Gyerekszínészként kezdte Schmuck

Gyerekszínészként kezdte Schmuck

Schmuck Andor
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 27. 11:00
Kevesen tudják: politikusi kar­rierje előtt ígéretes gyerekszínész volt Schmuck Andor. Filmszerep miatt még bajba is került, azt hitték, tetves.
Bors

A második kabaréjára készül a Fészek Mű­vész­klubban Schmuck Andor, és februárban nemcsak konferanszié lesz, hanem Heller Tamás, Be­re­gi Péter és Nyertes Zsuzsa mellett néhány színészi je­lenetet is vállal. Schmuck számára – meglepő módon – nem idegen a világot jelentő deszka.

– Harmincöt éve, 1985-ben szerepeltem a Sortűz egy fekete bivalyért című filmben – me­séli a Borsnak a politikus, aki azt is elárulja, hogyan került tizenéves korában a tűz közelébe. – Egy statisztaszervező közvetítésével Szabó László rendező, Jeli Ferenc forgatókönyvíró és Kende János operatőr vá­lasztott ki a szerepre. Amikor megérkeztem a forgatásra, úgy gondolták, hogy belőlem nem le­het rendes parasztfiút csinálni, ezért kopaszra nyírták a fejem. Ebből lett is probléma másnap az iskolában, még anyukámat is behívták, mert azt hitték, hogy tetves vagyok, és neki kellett elmagyarázni, hogy a gyerek csak filmszerepet kapott – mondja Schmuck, aki a filmben többek között a francia Jean-Louis Trintignant-nal, Fanny Cottençonnal dolgozhatott együtt, míg ahazai színészek közül Kállai Ferencet és Bujtor Istvánt is láthatta testközelből. Ezzel azonban még nem volt vége a filmes­karrier­jének.

– A Csalással szerzett egyes című orosz filmben én voltam Figura magyar hangja, majd a színészi pályám csúcsaként Szabó István Redl ezredesében kadét­egyenruhában kellett felpofoznom a gyerek ez­redest, és még egy-két mondatos szövegem is volt. A Vörös Csillag Filmszínházban tartott bemutatón aztán családostól azzal kellett szembesülnünk, hogy a két és fél órás filmből ezt a jelenetet pont kivágták. Az élet sajnos ilyen kegyetlenül bánt velem, és bár később hívtak még szerepre, de a meghallgatás helyett KISZ-taggyűlésre mentem, ezért a statisztaszervező kizárt a további lehetőségekből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.