A Camp Nou létesítmény alatt kialakítandó kolumbáriumban – bár eredetileg csak 500 urnahely elkészítését tervezték – 30 ezer elhunyt alhatja örök álmát. Amint Josep Ramon Vidal-Abarca, a katalánok létesítményigazgatója elmondta, nem a klubvezetéstől származik az ötlet, hanem pártoló tagjaik kérték az urnatemető kialakítását.
A sírhelyeken hűséges drukkerek lelnek majd örök nyugalmat. Az urnatemetkezés nem olcsó: ha valaki ötven évre váltja meg a nyughelyét, háromezer eurót (900 ezer forint), aki 99 esztendőre tervez, már hatezret (1,8 millió) fizet.
Az FC Barcelona elhatározása egyébként nem új, hiszen a szintén barcelonai Espanyol már kialakított egy ilyen temetőt 2009-ben. Igaz, a Cornella–El Prat-stadionban mindössze húszezer urna elhelyezésére nyílik mód.
űAmi azt illeti, a Barcelona már vasárnap este csaknem másvilágra küldte néhány kedvelőjét, ugyanis a spanyol bajnokság 20. fordulójában Gerardo Martino edző együttese 1-1-es döntetlent ért el idegenben a Levante ellen. Ugyanígy ikszelt (1-1) a Sevillát fogadó Atlético Madrid is, és mivel szombaton a Real Madrid 5-0-ra nyert a Betis otthonában, az FC Barcelona és Atlético 51-51 ponttal vezet a tabellán, míg a Real 50 ponttal harmadik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.