Aktuális

Király Lindát összehozta a szakítás az édesanyjával

Bors

Létrehozva: 2019.10.28.

Új otthonba költözött az énekesnő, miután szakított szerelmével, Zsomborral. A „fészekrakásban” édesanyja segítette, akivel most szorosabb a kapcsolata, mint valaha.

Forrás: Facebook

Küzdelmekkel teli éven van túl Király Linda, aki idén több komoly döntést is hozott: évek óta húzódó hormonális betegsége miatt gyomorszűkítő műtétet vállalt, életmódot váltott, valamint kilenc év után szakított vőlegényével, Zsomborral. 

A bomba formában lévő énekesnő a NőComment legutóbbi műsorában érdekes dolgot me­sélt az Ábel Anita vezette hölgykoszorú tagjainak: a szingliség hozta az édesanyjához.

– Tizenhét éves korom óta beindult a karrierem, kilenc évig a párommal voltam. Mindig jó volt a viszonyom anyuval, de amikor szingli lettem, még közelebb kerültünk egymáshoz, új oldalát ismerhettem meg. Me­rész döntés volt teljesen felforgatni az életemet, de ő mindenben támogatott, mert megértette: a testi-lelki gyógyulásomhoz erre van szükség. Szerencsére ezt a volt párom, Zsombi szintén elfogadta, akivel azóta is kiváló a viszonyunk – mesélte Linda, akinek új életéhez új lakásra is szüksége volt.

– Évekig szinte csak bőröndből éltem, jártam a világot, nem volt egy fix pont, ahova hazatérhetek. Anyuval pofoztuk ki végül a lakásomat, együtt festettük ki, bútorokat vettünk és alakítottuk át „régiesebbé”, ami az egyik kedvenc közös hobbink. Amióta kirepültünk a családi fészekből, folyton meglep minket az öcséimmel, Viktorral és Bennel: amikor kicsik voltunk kevesebbet főzött és egyszerűbb ételeket, most a nagy családi vacsorákon olyan gourmet ételeket készít, mintha luxusétteremben ennénk – újságolta Linda a Borsnak Hollandiából, ahol egy zenei produkciós cég tehetségeinek ír dalokat.

– Négy nap alatt tizenhárom dal készült el, embertelen munka, de imádom – fűzte hozzá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713398710
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713398710
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713398710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713398710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713398710
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni