Döbbenet: 2 napos kisbabát evett a kannibál – videó

beismerő vallomás
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 25. 23:00
A gyerek feje még megvolt. A férfi beismerte, hogy bátyjával együtt már korábban is tett ilyet, három éve egy női holttestet találtak lakásukban, láb nélkül, mert azt már elfogyasztották.
Bors

A pakisztáni Punjab állam rendőrsége letartóztatta Mohamad Arifot azt követően, hogy a házában egy két napja meghalt csecsemőt találtak – pontosabban csak a bébi fejét. A többit a férfi és szökésben lévő bátyja, Arif már megette.

Mohamad beismerte a bűntettet. Elmondta, hogy rendszeresen kiástak a közeli temetőből holtesteket, amelyeket aztán élvezettel bekebeleztek. A frissen kiásott babát evés előtt gondosan megfőzték.

A rendőröket a szomszédok értesítették, ugyanis a férfi házából förtelmes szag áradt. A legszebb a sztoriban, hogy Mohamadot nem először kapták el, három éve már börtönbe került hasonló esetért. Akkor a lakásban egy női hullát találtak, amelyet szintén a temetőből tűnt el. A hulla lába már hiányzott, azt ugyanis a vacsora része lett.

A lejátszáshoz kattintson a videóra!

Az országban nagy a felháborodás, de sokat egyelőre nem tehet a hatóság: a pakisztáni törvények között nem szerepel olyan, amely kifejezetten a kannibalizmust tiltaná, így a férfiakat legfeljebb a holttestek kiásásáért és a közrend zavarásáért ítélhetik el.

A két férfi egyedül élt, nejeik és családjuk már elhagyta őket. Arifot nagy erőkkel keresik, Mohamadot pedig pszichiáter vizsgálja - lehetséges, hogy nem beszámítható.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.