Aktuális

Ennek a hölgynek adta csokrát a randin Schmuck Andor

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.08.06.

Forrás: Végh István

A negyedik randi nem jött össze Schmuck Andornak, pedig arra a Bors is elkísérte. De nem volt elkeseredve, a randicsokorral pedig meglepett egy „szépkorú” asszonyt a belvárosi étterem teraszánál, ahová a jelentkezőt várta.

– Negyvenöt vagyok, és úgy gondoltam, ha szeretném még a gyerekemet húszéves korában is látni, akkor itt lenne az ideje komoly kapcsolatra lépni nővel – mondta a Borsnak Andor.

–  Az [email protected] címemre már több mint száz nő írt. Voltak óvó levelet író idősebbek, más poénra, de nem bántóra vette a figurát, és voltak komoly szándékúak. Az utóbbiakkal kezdtem randizni. Az első hárommal már találkoztam, és jókat beszélgettünk. Az egyik közülük, aki 28 esztendős volt, 5–6 év múlva szeretne gyereket. Sajnos ez nekem már késő – mondta a feleségkereső. A tegnap délre megbeszélt találka amúgy váratlanul hiúsult meg. 12:02-kor rövid e-mail érkezett a telefonjára: „Elnézést, csak vicceltem. Ez nekem túl gyors”.

– Nem baj, tudom, hogy nagy bátorság kell egy ilyen randihoz – reagált Schmuck, és egy idős hölgynek nyújtotta át a randicsokrot, aki elektromos kerekesszékkel haladt el mellettünk. – Sok nő írta, hogy semmit nem akar tőlem, de egy mozimeghívást szívesen elfogadna. Már gondoltam rá, hogy csinálok egy Schmuck-moziklubot, és kéthetente meghívom őket egyszerre. De van egy másik, rendkívül hatékonynak tűnő „fegyver” is. Egy barátom „Az ideális férjjelölt” néven pré­mium minőségű tejcsokoládét dobott a piacra a képemmel. Hátha leveszi egy gyerek a polcról, és azt mondja az anyukájának, hogy én egy ilyen bohóc aput szeretnék – nevetett Andor.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715047810
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715047810
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715047810
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715047810
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?