Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

10. oldal - Temető


Saját sírjánál énekel Zámbó Jimmy

Saját sírjánál énekel Zámbó Jimmy

Technikai újítást vezettek be Zámbó Jimmy csepeli síremlékénél. A 2001-ben elhunyt énekes sírja mellé ugyanis egy különleges kód került fel. Ennek segítségével virtuális virágokat is tehetünk a fejfája mellé, miközben a sztár dalait hallgatjuk.

Vélemény: temetőtúra

Vélemény: temetőtúra

Egy temetkezési vállalat felmérése megállapította: a fiatalok nagy többsége nem gondozza, nem gondozná a temetőben szerettei sírját.
Utálnak temetőbe járni a fiatalok

Utálnak temetőbe járni a fiatalok

A 30 év alatti magyar fiatalok döntő többsége soha nem gondozná a szülei sírját, a felmérés szerint csupán 14 százalékuk lenne erre hajlandó. A megdöbbentő statisztika nyomába eredt a Bors, avagy ennyire lelketlenek lennénk?
Durva: temetőkben turnézik Tóth Vera

Durva: temetőkben turnézik Tóth Vera

Három fővárosi temetőben tart koncertet Tóth Vera. A volt megasztár egy halottak napi rendezvénysorozat kapcsán beszélt a Borsnak a sírkertekben tervezett koncertsorozatáról és a halállal kapcsolatos gondolatairól.
Piti: kislánnyal lopatott a temetőből virágot

Piti: kislánnyal lopatott a temetőből virágot

Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás egy 42 éves nő ellen. Az asszony ismerőse lányát rábírta arra, hogy a bükkábrányi temetőben a sírokról virágot lopjon. A “munkába” azért S. Imréné is besegített.
Vandálkodtak a hatvani temetőben

Vandálkodtak a hatvani temetőben

Áldatlan állapotok fogadták a belvárosi temetőben azokat a gyászolókat, akik szeretteik sírjaihoz látogattak ki. Szanaszét faágak, forgácsok, feldöntött virágtartók. Munkások dolgoztak, de nem derült ki, volt-e engedélyük.
Sokk: ufófejet ásott ki a temetőben – fotóval

Sokk: ufófejet ásott ki a temetőben – fotóval

Döbbenetes felfedezést tett egy horvát férfi, mikor szerettei sírját látogatta meg. A férfi rendet csinált a temetőben, ekkor került elő a földből egy eddig beazonosítatlan tárgy. Tudósok is vizsgálják, mire bukkant a férfi.
Élettel töltenék meg a temetőket

Élettel töltenék meg a temetőket

Kávéház, jógaóra és piknik a sírok között? Sokan szentségtörést kiáltanak, mások szerint a temető nemcsak a holtaké. A Bors megtudta: a Budapesti Temetkezési Intézet számos újításra nyitott.
Vélemény: Haláli hely

Vélemény: Haláli hely

Nem vagyok nagy temetőjáró. A családi szokásoktól elrugaszkodva, jó ha évente (de lehet kettő-három is) járok sírlátogatóban.
Kossuth mellé temetik Horn Gyulát

Kossuth mellé temetik Horn Gyulát

A Fiumei sírkert 15-ös parcellájában helyezik örök nyugalomra a néhai miniszterelnököt. Kevés szomszédja lesz: Hornhoz legközelebb Kossuth Lajos nyugszik majd, de Kádár János sírja sincs messze.
Megindult a temető Tardon

Megindult a temető Tardon

Pongó József kertjébe szakadt a tardi temető. Hiába erősítették meg két éve az agyagos löszfalat, tavasszal újra megindult a föld, s vele a sírok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.