Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

290. oldal - Kisalföld



Bolondot csináltak Eszenyiékből

Bolondot csináltak Eszenyiékből

Balázs Péter és Eszenyi Enikő úgy távozott a Fővárosi Közgyűlés üléséről, mint akikből bolondot csináltak, Kerényi Miklós Gábor pedig el sem ment. Mintha sejtette volna: nem lesz döntés.
Tóth Vera csalódott az egyéjszakás szexben

Tóth Vera csalódott az egyéjszakás szexben

Megtalálta lelki egyensúlyát Tóth Vera. Az énekesnő nemrég még szomorúsággal átitatott sorokat írt blogjába, ám mára átértékelte az életét. Lapunknak elmondta: egy lelki közvetítő szerepét szeretné betölteni az emberek között.
Rékasi: a düh sokat árt nekem

Rékasi: a düh sokat árt nekem

A „férfi vadászösztön” is felelős lehet Rékasi Károly dühkitöréséért. A pszichológus szerint a szeretet megoldás lehet a bajra. Rékasi azt mondja, egy premier miatt nőtt meg benne a feszültség.
Esküdt ellenségével találkozik Radnai

Esküdt ellenségével találkozik Radnai

Komoly rendőri készültség várható csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő-per miatt, tudta meg a Bors. Nemcsak a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélt koronatanút, Radnai Lászlót hallgatják meg, de régi ellenlábasát, D. Gábort is.
Rejtélyes erdei lény kísért Magyarországon - fotó

Rejtélyes erdei lény kísért Magyarországon - fotó

Nekünk is van jetink, legalábbis szemtanúk az interneten az ország különböző pontjain előforduló erdei lényről számolnak be. A fanyűvőnek is hívott fehér szőrű, 2–3 méter magas, majomszerű ember létezését ugyanakkor sokan kétségbe vonják.
Berki Krisztián nőnek öltözve sokkol

Berki Krisztián nőnek öltözve sokkol

Berki Krisztián szeret a tükör előtt tollászkodni, de ettől még igazi férfinak tartja magát. Nemrég egy feladat kedvéért nőnek öltözött, ám az életben nehezen viseli, ha egy férfi közeledni próbál hozzá.
Sokkoló: az utcán támadtak rá Galla Miklósra

Sokkoló: az utcán támadtak rá Galla Miklósra

Talán a gyors rendőri kiszállásnak is köszönhető, hogy nem érték súlyosabb sérülések Galla Miklóst, akire az otthona előtt támadtak rá. Egy féltékeny férj lehet a tettes, aki már többször megfenyegette a humoristát.
Egy napja van Eszenyi Enikőnek

Egy napja van Eszenyi Enikőnek

Holnap minden kiderül: eldől, hogy maradhat-e Eszenyi a Víg igazgatója, játszhat-e ott Stohl András, és rendezhet-e Alföldi Róbert. A rajongók petíciót írtak az igazgatónőért.
Ráfizethet a keménykedő ellenőr

Ráfizethet a keménykedő ellenőr

Elvette a hamisítással meggyanúsított Bata Dániel személyijét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik ellenőre, így kényszerítve az utast, hogy vele menjen a rendőrségre. Ott viszont kiderült: a fiatalember igazolása nem hamis, így...
Ungár Anikó: itt élek hat férfival

Ungár Anikó: itt élek hat férfival

Lélegzetelállító luxusban él a bűvésznő, aki szívesen megmutatja a közönségnek a házukat. Nem fél az irigyektől, mert szerinte senkinek nincs oka a féltékenységre: megdolgozott azért, amije van.
Az elgázolt rendőr barátja őrzi a gyilkos hummerest

Az elgázolt rendőr barátja őrzi a gyilkos hummerest

Nem számíthat túl sok jóra Thomas B., a hummeres rendőrgázoló. A Bors információi szerint az osztrák férfit a szegedi Csillag börtönben őrzik, pechére ugyanitt teljesít szolgálatot áldozata kedvesének testvére is.
Rékasi: ne bántsák Enikőt és Gerdát!

Rékasi: ne bántsák Enikőt és Gerdát!

A sorozatszínészt bosszantja, ha a civil életével foglalkoznak, de elviseli. Ellenben mindenkit arra kér: hagyják békén a vele hírbe hozott Pikali Gerdát és a válófélben lévő feleségét, Détár Enikőt is!
Sokkol a sikerért az illuzionista Dan Sperry

Sokkol a sikerért az illuzionista Dan Sperry

Nem úgy néz ki, mint egy bűvész, és még csak nem is olyan trükköket csinál, amiket egy szemfényvesztőtől elvárna az ember. Dan Sperry számos díjat bezsebelt már, az egyik legnagyobb interenetes videómegosztó portálon pedig milliónál...
Kanállal is képes ölni Ryauzov

Kanállal is képes ölni Ryauzov

Pisztollyal, puszta kézzel vagy akár egy kanállal is képes likvidálni bárkit az orosz különleges bevetési egység, a Specnaz kiképzője. Denis Ryauzov a ­hét­végén Magyarországon járt, hogy bemutassa az általa oktatott módszert, a Systemát.
Vénségükre lettek kispapák az örökifjú sztárok

Vénségükre lettek kispapák az örökifjú sztárok

„Több gyereket már nem vállalhatok be…” – jegyezte meg a 66 éves Rod Stewart, amikor világra jött nyolcadik porontya. A rocksztár ugyan vagyonos ember, de a gyötrő kérdés benne és sorstársaiban is megfogalmazódik: látja-e majd felnőni csemetéjét?
Orvosi hiba miatt nem lehet anya Bea

Orvosi hiba miatt nem lehet anya Bea

Peren kívüli egyezségre kénytelen törekedni annak a nőnek az ügyvédje, aki egy – szakértő szerint is – elhibázott orvosi lépés miatt elvesztette esélyét az anyaságra. A rendőrség szerint mégsem követett el senki bűncselekményt.
Boldogtalan volt Nagy Bandó házassága

Boldogtalan volt Nagy Bandó házassága

Sok nyitott kérdés maradt Nagy Bandó András önvallomása után, amelyben elmondta: 44 év házasság után egy nála harminc évvel fiatalabb hölggyel kezd új életet, aki kislányt szült neki. A Bors újságírója, Földvári Zsófi megpróbálta...
Vaddisznók támadtak rá Szabó Zsófira

Vaddisznók támadtak rá Szabó Zsófira

Nincs túl jó lapjárása a héten Szabó Zsófinak. Először a vaddisznók rontottak rá erdőszéli otthonától nem messze – kutyasétáltatás közben –, aztán az internethuszárok támadták le, amiért a konda támadásáról panaszkodott saját...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.