VV Attila álarcot és taktikát javasol a VV 6 játékosainak

ValóVilág 6
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 27. 08:45
VV Attila nem tagadja, hogy a fônyereményhez nem az őszintesége miatt jutott a show-ban. A VV5 győztese azt tanácsolja a következő széria versenyzőinek, hogy tudatosan adják a félkegyelműt.
K. B. V.

Bár csak tavasszal indul el újra az ország legnép­szerűbb realityshow-ja, a ValóVilág 6, ami az országot már most lázban tartja. A szereplőválogatások már tartanak, éppen ezért megkértük a tavalyi győztest, adjon tanácsokat az indulóknak. VV Attilánál pedig keresve sem találtunk volna erre alkalmasabb személyt, ugyanis látta az összes hazai hasonló műsort, sőt okulásként, a saját szériáját is hatszor végignézte már.

A villa Összeférhetetlenje sok korábbi szereplővel ellentétben azt vallja, semmi szükség arra, hogy a versenyzők önmagukat adják, ösztönlények ugyanis soha nem nyerhetik meg a műsort. – Előre kitalálni egy taktikát nem érdemes, ugyanis minden ott bent dől el. Én is csak másfél hónap után jöttem rá egy éjszaka, amikor végignéztem a versenyzőkön, hogy nekem milyennek is kell lennem. Addig csak káosz volt – kezdte Attila, aki ekkor mérte fel, hol is a helye a villában.

– Önmagát adni senkinek sem elég a győzelemhez. Én sokszor voltam ösztönösen félkegyelmű, de sokszor nagyon is tudatosan. Szerepeket kell játszani és jól kell ráérezni arra, hogy ki a szavazóréteg, aki tovább juttathat. Velük kell azonosulni, az ő problémáikat kell megmutatni. Viszont, aki csak szerepet játszik, az is bukni fog.

Azt is meg kell mutatni, ha valaki összeomlik, ha örül vagy bánatos – tanácsolta a VV 5 egykori Összeférhetetlenje, akinek olyan meghatározó élmény volt az életében a ValóVilág, hogy még mindig nem tud lejönni a „szerről”. Szívesen vállalna szerepet a mostani szériában is, azonban már nem mint játékos, hanem, mint háttérmunkás. A Bors úgy tudja, hogy Attila szerkesztőként részt is vesz a következő valóságshow-ban.

VV Béci nem ért egyet

A ValóVilág 4 szereplője, Béci teljesen más véleményen van, mint Attila. Szerinte nem szabad úgy nekiindulni a vetélkedőnek, hogy a versenyző valamilyen szerepet húz magára. Facebook-oldalán azt írja a tanácsáért esdeklőknek: „Add magadat! Menj el a castingra és bassz oda nekik, de csak a te valós énedet!” – írja.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.