Szemtanú leplezi le a tolvaj celebet

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 02. 07:15
Egy bizonyíthatóan közeli ismerőse állítja, nem véletlenül keveredhetett lopási ügybe a tolvaj celeb. Számos üzlet látta már kárát a ténykedésének, ha kell, a rendőrségnek is elmondja mindezt.
GYLF

Második hete tartja lázban az országot: ki lehet az a hazai híresség, aki előbb egy értékes telefon eltűnése miatt indított nyomozás érintettje lett, majd a Bors új információi szerint állítólag korábban már maga is elvihetett ezt-azt különböző üzletekből.

Lapunkat most egy hölgy kereste meg, aki ráismert a rejtélyes celeb­re, ugyanis munkájának köszönhetően három éven át napi szinten belelátott a híresség életébe. Azt mondja, ez esetben szinte kizárt, hogy véletlenről legyen szó. 

– Rögtön tudtam, hogy ő az. Véleményem szerint ez betegség lehet, be kellene ismernie – mondta a neve elhall­gatását kérő volt munkatárs. – Több budai üzletközpontban is jól ismerik, Szarka a gúnyneve. És megvannak a bevált módszerei, amelyekkel dolgozik – magyarázta.

Az említett híresség ugyanis igyekszik mindig fenntartani a látszatot, feledékenység vagy véletlen műve lehet, hogy nála marad valami. A lebukás esetére így akadhat magyarázata. 

– Volt üzlet, ahol három-négy ruhával ment a próbafülkébe, majd magán hagyott egyet, kettőt visszatett, és csak a nap végére derült ki, hogy a legértékesebb eltűnt. Mindez úgy, hogy összesen három vásárló volt aznap. Virágcsokrot is elemelt már, pár lépéssel arrébb azt mondta, a bejáratnál kapta.

De cipőre is költött úgy, hogy a dobozba közben belecsem­pészett egy másikat. Újságokat egyszerűen csak leemel a polcról, az élelmiszerüzletben képes a párizsit az eladóhoz vágni, ha épp mégsem tetszik neki. A boltok többségében utólag szinte mindig kiderül, csak ő lehetett.

A tulajdonosok azonban tartanak attól, hogy rossz hírük lesz, így úszhatta meg eddig. Így a Bors cikkei után akadt olyan üzlet, amelynek tulajdonosa megtiltotta a dolgozóknak, hogy erről bárkinek beszéljenek. Elképesztő, hogy itt az szégyelli magát, akitől lopnak – mondta a forrásunk, aki reméli, a telefonlopási ügyben zajló nyomozás számos kérdésre választ ad majd. – Ha kell, a rendőrséggel is megosztom, amit tudok – mondta.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.