Több tucat felbecsülhetetlen értékű fejfa tűnt el a világörökség részeként elismert szaploncai vidám temetőből – írja pénteki számában a Krónika napilap. A cikk szerint az erdélyi Máramarossziget ügyészsége minősített lopás és rongálás miatt nyomoz Szaploncán, miután a kulturális tárca, a megyei művelődési igazgatóság, a rendőrség és a prefektusi hivatal vegyes bizottsága felmérte és megállapította a temetőben keletkezett károkat.
A károk nemcsak egyes fejfák eltűnéséből származnak, hanem abból is, hogy helyi mesteremberek a szakhatóság engedélye nélkül, nem megfelelő módszerekkel láttak neki a fejfák restaurálásának. A kihágások miatt pénzbírsággal sújtották a szabadtéri múzeumként is működő vidám temető tulajdonosát, a szaploncai ortodox egyházközséget.
A Máramarosszigettől húsz kilométerre fekvő település sírkertje a világ egyedi temetkezési helyének számít. Létrejötte egy helyi mesternek, Stan Ioan Patrasnak köszönhető, aki a falu görög katolikus papjának sugallatára kezdett 1935-ben a hagyományosnál szélesebb fejfákat faragni. A mester sokrétű népművésznek bizonyult, mert a tölgyfából készült élénk színűre festett keresztekre rá is festette az elhunytat, és máramarosi román nyelvjárásban írt naiv, sok esetben humoros sírverssel is felidézte annak személyiségét. A hagyományt a mester egyik tanítványa, Dumitru Pop-Tincu folytatta.
A kulturális minisztérium szerint aggodalomra ad okot, hogy a helyi lakosok közül sokan újra cserélik felmenőik fejfáit, vagy a korhadásnak indult eredetieket helyi mesterekkel szakszerűtlenül újíttatják fel. Strébeli Róbert, a Máramaros megyei műemlékvédelmi hivatal szakértője az Erdély Televíziónak elmondta, a két mester által faragott mintegy nyolcszáz fejfának kevesebb mint negyede maradt meg, a többinek nyoma veszett, vagy a rosszul elvégzett restaurálás károsította.
Iustin Lutai szaploncai ortodox pap cáfolta, hogy bárki fejfát lopott volna a vidám temetőből. A lelkész kitartott abbéli meggyőződése mellett, hogy a helyi mestereknél senki nem ért jobban a korhadó festett fejfák restaurálásához, megóvásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.