Megrázóan fájdalmas történetet mesél el a múltjából Dobos Attila. A szerelmi csalódását csak úgy tudta túlélni az énekes-dalszerző, hogy megtalálta Istent.
Sosem foglalkoztatta a múlt, legnagyobb levegőjét házasságainál és válásainál vette Jakupcsek, aki illatokkal üzen a külvilágnak és 11 éves lányának, akivel imád csatázni.
Új otthonba költözött az énekesnő, miután szakított szerelmével, Zsomborral. A „fészekrakásban” édesanyja segítette, akivel most szorosabb a kapcsolata, mint valaha.
Több évtizedes barátság fűzi a Széki családhoz a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét, Sebestyén Kátját. Curtis édesanyja a legnehezebb időkben is mellette volt, az énekesnő pótanyukájaként tekint Jutka nénire.
Utolsó másodpercig egymás kezét fogta K. Izabella és húga, Dórika, az a testvérpár, akik egy lovaskocsi-balesetben vesztették életüket pénteken. Egyikük gyermeket várt. A balesetben még egy férfi meghalt, míg egy másiknak a lábát kellett amputálni.
A művésznőnek ugyan oda kell figyelnie a cukorbevitelre, hiszen gyógyszerekkel tartja kordában a vércukrát, néha mégis képtelen ellenállni az édességnek.
Szinte nincs olyan család, ahol ne fordulna elő, hogy a szülő túlfélti, túlszereti a gyereket, vagy éppen az egyik társ a másikat. Ha pedig a „szenvedő fél” megemlíti, hogy ezt már soknak érzi, sokszor értetlenség rá a válasz. Mert...
Az állatok intim pillanatainak kialakulása több ezer évre nyúlhat vissza. Persze ők nem egészen úgy szeretgetik egymást, mint mi, emberek, de egy biztos: vannak érzelmeik és azokat ki is mutatják.
<p>Képtelen a sorsukra hagyni a szüleik által eldobott, beteg gyermekeket az egyedülálló férfi, aki küldetésének érzi, hogy segítsen a fogyatékkal élőkön.</p>
<p>A Karinthy Színház tulajdonosa és rendezője szerint a Karinthy családban a férfiak sosem tudták kimutatni a szeretetüket, neki is csak mostanra sikerült rendbe hoznia a kapcsolatát a lányával.</p>
<p>Anyák napja alkalmából sokan vásárolnak vagy készítenek szívalakú ajándékokat. Statisztikák bizonyítják, hogy a szív szimbóluma világszerte az egyik legtöbbet használt jelkép, amellyel a szeretetet és a szerelmet fejezzük ki.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.