Dobos Attila: Elraboltam a gyerekem Mary Zsuzsitól

Némi derékfájásától eltekintve remekül érzi magát Dobos Attila, aki alig vár­ja a januári, 50+ éves Táncdalfesztivált, ahol ezúttal zongorával adja elő az Isten vé­led, édes Piroskám és a Boldogság­tól ordítani tudnék címû számot. A legendás slágerek előadója eredetileg általános orvos akart lenni, de helyhiány miatt átirányították a fogorvosi karra. Ma főszerkesztője, kiadója egy rangos fogászati szaklap magyar kiadásának.

– Kitűnő eredménnyel szereztem újság­író-diplomát. Most az általam nyolc évig szerkesztett és ki­adott Nemzetőr hetilap újabb kiadását szervezem. Emellett „ifjú” apuka is va­gyok! – büszkélkedik Attila, akinek három gyermeke van a ne­gyedik házasságából.

– A legidősebb lányomnak nem vagyok a vér szerinti apja, Mimi két és fél éves volt, amikor megismertem a feleségemet. Utána következik a tizennégy és fél éves fiam, Attila, aki a büszkeségem. Alaposan a „fe­jemre nőtt”, 187 centi magas! A legkisebbik lányunk a tizenhárom éves, gyönyörű Mercédesz. A gyerekek zongoráznak, gitároznak, énekelnek. Négy vér szerinti gyermekem és öt unokám van. Az első házasságomból, ami ti­zenegy hónapig tartott, született Andrea, aki fogorvos. Tőle van két felnőtt unokám, egyikük szintén fogorvos. Attila állítja, legnagyobb slágerei, az Isten véled, édes Piroskám, a Nyári zápor, a Se veled, se nélküled, a Kövek a vízparton mind gyorsan készültek, fél-egy óra alatt.

– De az egy kivételes pillanat, a jóisten sugallja, itt van, le kell írnod. Ilyenkor félig lehunyom a szememet, és csak hallgatom a zenét, amit küld nekem. Esküszöm, magamtól még nem írtam sikeres zenét! Mindent kaptam. Mélyen hívő vagyok, és boldog, amióta Istent megtaláltam. Ez akkor történt, amikor Németországban Mary Zsuzsi egyik napról a másikra elhagyott, és beállt a Klapkához sztriptíztáncosnőnek. Míg megnéztem egy fogorvosi állást, otthagytam Zsuzsit a hat hónapos babánkkal. Boldogan mentem vissza, hogy megvan az állás. Erre azt válaszolta hűvösen, hogy ez neki már mindegy, mert ő ittmarad a Klapkánál. Azt hittem, ott halok meg. Bo­lyong­tam a vá­rosban, és be­mentem egy üres templomba. Próbáltam imádkozni, Uram, mutasd meg, hogy vagy-e? Egy panzióban szálltam meg, egész éjjel ébren voltam. Másnap reggel megyek le a lépcsőn, ködös, őszi idő volt. Egyszer csak egy erőteljes hangot hallok az égből. Maga az Isten szólított meg! „Miért félsz, én mindig veled vagyok!” Esküszöm, hallottam Isten hangját! Gyönyörű, sze­retettel teli ba­riton volt. Egész tes­temben megrázkódtam. Reszkettem, és el­eredtek a könnyeim, de mintha dézsából öntenék. Eközben hihetetlen eufóriát éreztem. Amikor erről beszél, elerednek a könnyei. Sírás nélkül nem tudja felidézni. – Azóta boldog vagyok, pedig jöttek csapások, nehézségek, de bennem mindig a napsugár sü­tött.

– Magyar bibliakörbe jártam, ahol egy tanítómesterem azt mondta: Attila, nyugodtan tegye próbára az Istent, meglátja, ma­ga mellett áll. Akkor kezdődött a harc a gyerekért. Klapka akkor három nővel élt együtt, Zsuzsi volt a negyedik. München mellett egy faluban kaptam állást, oda költöztem. Minden hétvégén mentem Düsseldorfba hétszáz kilométert, hogy a kislányomat babakocsiban sétáltathassam. Nem szakíthatták el tőlem! Zsuzsi nem törődött a gyerekkel, a sztriptízes lányok gondozták. Az volt a célom, hogy ebből a fertőből elhozzam.

Tizenegy hónapos volt Angéla, amikor az apja kalandosan, de jogszerűen „ellopta”!

– Zsuzsival megegyeztünk, hogy én fogom nevelni. Kibérel­tem egy lakást Münchenben, és találtam egy idős magyar nénit a bibliakörben, hogy pesztrálja a babát, míg dolgozom. Zsuzsi minden feltételét teljesítettem, mire az arcomba röhögött: nem gondolod, hogy odaadom a gyereket! Amikor elmentek Klapkával a Kanári-szigetekre nyaralni, a babát az egyik sztripperre hagyta.

– Elhoztam a babát, mintha sétálni vittem volna, írtam, ne várja vissza, mire az Klapkáék után telefonált. Erre mit tettek Zsuzsiék? Meghosszabbították a nyaralást! Hónapok teltek el, mire az ügyvédjétől le­velet kaptam, amiben anyagi kö­vetelések voltak, szó sem esett a gyerekről. Angélának anyja helyett anyja voltam, pelenkáztam, etettem, tanítottam. A mai napig könnybe lábad a szemem, amikor anyák napján ka­pok tőle egy virágot.