Aktuális

Tízezren dolgoznak házicselédként Magyarországon

2014. január 22. szerda 13:00

Több mint tízezer hivatalosan bejelentett háztartási alkalmazott dolgozik az ország jómódú családjainál. A legtöbben takarításra keresnek szorgos kezeket.

Házicselédet keresek! Ma már nem így hirdetik, finoman háztartási alkalmazottnak nevezik, de a lényeg: sok családban elkél a segítség.

Marcsi elvált, egyedül neveli két kiskorú gyermekét. Hiába van több szakmája, mint például targoncás, szövő, cipőjavító, gazdaasszony, forgácsoló, negyvenen túl nem tud elhelyezkedni.

– Eddig a legtöbbet egy előkelő budai otthonban kerestem. A férj tervezőmérnök, felesége ismert zongoratanárnő. Náluk hetente egyszer takarítottam 1200 forintos órabérért – árulta el a teljes nevét nem vállaló édesanya, aki most egy tatabányai házban óránként 500 forintért takarít.

A Bors információi szerint a háztartási munkák közül leginkább erre van kereslet, miközben a túlkínálat óriási. Ugyanakkor elegáns házakhoz csak személyes ajánlással lehet bekerülni.

A komorna.hu oldal háztartási alkalmazottak, bébiszitterek, takarítók és nevéhez hűen komornák közvetítését vállalja. Utóbbiak hivatali ügyintézést, bevásárlást, gyógyszerkiváltást és társalkodást is vállalnak. Az oldal egyik munkatársa szerint leginkább takarítókra van igény, ám itt is hatalmas a túljelentkezés. Ha feladnak egy hirdetést, egy óra alatt legalább ötvenen jelentkeznek.

A takarításért óránként 400-500 forintot fizetnek, a bébiszitter 800-1000 forintos órabérért vigyáz a gyerekekre. Aki ennél komplexebb feladatokat lát el, azzal inkább napidíjban számolnak el, 5-6 ezer forintot adnak egy napra.

Ma már nem éri meg fe­ketén dolgoztatni, ugyanis a háztartási alkalmazottak adó- és járulékmentesen foglalkoztathatók. Csupán az adminisztrációs kötelezettségnek kell eleget tenni, és havonta befizetni ezer forint regisztrációs díjat. A költségvetésnek 2013-ban 23,4 millió forint bevétele származott ebből.

Régen gyereklányokat dolgoztattak

Az 1876-os cselédtörvény szerint jogfosztott emberré lett a háztartási alkalmazott: a gazda és családja óhajait teljesítve élt és dolgozott. Az úri háztartásban végzett cselédmunka a ha­gyományos női készségeket fejlesztette és emelte magasabb szintre. Cselédnek kezdetben 12–25 év közötti hajadonok álltak, majd a két háború között megnőtt a 25–30 év közöttiek aránya. Ma inkább azok vállalkoznak erre, akik már felnevelték saját gyermekeiket.

További cikkek

Covid

Bors exkluzív! Először szólal meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

Gyász

Édesanyja karjai között hunyt el az újszülött kislány

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

PL: sorozatban a negyedik bajnokiján maradt nyeretlen a Chelsea

likebalaton.hu

Lúd, s virágváza a kúton – balatoni különlegességek

she.life.hu

Nem ellenőrizheted a mobilom - akkor sem, ha szeretlek!

mandiner.hu

Öt év börtönt kaphat Kanadában, aki nem fogadja el gyereke LMBTQ identitását

vaol.hu

Pintér Sándor reagált: a rendőrök tudják, hogy ki lövöldözött Szentpéterfánál, üzent is neki

origo.hu

Kiderült, a TikTok-on vagy a YouTube-on keresnek-e többet az influenszerek

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „Nem így terveztük” – Bánhidi a kiesés után

vg.hu

A negyedik oltás is kevés az omikron ellen

life.hu

Sebestyén Balázs markáns véleményt fogalmazott meg Kulcsár Edináról: "Azt se tudja, merre van arccal előre"

origo.hu

Bemutatták az első képet Batman szexi barátnőjéről - fotó