Rövid télben reménykedhetünk, hiszen a budapesti mackó nem látta meg az árnyékát. A hagyomány szerint, ha a medve árnyékot lát, hosszú és kemény tél lesz.
Noémi fél szívvel jött a világra. Ma már 11 hónapos. Ilyen fejlődési rendellenességgel, ennyire fiatal korban európai szinten is ritka a sikeres transzplantáció. Most ez történt Budapesten.
Tegnap délelőtt még négy települést nem lehetett megközelíteni az ónos eső miatt, de holnaptól javulás kezdődik az időjárásban. Hétvégére már enyhébb idő, egyes helyeken nyolc fok is várható.
Kádár csontjai Magyarországon vannak – vélik a pártfőtitkár szimpatizánsai, akik magánnyomozásba kezdtek. Állítják: tudják, ki volt a megbízó, és megkísérlik visszaszerezni a maradványokat.
Szörnyű véget ért egy munkával eltöltött élet. D. Béla inkább a halált választotta, mintsem hogy a becsületén csorba essen. A nyugdíjas felakasztotta magát, mert pedofilváddal illették.
Egy bizonyíthatóan közeli ismerőse állítja, nem véletlenül keveredhetett lopási ügybe a tolvaj celeb. Számos üzlet látta már kárát a ténykedésének, ha kell, a rendőrségnek is elmondja mindezt.
Eltűntként keresték a tinédzser fiút, de mint kiderült: nem volt ok az aggodalomra, feltalálta magát. Kámforrá válása idején bűncselekmények elkövetésével ütötte el idejét.
Két vádlottat elítélt, a harmadikat felmentette a Fővárosi Törvényszék tegnap az elmúlt évek egyik legkülönösebb bűnügyében. Egy magyar jogász sírrablókat bérelt fel, hogy megszerezzék Friedrich Karl Flick koporsóját.
Európában a legkövérebbek vagyunk. Ez a szomorú adat derült ki az Európai Lakossági Egészségfelmérés legfrissebb összesítéséből. A magyarok 62 százaléka túlsúlyos vagy
elhízott.
Zabálásban végre jók vagyunk! Egész Európában Magyarországon van a legtöbb kövér ember. Persze a teljes lakosság arányában. Hurrá! Tudunk mi, ha akarunk. Mit is mondott Orbán Viktor? Reggel, délben és este Magyarország jobban teljesít....
Elfogtak két rablót, akikről kiderült: betörtek egy hajdúhadházi lakásba, a tulajdonosnőt leütötték, megfenyegették, majd kirabolták. A támadókról kiderült: az egyik 20, míg a másik csupán 17 éves.
Vitát kavaró javaslat került be a KRESZ-módosítás tervezetei közé. Ha elfogadják, a jövőben kötelezően vészvillogót kell használni autópályán vagy autóúton hirtelen kialakuló torlódásnál.
Elképesztő akaraterővel küzd gyermeke gyógyulásáért Bíró Evelina. Szintia kétszer halt meg a kezében, az orvosok lemondtak róla. Ma nyolc-éves, kommunikál, kúszik, segítséggel lépked. Egy külföldi műtét segíthetne rajta.
Saját apja és nagyapja ejtett túszul egy három és fél hónapos kislányt a Békés megyei Kevermesen. A babát végül a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai szabadították ki, a két férfit őrizetbe vették.
A villamoson magunkhoz szorítjuk a táskát, és a bevásárlóközpontban is gondosan odafigyelünk, hogy a cipzár be legyen húzva, hiszen pontosan tudjuk, hogy ahol egyszerre sok ember tartózkodik, ott egy idő után felbukkannak a zsebtolvajok is.
Egy szatyor élelmiszert vett el a tulajdonosától az a hazai híresség, aki nemrég egy értékes telefon eltűnése kapcsán került a rendőrség látókörébe. A zsaruk a biztonsági kamerák felvételeit is vizsgálják.
Szabolcs megye kivételével ma már nem hullott jelentősebb csapadék az országban, ott azonban 15 centinél is vastagabb hóréteg alakult ki. Elzárt település nincs, de figyelmeztetést adtak ki négy megyében is az extrém hideg miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.