A sztárpár követői szerint előbb-utóbb borítékolható volt Szabó Zsófiék válása, ám úgy vélik, egy bejárónő orvosolhatta volna a házaspár között lévő konfliktusokat.
Hiába dudált, már esélye sem volt megállni annak a mozdonyvezetőnek, aki elsodort egy nyugdíjas asszonyt Szárligetnél. Kiderült, a takarítóként dolgozó nő éppen a vágány mellett tisztította a területet, mikor a baleset történt.
<p>Véres ámokfutást rendezett egy szigetszentmiklósi wellnesshotelben egy elmebeteg férfi. A takarítónőt kezdetben anyósának, majd magának, a Sátánnak hitte, széklábbal ölte meg a szerencsétlen asszonyt.</p>
<p>Alapvetően egy szúnyogcsípésnek csak rövidtávú hatása van, nem úgy egy 43 éves kölni nőnél, aki röviddel utána kómába esett, és mindkét lábát valamint az egyik kezét is amputálni kellett.</p>
Amikor bemasírozott a színpadra a <em>The Ruby Performance</em> nevű táncos csapat 12 tagja, előre fogták a fejüket a Britain’s Got Talent című showműsor zsűritagjai, no meg a közönség is.
Látszólag nem áll két lábon a földön Benkő Dániel, főként akkor nem, ha nőkről van szó. Valójában praktikusan rendezte be az életét: a három hölgyből, akinek a szépet teszi, takarítóbrigádot szervezett.
Egy hűséges, megbízható és precíz hölgy, Angela Kelly öltözteti szebbnél szebb kreációkba Erzsébet királynőt. A 62 éves asszony életútja az álommunka betöltéséig kész regény.
A modern művészet átka, hogy néha nehéz eldönteni az alkotásokról, hogy műtárgyak. Egy brit takarítónő például nemes egyszerűséggel kidobott egy értékes kiállítási tárgyat, mert szemétnek nézte.
Több mint tízezer hivatalosan bejelentett háztartási alkalmazott dolgozik az ország jómódú családjainál. A legtöbben takarításra keresnek szorgos kezeket.
Nagy vihart kavart a Bors tegnapi írása, amelyben arról számoltunk be, egy féltékeny exférj támadt rá Galla Miklósra, mert az hitte, a humoristánál takarító nő megcsalja őt.
Törékeny, szótlan nő tologatja a takarítókocsit az egyik bevásárlóközpontban, 45 éves, de többnek néz ki. Azt mondja, ő a tévéből ismert Marsi Anikó unokatestvére, és segítséget kér rokonától.
Egy 22 éves svéd nő ellopott egy vonatot, majd két kilométer után kisiklott vele és belehajtott egy lakóházba. Szerencsére - rajta kívül - senki nem sebesült meg. Az anyagi kár jelentős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.