Hogyan lett a húsvét szimbolizálója a fehér liliom? Miért szerepel a régi festményeken? Amerikában főleg népszerű ez a szép, otthon is nevelhető virág.
A sok tavasszal nyíló, káprázatos virág közt biztosan ismerős ez a szép, fehér példány is, mely a húsvétot szimbolizálja: a tisztaságot, az életet és az erényességet. Trombitaszerű virágja mintha csak Jézus Jeruzsálembe való diadalmas visszatérését hirdetné.
A húsvéti liliom Japánból származik. 1941-ig importálták az Egyesült Államokba, majd a második világháború kitörése után az amerikaiak elkezdték maguk is nevelni ezeket a virágokat. Ma a legtöbb húsvéti liliom Amerikában nő, és mindössze tíz farm szolgáltatja a 15 milliós mennyiséget - Kalifornia és Oregon állam határában termesztik őket. A hagymákat ősszel takarítják be, majd üvegházakba viszik Michiganbe, Kaliforniába, Pennsylvania államba és Ohióba, ahol időben elültetik őket, hogy húsvétra kivirágozzanak.
A bibliatudósok szerint a virágot abban a kertben találták, ahol a legenda szerint Júdás elárulta Jézust. A legenda arról is szól, hogy ott, ahová Jézus verejtéke és könnye cseppent utolsó óráiban, varázslatos módon nőtt ki ez a liliom. A virágot kapcsolatba hozzák Jézus anyjával is, Szűz Máriával. A korai vallásos festményeken Gábriel arkangyalt úgy ábrázolták, hogy fehér liliomot nyújt Máriának - szimbolizálva, hogy ő a Megváltó édesanyja. Ma számos templomot díszítenek hatalmas liliomcsokrok a húsvéti szezonban.
A húsvéti liliomnak egészségügyi hatása is ismert. Az ázsiai kultúrákban a liliomot démonűző, kísértetűző virágnak tartották. Gyógyítottak is vele: a liliomolajat használták fülfájásra, égési sérülések és bőrkiütések kezelésére.
Hogy a húsvéti liliomot frissen tartsuk és illatosan, ameddig lehet, cserepes virágot vegyünk: a virágok különböző szakaszban legyenek kinyílva, és legyen a liliomnak bőséges, zöld lombja. Amikor a virágok kinyílnak és megérnek, a virág közepéről távolítsuk el a sárga portokot. Majd, hogy nagyobb esélyt adjunk az új fehér virágok nyílásának, ha az érett virág elhervad, vágjuk le - hogy az újabb rügyek majd elindulhassanak.
Viszonylag hűvös, de világos helyen tartsuk a növényt, ne érje direkt napfény. Tartsuk nedvesen a talajt, és jól csepegtessük le locsolás után a virágról a vizet - kerüljük a túllocsolását. Számíthatunk rá, hogy 1-3 hétig virágozni fog, a húsvéti időszakban. Természetes virágzása azonban a nyári szezonban jellemző. Ellenőrzött körülmények között húsvétra tehető a korai virágzása. Ha hosszú ideig szeretnénk élvezni a liliom virágzását, próbáljuk meg elültetni a hagymát, amikor a virágzás befejeződött. Akkor esélyes, hogy nyáron is gyönyörködhetünk benne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.