppen Latin-Amerika felé tekernek.
Alig néhány nappal azután, hogy Rékasi Károly és Détár Enikő hivatalosan is búcsút mondott egymásnak, a színész és új párja, Pikali Gerda londoni nyaralással ünneplik meg, hogy immár hivatalosan is szabadok.
Apja halála után teljesíttette a férfi álmait egy gyászoló japán lány. A fiatal nő, európai túrára vitte az elhunyt férfit és megható fotóit az egész világgal megosztotta.
Kapócs Zsóka nemrégiben jelentette be, hogy rövid házasság után elválnak Habony Árpáddal, Orbán Viktor főtanácsadójával. Azóta bejárta a fél világot, és luxuskörülmények között vakációzik.
Válassz egy családot és vegyél ki náluk egy szobát! – így hangzik az az Észak-Koreába invitáló utazási hirdetés, amely azt ígéri, hogy akár abban a házban is megszállhatunk, ahol egykor a diktátor Kim Dzsong Il aludt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.