Az ,,eddig és ne tovább!" jellegű mondatok nem hoznak sikert, ugyanis indulatból születnek. A tudatos döntéshez nyugalom kell, majd kemény munka: önmagunk felépítése.
A mai kor kevéssé tanítja az embert fegyelemre és önuralomra, pedig nem olyan nehéz: kell egy cél, és azután minden nap csak egyetlen lépéssel kell közelebb és közelebb kerülni hozzá.
Az alvászavar bizony rossz hatással lehet nemcsak közérzetünkre, de koncentrálási képességünkre is. Egyszer-egyszer előfordul, hogy forgolódunk éjjel, ám ha ez gyakori, nem árt az okozójának utánanézni!
A bűntudat, a lelkiismeret-furdalás olyan érzések, melyet legtöbbünk már átélt, ki gyakrabban, ki ritkábban. Az is személytől függő, ki mi miatt, illetve milyen gyakorisággal él át bűntudatot, és a vele járó szorongást, félelmet, értéktelenségérzést.
Az alacsony önbecsülés és a függőségek kapcsolata évtizedekre tekint vissza. A drogfüggőség mellett ma számos egyéb függőség arra vezethető vissza, hogy az emberek jó része nem becsüli önmagát, nem képes tiszteletet ébreszteni maga iránt.
Szinte csecsemőkortól figyelni kell a szülőknek kisfiúk külső nemi szerveinek fejlődését. Először is, hogy a herék időben leszálltak-e a herezacskóba. A nem kezelt, vagy túl későn korrigált rejtett betegség meddőséget okozhat.
Az köztudott, hogy a Holdnak számtalan hatása van a Földre, a természetre, az élőlények viselkedésére, az azonban már kevésbé, hogy ez milyen mértékű, s mennyire szerteágazó
A teljes munkaidőben dolgozó édesanyák egészségesebbek, mint az otthon maradó, csupán részmunkaidős állást vállaló vagy munkanélkülivé vált társaik - derült ki egy új tanulmányból.
A mozgás szinte második gyógyszerként hat a depresszióban szenvedő betegekre, akik egy megfelelően kialakított életmóddal jelentősen enyhíthetik a tüneteiket.
Egy fanatikus orvos haldoklók ágyait alakította át mérleggé, hogy megtudja: pontosan mennyit nyom az emberi lélek. A szakemberek kétséggel fogadták az eredményeket, de ő kitartott. Utána jártunk, mi igaz a lélek legendájából.
A tavasz mindig az új kezdetet jelképezi. Ilyenkor nem csak a természet ébredezik téli álmából, de mi magunk is új erőre kapunk az első napsugaraktól. Íme 7 ok, ami miatt közel áll a szívünkhöz ez az évszak.
Hogyan lett a húsvét szimbolizálója a fehér liliom? Miért szerepel a régi festményeken? Amerikában főleg népszerű ez a szép, otthon is nevelhető virág.
A férfiak legalább tíz olyan indokot tudnak felsorolni, amiért okuk van menekülni, nemcsak a hétköznapok taposómalmából, de a viták elől is. De hová mennek és miért?
A kutatók a PMS-t négy jellegzetes csoportba sorolták. A panaszok lehetnek egészen enyhék, de súlyosak is: ritkán, de előfordul, hogy orvosi segítségre van szükség leküzdésükhöz.
Véletlen, vagy sorsszerű, hogy oly sok valóságshow-hős élete fut zátonyra, vagy vesz tragikus fordulatot a szereplés után? VV Fanni halála nem az egyetlen dráma, többen járták már meg a poklot, miután elhagyták a rivaldafényt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.