A 30 év alatti magyar fiatalok döntő többsége soha nem gondozná a szülei sírját, a felmérés szerint csupán 14 százalékuk lenne erre hajlandó. A megdöbbentő statisztika nyomába eredt a Bors, avagy ennyire lelketlenek lennénk?
A fiatalok tabuként tekintenek az elmúlásra. Nem beszélnek a halálról, pedig ez az egyetlen, ami előbb-utóbb mindenkivel megtörténik... A Pécsi Temetkezési Kft. friss felmérése is azt támasztja alá, hogy a 30 év alattiakból kezd kiveszni a halottaik iránti kegyelet.
– Nálunk mára már tízből hét esetben hamvasztást és nem koporsós temetést kérnek a hozzátartozók. És nem feltétlenül azért, mert ez az olcsóbb. Ebben az esetben viszont nincs konkrét sírhely – mondja a Borsnak Maruzs Erik igazgató.
– A pécsi önkormányzat megbízásából készült kutatás szerint a 30 év alattiak mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy hajlandó a sírok gondozására, még akkor is, ha a saját szüleiről van szó. A fiatalok – tisztelet a kivételnek – ma már csak mindenszentek napján járnak ki hozzátartozóikhoz.
Dr. Csonka-Takács Eszter néprajzkutató szerint a halált egyre inkább másképp élik meg az emberek, a gyerekeiket pedig kifejezetten óvják a témától. – Korábban, elsősorban a paraszti társadalmakban az emberek otthon születtek és ott is haltak meg. Ebből adódóan a halállal már a gyermekek is találkoztak, és az emberi lét természetes részeként, velejárójaként élték meg – magyarázza a szakember.
Eszter hosszabb ideig a romániai Gyimesben végzett gyűjtést a témában. Ott még ma is felravatalozzák a halottakat. A harmadik napon temetik el, majd hat hétig felkapcsolva hagyják a villanyt abban a szobában, melyben felravatalozták az elhunytat. Sőt, tartanak hathetes és – nem elírás – hat hónapos halotti misét is. A bűvös hatos szám abból ered, hogy a hiedelem szerint hat hét után távozik a lélek a földi környezetből.
– Gyimesben csak most építették meg a ravatalozót, eddig egyáltalán nem volt rá szükség. Nagyon érdekes, hogy itt szinte elképzelhetetlen a hamvasztás és a szórás is. A temetéssel nem zárul le a halottról való gondoskodás. Az eltemetett név- és születésnapján, valamint karácsonykor is kijárnak az emberek a hozzátartozóikhoz – mondja a néprajzkutató, aki szerint a gyimesi embereket a hit és a kötelességtudat vezérli a hagyomány ápolásában, ennek hiányában viszont olyan kutatási eredmények születnek, mint a fentebb említett.
A szociológus árnyalja a képet. Szilágyi Gyula szerint ostobaság lenne azt gondolni, hogy az emberek nem emlékeznek elhunyt szeretteikre. – A legtöbben sokat gondolnak eltemetett szüleikre, nagyszüleikre, férjükre, feleségükre és sorolhatnám, de ez nem jelenti ma már feltétlenül azt, hogy időt és pénzt is szánnak az emlékükre – állítja Szilágyi Gyula.
– A mi kultúránkban sokan úgy vélekednek, hogy a halál után nincs semmi, lássuk be, kevesebb olyan ember van, aki tevőlegesen hisz a mennyországban. Arról nem beszélve, hogy a mindennapi rohanásban a sokakat nyomasztó gondok mellett a halál gondolatát átélni a temetőben felzaklató. A szociológust hallgatva nem is olyan rossz arány, hogy a harminc alattiak 14 százaléka még vállalja, hogy kijár a temetőbe...
