Bár hajdan egy házban laktak, csak Jimmy halála előtt hét-nyolc évvel lettek jó barátok. Schmuck Andor, a Király egykori személyi titkára a mai napig elérzékenyül, ha Zámbó Jimmyről kérdezik.
A Tisztelet Társaságának elnöke feleségével Egyiptomban töltötte a mézesheteket, és a nászútra magukkal vittek 33 szépkorút is. De mit szólt ehhez az új asszony, Eszter?
Úgy tűnik, még a jövő év elején sem láthatjuk színpadon Sas Józsefet. Erre utal, hogy a Fészek Művészklubban januárban is Schmuck Andor helyettesíti a sztrókja után lábadozó nevettetőt.
Hanák Eszter és Schmuck Andor márciusban ismerkedett meg, napokkal később összeköltöztek, egy hónapra rá pedig eljegyezték egymást. A friss házasok fél év múlva már a babaprojektet is elindítják.
<p>A 22 éves egyetemista lány először Schmuck Andor hangjába szeretett bele, és azóta is a fellegekben jár. A korkülönbség csaknem három évtized köztük, de Eszter szemében ez előny, mert az igazi, régi vágású úriemberekre bukik.</p>
<p>Egyedülálló anyák, idős hölgyek, sőt, férfiak is írtak arra az e-mail címre ([email protected]), amelyre <a href="http://www.borsonline.hu/aktualis/a-borssal-keres-feleseget-schmuck-andor/116000">a Bors segítségét kérő</a> Schmuck...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.