Lapzártánk idején is csengettek, kopogtak, még üzenetet is hagytak V. János házánál a veronai tragédiában elhunytak rokonai, de hiába. A sofőr most sem akart válaszolni kérdéseikre.
Titkon mindenki vágyik arra, hogy előkerüljön a világ másik végéről egy sosem látott rokon. Az énekesnőnek kétszer is lehetősége volt átélni ilyen filmbe illő találkozást.
Négymillió forintot ajánlott fel a biztosító a veronai busztragédia egyik áldozata után a gyászoló szülőknek. K. Flóra édesapja lapunknak fakadt ki, arcpirítónak nevezve a magyar gyakorlatot.
Fiatalon és egészségesen nem foglalkozunk azzal, hogy egyszer meghalunk, és mi lesz az értékeinkkel. Pedig nem kéne engedni, hogy hátrahagyott szeretteink a gyász mellett esetleg még civakodjanak is a hagyatékon.
Véletlen, vagy a végzet? A 14 éves fiú ugyanazon az úton lelte halálát, ahol három évvel ezelőtt édesanyja is életét vesztette, ráadásul majdnem ugyanúgy gázolták el. Nem ez volt az első ilyen eset. Volt apa, aki pár órával fia halála után követte.
Kellemetlen meglepetés ért egy dombóvári házaspárt a temetőben: hozzátartozójuk sírkövének hűlt helyét találták. A temető gondnoka úgy gondolta, értékesíti, mivel nem váltották meg időben a sírhelyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.